Balogh Csaba
Balogh Csaba

A Huawei által gründolt Honor márka célcsoportját nem csak a belső prezentációkon emlegetik "a bátrak" néven, hanem már a brand szlogenjében is. A funkciókat tekintve a többi gyártóhoz hasonlóan nem túl merész újításokat felvonultató friss telefonjuk megjelenése apropóján a bátorság mibenlétéről is kérdeztük a gyártó régiós elnökét.

Amikor közel három éve, 2014 őszén Európában is megjelent a Honor márka, egy darabig úgy tűnt, a brand mögött álló Huawei részben saját magának kíván konkurenciát teremteni. Aztán változtak az idő, és már nem csak a telefon mellé csomagolt töltőn tűnt fel a Huawei név, érezhetően közelebb engedte magához almárkáját a vállalat.

Az induláskor a Honor öt évet adott magának arra, hogy a világ legnagyobb androidos gyártója legyen, lenyomva például magát a Huawei márkát is. Közel három év után egyre elérhetetlenebbnek tűnik a célkitűzés, melyet például a többieknél olcsóbbra árazott csúcstelefonokkal szerettek volna elérni. Igaz, a készülékek árán minden évben toltak is egy picit: a 2014-es házon belüli csúcsot jelentő Honor 6 még 105 ezer forintba került, a napokban megjelent Honor 9-ért viszont már 155 ezer forintot kérnek. (Az ár és az érték aránya ugyan még mindig nem rossz, de már inkább átlagosnak mondható – a „nagyon olcsón nagyon jó” egy 150+ ezer forintos árcímkére már sehogy sem mondható rá.)

Egy dolog azonban nem változott: a „For the brave” („A bátraknak”) szlogen. Amelyről az juthat az ember eszébe, hogy amolyan innovációs játszótérre utal: a világ harmadik legnagyobb okostelefon-gyártója saját brandjének esetleges sérülését nem kockáztatva, szabadon próbálhatna ki bármilyen újítást, akár elsőre agyamentnek tűnő ötleteket is. A régi árazással összekapcsolva ez valóban elég bátor lenne a cégtől, és az újításokba bátrabban beleugró felhasználók megcélzása révén is értelmet nyerne a szlogen.

Nem úgy bátrak

Wang Yanmin
©

Merész újításokat viszont nem nagyon kaptunk a Honortól – fejlesztések persze mindig vannak, az aktuális csúcsot jelentő Honor 9-ben is, de éppen csak az éves szinten elvárható kötelező köröket futják le a tervezők. Éppen ezért a Huawei kelet-, közép- és észak-európai régiójában a fogyasztói üzletág elnöki tisztségét betöltő Wang Yanminnak szögeztük a kérdést Berlinben: szerinte valóban bátor a Honor? Kérdésünk érezhető meglepetést keltett a teremben, de azért jött rá válasz: igen.

Wang szerint a Honornál a többiekhez képest merészebben nyúlnak a készülékek dizájnjához. Az évek óta történetileg és egymáshoz képest is nagyjából ugyanúgy kinéző mobilok világában ez nem nagy dolog, gondolhatnánk. És valóban, éppen ilyen „apró merészségre” gondolt az általunk megkérdezett vezető is. Wang úgy látja, hogy a kilences modellnél alkalmazott metálos színvilág – mely egyébként főleg kékben látványos – már elég merészség ahhoz, hogy a telefon pariban legyen a márka szlogenjével.

A fogyasztói üzletág régiós elnöke nem sorolja a merész újításokhoz például az egyre több gyártó által alkalmazott vezetés nélküli töltést. Yanmin Wang azt mondta, ahhoz, hogy kényelmes legyen használni, teljes ökoszisztémának kell előbb kiépülnie. De szerinte ettől messze vagyunk, egyelőre nem vagy legalábbis nagyon nem könnyen talál az ember olyan helyet (például étteremben), ahol ilyen módon töltheti a készülékét. A vezető szerint szintén probléma a töltési hatékonyság: egy autóban ülve a navigációs alkalmazás például gyorsabban meríti a mobilt, mint ahogy azt a vezeték nélküli technológia tölteni tudná.

Tehát inkább vakmerőség (vagy vakság), nem pedig bátorság lenne alkalmazni a technológiát, amelynek Wang szerint még 5-6 év szükséges, hogy igazán elterjedjen. A következő egy-két évben tehát valószínűleg maradnak a dizájnbéli szokatlankodásnál.

A metált bírják. A Honor 9 szokatlan színei
©

Hogy ez mire lesz elég, az kérdés, de az már jól látszik, hogy világot nem lehet váltani vele, ahhoz nagyon kevés. A már említett ötéves terv idejéből hátra lévő bő két éven belül a Honor nem lesz a világ legnagyobb androidos gyártója, de alighanem a második, sőt a harmadik és valószínűleg még a negyedik legnagyobb sem.

A márka piaci részesedése Magyarországon a GfK adatai szerint 1,7 százalékos. Ez önmagában véve nem sok, sőt egy önálló telefongyártónak határozottan és nagyon kevés. De ahhoz képest, hogy mára nem egy önálló márkáról, hanem tulajdonképpen a Huawei egyik „termékcsaládjáról” beszélhetünk, végül is nem is annyira rossz eredmény.

Akik úgy bátrak, de hiába

A „bátor” jelzőt mi inkább alkalmaznánk az LG-re, ahol minden évben valami teljesen új ötlettel rukkolnak ki. A cég próbálkozott már hajlított/ívelt képernyővelöngyógyító hátlappalrészben moduláris telefonnal, az idei Mobile World Congress szakkiállításon pedig a szokatlanul magas/hosszú képernyőjű mobilt mutattak be.

Az LG azonban saját „főmárkáját” kockáztatja az újításokkal, melyek azért is követik ilyen gyorsan egymást, mert az előző évi fejlesztés sosem hozza meg a kívánt sikert a gyártónak.

A hardveres elemekkel és funkciókkal is merész(ebb) fejlesztéseket elkövető LG stagnálását nézve viszont fel kell tennünk néhány kérdést.

Érdemes ma egy mobilgyártónak funkciók terén bátornak lenni? A sokat panaszkodó felhasználók tényleg vevők a merész újításokra?

Vagy igazából a bátrabb felhasználók is óvatosak, és a valós piaci igény tényleg kimerül egy-egy új színben és apróbb fejlesztés bevezetésében? A merészebb változtatásokra egyszerűen nem nyílnak a pénztárcák?

Vagy egyszerűen csak egyik gyártó sem jött még rá, mi is lehetne a következő nagy dobás?

Vagy – ahova a világ legnagyobb fogyasztói elektronikai vállalatait tömörítő szervezet, a CTA elnökével is kilyukadtunk – lehet, hogy eljutottunk olyan szintre, ahol nincsenek következő nagy dobások, hanem következő kis dobások sorozata?

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kár, hogy ezt az androidos mobilt csak Japánban árulják

Kár, hogy ezt az androidos mobilt csak Japánban árulják

Szomorú szappanopera lett az uniós bővítésből

Szomorú szappanopera lett az uniós bővítésből

Életfogytiglant kapott a cellatársát halálra kínzó három férfi

Életfogytiglant kapott a cellatársát halálra kínzó három férfi

Karácsony: November elején alakulhat meg a Fővárosi Közgyűlés

Karácsony: November elején alakulhat meg a Fővárosi Közgyűlés

Halálra rémülő mormotára támad egy róka az év természetfotóján

Halálra rémülő mormotára támad egy róka az év természetfotóján

Közel négymillió forint végkielégítést kap Tarlós István

Közel négymillió forint végkielégítést kap Tarlós István