szerző:
hvg.hu

Az utókor emlékezetében kevéssé megmaradó, mégis ikonikus szerepet játszó fotós előtt tiszteleg ma a kereső főoldalán elhelyezett speciális logójával a Google. Gerda Tarót tartják az első újságírónőnek, aki a háborús frontvonalakról tudósított, egyben az első olyan női fotóriporternek, aki munkavégzés közben halt meg. 26 évesen.

108 évvel ezelőtt ezen a napon született Gerta Pohorylle, aki később Gerda Taro néven került bele a fotográfia és az újságírás nagykönyvébe. Az 1910-ben, Stuttgartban napvilágot látott zsidó lány és családja 1929-ben költözött Lipcsébe, majd Hitler kancellárrá választása után nem sokkal, 1933-ban Gerta barátnőjével nem csak várost, hanem országot is váltott.

Gerta új lakhelyén, Párizsban ismerkedett meg Robert Capával, aki megtanította őt a fényképezés alapjaira. Szerelmi szál is fonódott köztük, élettársak lettek. A munka terén érvényesülni viszont nem igazán tudtak. Ezért aztán úgy döntöttek, nevet változtattak. Friedmann Endre, aki akkor André Friedmann néven élt, felvette a "divatosabban" hangzó Robert Capa nevet, Gerta Pohorylle új neve pedig Gerda Taro lett.

©

A spanyol polgárháborúról együtt küldtek tudósításokat 1936-ban a Ce Soir című lapnak. Munkájukat ekkor ismerte meg a világ, Capa ekkor vált világhírű háborús fotóssá. Taro életrajzírója szerint a katonák kedvelték ők lelkiismeretes munkája miatt, ám épp ezért figyelmeztette Capa is: ne álljon bele túl kockázatos szituációkba.

Szükség is volt a jó tanácsra, hiszen míg párja Párizsba visszatérve végezte következő, kínai frontvonalra tervezett útjuk előkészületeit, Taro a spanyol fronton maradva élete utolsó hónapjaiban egyedül dolgozott. 1937 nyarán a brunetei csatában a köztársaságiak visszavonulásáról tudósított, amikor felszállt egy sérült katonákat szállító autóra. A járműbe véletlenül belehajtott egy, a köztársaságiak oldalán harcoló tank – Taro olyan súlyosan megsértült, hogy 1937. július 26-án, mindössze 26 évesen meghalt.

További különleges Google-logókat talál, ha ide kattint. Ha máskor is tudni szeretne a napi logók mögötti történetről, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Keletiben már rendőrök várták a részeg férfit, aki kiakadt az IC-n, és azt mondta, felrobbantja a Parlamentet

A Keletiben már rendőrök várták a részeg férfit, aki kiakadt az IC-n, és azt mondta, felrobbantja a Parlamentet

A Strache-botrány és az ibizai videó kísértete járja be Ausztriát a választási kampányban

A Strache-botrány és az ibizai videó kísértete járja be Ausztriát a választási kampányban

A felére csökkent a szaúdi olajtermelés a dróntámadások miatt

A felére csökkent a szaúdi olajtermelés a dróntámadások miatt

Már szivárognak ki az infók a Samsung Galaxy S11-ről

Már szivárognak ki az infók a Samsung Galaxy S11-ről

Kihagynák a Digit az 5G-ből, a cég tiltakozik

Kihagynák a Digit az 5G-ből, a cég tiltakozik

Koltai Lajos a Pókember sztárjával forgathat

Koltai Lajos a Pókember sztárjával forgathat