szerző:
hvg.hu

Készül egy fotó, a többiek látszólag elégedettek a felvétellel, az egyik rajta szereplő pislogása miatt a kép azonban mégsem kerül feltöltésre. Ismerős a helyzet? Erre találtak ki most valamit a Facebooknál, a megoldásban a mesterséges intelligenciának is komoly szerepet szánnak.

Bizonyára mindenkivel előfordult már, pláne csoportképek, többszereplős szelfik készítésekor, hogy a képen szereplők pislogása miatt az egyébként jól sikerült fotót végül törölni kellett. Szerencsére érkezőben van már a megoldás: a Facebook különféle kutatásokkal foglalkozó részlegén dolgozók olyan, egyelőre kísérleti fázisban lévő technikával álltak elő, amely a gépi tanulás módszerét alkalmazva képes javítani a már elkészült fotóknál tapasztalt egyik legtipikusabb és talán legzavaróbb hibát, amikor valakinek csukva marad a szeme.

A fejlesztés részleteit taglaló dokumentumban írtak szerint a megoldást az úgynevezett GAN-nak (generative adversarial network) keresztelték el, különlegessége pedig abban rejlik, hogy képes a valóságnak megfelelő eredményt produkálni. Vagyis: a szisztéma nem több fotóból választja ki az éppen legjobbat, hanem az elkészültek minden részletét (a szem formáját és színét is) elemezve egyszerűen legyártja a pislogás nélküli verziót.

A metódus persze korántsem tökéletes, erről szintúgy említést tesznek a tanulmányban, hiszen a szemüveggel egyelőre semmit nem tud kezdeni, és az átlagostól eltérő fejformák pedig ugyancsak gondot okoznak neki. De amikor működött, az eredmény tökéletes volt. Mutatjuk a Facebook mérnökei által közölt, első, hivatalos eredményeket összegző fotót:

©

Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor lesz a technológiából a közönség számára elérhető, százszázalékban működő funkció. Mindenesetre jó látni, hogy nem csupán a mobiltelefonok kamerái fejlődnek viharos gyorsasággal, a fotók felhasználásának közege is igyekszik lépést tartani a korral.

Ha máskor is tudni szeretne a Facebook újításairól, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Magyarország az orosz beruházási bank második legnagyobb részvényese lett

Magyarország az orosz beruházási bank második legnagyobb részvényese lett

Felkerült a netre 2500 PC-s játék, köztük egy nagyon jó horror

Felkerült a netre 2500 PC-s játék, köztük egy nagyon jó horror

Varga Judit: Elfogadhatatlan az uniós költségvetés tervezete

Varga Judit: Elfogadhatatlan az uniós költségvetés tervezete

Több száz Kispaládra bejelentett ukrán szavazhatott a választáson

Több száz Kispaládra bejelentett ukrán szavazhatott a választáson

Éjféli záróra és megrendszabályozott Airbnb-k – mihez kezd a bulinegyeddel Niedermüller Péter?

Éjféli záróra és megrendszabályozott Airbnb-k – mihez kezd a bulinegyeddel Niedermüller Péter?

Jennifer Aniston lefagyasztotta az Instagramot

Jennifer Aniston lefagyasztotta az Instagramot