Összesen 62 sztrájkot regisztrált az utóbbi egy évtizedben Magyarországon a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO).

Összesen 62 sztrájkot regisztrált az utóbbi egy évtizedben Magyarországon a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO). Az 5,5 millió lakosú Dániában csak tavaly 804 munkabeszüntetés történt. A dánok mellett az európai államok közül elsősorban a mediterrán országok munkavállalói hajlamosak a "barikádokra vonulni": Spanyolországban 2004-ben például 708 esetben vetették be a végső fegyvert a dolgozók, a kiesett munkanapok száma pedig megközelítette a 4 és fél milliót. Az utóbbi adat Magyarországon mindössze 2 ezer munkanap volt - derül ki a napokban megjelent legfrissebb (2004-es) Statisztikai Évkönyvből, amely azonban, az ILO hiányos nyilvántartására utalva, nemes egyszerűséggel újra közli a 2003. évi hazai sztrájkadatokat, amikor is hét akció során, összesen 11 ezer munkavállaló állt le egy időre. Ezzel szemben 2004-ben valójában - legalábbis a HVG összesítése szerint - minimum nyolc országos sztrájkra került sor itthon, a kiesett munkanapok száma pedig óvatos becslés szerint is elérte a 10 ezret. A "forró tél" azonban a többször (részlegesen) leálló egészségügyben is elmaradt: a csaknem 200 ezer dolgozót foglalkoztató ágazat sztrájkakcióiban egyszerre ugyanis maximum 5500 alkalmazott volt hajlandó megtagadni a munkát 2004-ben. Jelentős változás az idén sem történt, 2005-ben eddig összesen négy helyi és egy országos munkabeszüntetés kapott nyilvánosságot:. Mindent összevetve: Magyarországon gyakran a társadalmi békéjéről híres európai államoknál - Svédország, Norvégia, Ausztria - is nagyobb megértéssel tűrik a munkavállalók az elbocsátásokat s egyes ágazatok helyzetének jelentős romlását. A sztrájkfegyvert a béremelések kikényszerítésére is csak kivételesen vetik be.

HVG


HVG

Egy sarkköri norvég kikötő lehet az új Szingapúr

Egy sarkköri norvég kikötő lehet az új Szingapúr

Politikailag nem túl korrekt a Mercedes 612 lóerős új kupéterepjárója

Politikailag nem túl korrekt a Mercedes 612 lóerős új kupéterepjárója

Három ellenzéki frakcióból is támogatják a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését

Három ellenzéki frakcióból is támogatják a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését

Gázolaj és villany: 340 lóerős dízelhibridként itt a BMW M340d

Gázolaj és villany: 340 lóerős dízelhibridként itt a BMW M340d

Takarékosság vagy több pénz: nem közelednek az álláspontok az uniós költségvetésről

Takarékosság vagy több pénz: nem közelednek az álláspontok az uniós költségvetésről

Két szocialista polgármester is átlép a DK-ba

Két szocialista polgármester is átlép a DK-ba