szerző:
hvg.hu

Egy neves szivárogtató már tudni véli, hogy az Android P-nek nevezett új oprendszert még augusztusban megjelenteti a Google.

Egyértelmű üzenetet osztott meg a Twitteren Evan Blass, aki úgy véli, augusztus 20-án debütál az Android következő főverziója, amely egyelőre csak P néven fut. Blass teóriáját arra alapozza, hogy a rendszer negyedik, egyben utolsó fejlesztői példánya már napok óta elérhető. A Nougat és az Oreo – egy nap különbséggel, de – szintén 20-a körül jöttek ki, egy bevált menetrenden pedig nem valószínű, hogy (sokat) változtatna a Google.

Ha igaz is, amit a szivárogtató valószínűsít, a frissítést gyaníthatóan meghatározott készüléktípussal rendelkezők töltheti csak le, legalábbis első körben. A többiek esetében valószínűleg a korábbi forgatókönyv érvényesül, vagyis, hogy az új rendszert fokozatosan teríti majd a Google. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a régebbi telefonokkal rendelkezők hetekkel (de akár hónapokkal) később juthatnak hozzá.

Az új Android nevét továbbra sem tudni, főbb funkciói azonban már ismertek: itt gyűjtöttük össze azt a négyet, amely miatt valószínűleg ön is kedvelni fogja. Itt pedig arról olvashat, milyen trükköt vet be a Google, hogy órára pontosan tudni lehessen, meddig lehet még használni a mobilt, mielőtt az lemerül. Ha már akkumulátor: az új Android ezen a téren is próbál jobb lenni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Török offenzíva - A kurd harcosok kivonultak Rász al-Ainból

Török offenzíva - A kurd harcosok kivonultak Rász al-Ainból

Levideózták a világ leggyorsabb hangyáját, 85 cm/s sebességgel rohan

Levideózták a világ leggyorsabb hangyáját, 85 cm/s sebességgel rohan

Izraelben ismét egy volt vezérkari főnök harcol a miniszterelnökségért

Izraelben ismét egy volt vezérkari főnök harcol a miniszterelnökségért

Ugandai árvaház és iskola épül a Ferenc pápa által aláírt Harley-Davidson árából

Ugandai árvaház és iskola épül a Ferenc pápa által aláírt Harley-Davidson árából

Javier Bardem: "Ne vegyünk műanyag palackos vizet? Jó, de akkor hol vannak az üveges kiszerelések?"

Javier Bardem: "Ne vegyünk műanyag palackos vizet? Jó, de akkor hol vannak az üveges kiszerelések?"

Christopher Mattheisen: A felhő öt éve kockázat volt, ma megkerülhetetlen

Christopher Mattheisen: A felhő öt éve kockázat volt, ma megkerülhetetlen