szerző:
techline.hu

Hogy a napjainkban is használt keresőmotorok alapjául szolgáló eljárást, illetve az egyik „őskeresőt” (Altavista)...

 Hogy a napjainkban is használt keresőmotorok alapjául szolgáló eljárást, illetve az egyik „őskeresőt” (Altavista) kinek köszönhetjük, azt már megírtuk egy korábbi cikkünkben. Persze visszamehetünk korábbra is, datálhatjuk a keresők (és az egész internet) kialakulását a hiperlink gondolatának megszületésével, hiszen linkek nélkül nincs net, nincs keresés sem.  A keresők történelménél és kialakulásánál is érdekesebb téma lehet azonban, hogy mi lett a hajdanán keresőktől hemzsegő internettel? Hogyan jutottunk el addig, hogy már csak három-négy keresőt használunk (sőt a világ legnagyobb része csak egyet.) Lássuk, mi lett a régi nagyokkal, és persze lássuk, milyen keresők is voltak a „hőskorban”!

Akik teljesen megszűntek – béke poraikra

Open Text (1995-1997): A Yahoo partnerkeresője a kilencvenes évek közepén ugyanolyan népszerű volt, mint maga a Yahoo. Igaz, akkor még nem volt olyan kiélezett a verseny, mint manapság, így az OpenText és a Yahoo nem harcoltak, sőt szorosan együttműködtek. 1997-ben megszűnt.

Magellan (1995-2001): Nagy reményekkel indult, villámgyors kereső volt. Eleinte rohamosan növekedett a népszerűsége, majd utolérte a kapitalizmus végzete: 1996 végén felvásárolta őket az Excite. Az Excite innentől kezdve mindent elrontott a Magellánon, amit csak lehetett, a kereső népszerűsége rohamosan csökkent, végül 2001 áprilisában az Excite feladta, és bezárta a Magellán kapuit. 

Infoseek (1995-2001): Az Infoseek eredeti üzleti modellje az volt, hogy pénzt fognak kérni a keresésekért (pontosabban az adatbázisból lehozott találatok megtekintéséért). Ez az elképzelés befuccsolt, így az Infoseek a kilencvenes évek végétől átállt a többi kereső által is használt reklámfelület-értékesítésre. 1998-ban a cég jelentős részébe bevásárolta magát a Disney, és az Infoseek-ből – amellett, hogy a kereső funkció megmaradt – egy portált alakított ki. Ezt később átnevezték „Go”-ra. 2001-ben a Disney kivette a keresés funkciót a portálból, mivel nem termelt bevételt. A „Go”-t napjainkban a Google üzemelteti

Snap (1997-2001): A CNet saját keresője kicsit talán túl későn indult, és üzletileg sem vált be, így a cég 2001 végén megszüntette.

Direct Hit (1998-2002): annak idején úgy volt, hogy ez lesz a befutó a keresők között: a Google mellett ők voltak az egyetlenek, akik „mérték”, hogy mire kattint a látogató a találatok közül, és így relevancia alapján súlyozták és változtatták a találati listákat. A DirectHit hamarosan az MSN és a Lycos portálok beépített keresője lett. 2000-ben felvásárolta őket az Ask Jeeves, és itt is bejött a szokásos képlet: a felvásárlás után a népszerűség és a minőség rohamosan csökkent, míg végül 2002-ben a DH becsukta virtuális kapuit. Ezzel megszűnt az egyetlen valamire való Google-alternatíva, teret engedve a Google világuralmának, ami be is következett.

Akik teljesen átalakultak –  de vajon megérte?

Lycos: 1994-ben indult, és remek kis kereső volt. Később azonban úgy döntöttek, hogy nem szállnak be a keresőversenybe, megszűntették saját „crawler” szolgáltatásukat, és már csak vásárolják a keresési találatokat (az AllTheWeb-től).

WebCrawler 1994 végén alakult (sokak szerint ez volt a világ első igazi keresője, és nem az Altavista). Eleinte elég jól is ment nekik az üzlet. 1995-ben felvásárolta őket az AOL, majd egy évvel később az AOL eladta az egészet az Excite-nak. A Webcrawler robotot 2001-ben deaktiválták, ma már csak mint meta-kereső létezik.

Yahoo: a híres "”et Another Hierarchical Officious Oracle" egyfajta linkgyűjteménynek indult, eredetileg „Jerry and David’s Guide to the World Wide Web” néven. Erről a hosszú névről keresztelték át később Yahoo!-ra. Eredetileg a kebono.stanford.edu/yahoo címen volt megtalálható, később roppant népszerű lett, a kilencvenes években gyakorlatilag a Yahoo! volt „a” kereső. Napjainkban már teljesen más arcát mutatja: a linkgyűjtemény (hivatalos nevén Yahoo Directory) amiből az egész szolgáltatás kialakult ma is működik, de ez a Yahoo már sosem lesz piacvezető kereső.

 

Excite: Nagyon gyors népszerűség-növekedés, majd őrült költekezés és más cégek felvásárlása, ingyenes weboldal szolgáltatás, portál, directory, kereső - végül majdnem csőd. Ez a rövid története a hajdanán ígéretes Excite keresőnek. Túl sokat akartak, túl rövid idő alatt. Napjainkban az „Excite Networks” nevű új cégnél vannak a jogok, de az oldalhoz jó pár éve nem nyúlt senki. Még mindig úgy néz ki, mint a 2000-es évek elején.

HotBot: 1996-ban jelent meg a piacon, erős és mókás színeivel, figyelemfelkeltő elnevezésével, és persze érdekes logójával hamar népszerű lett, főleg a fiatal netezők körében. Egy ideig ez volt a világ leggyorsabb keresője. A végzet őket is utolérte: 1998-ban felvásárolta őket a Lycos. Innentől a HotBot népszerűsége rohamosan csökkent, a Lycos nem foglalkozott vele igazán. Napjainkban már csak egy landing page, ami más keresők találatait kínálja.  
 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Szuper ötlet: ingyenparkolás jár a műanyag palackokért

Szuper ötlet: ingyenparkolás jár a műanyag palackokért

"Netán egész egyetemek jutnak hasonló sorsra" – doktoranduszok tiltakoznak a genderszak megszüntetése ellen

"Netán egész egyetemek jutnak hasonló sorsra" – doktoranduszok tiltakoznak a genderszak megszüntetése ellen

Rekordnépszerű az EU a NER-ben

Rekordnépszerű az EU a NER-ben

Előrukkolt valamivel a Huawei: leváltaná a microSD-memóriakártyákat

Előrukkolt valamivel a Huawei: leváltaná a microSD-memóriakártyákat

Pokolgép ölhetett meg tíz embert egy krími iskolában

Pokolgép ölhetett meg tíz embert egy krími iskolában

Világháborús gránátot találtak a Lánchídnál

Világháborús gránátot találtak a Lánchídnál