szerző:
hvg.hu

Iparági pletykák szerint meglepetéssel készül október 1-jére az Intel. A cég ekkor mutathatja be a kilencedik generációs processzorait, és már azt is sejteni lehet, milyen erő lapul majd bennük.

Meglehetősen sűrű év áll eddig az Intel mögött. Az év elején például egy durva hiba kapcsán került elő a cég neve, a nyár elejére pedig jutott még egy meglepetés: kész lett a 28 (!) magos processzoruk. Most ismét reflektorfénybe került az Intel, ezúttal egy pletyka miatt.

A Wccftech beszámolója szerint az Intel október 1-jén mutathatja be a kilencedik generációs chipkészletét, ekkor érkezik az i9-es, az i7-es és az i5-ös processzorok legújabb verziója.

A család legerősebb tagja a Core i9-9900K lesz, amely 8 maggal és 16 szállal áll majd a rendelkezésünkre. A kiszivárgott dokumentumok szerint ez lesz az első, nagy közönségnek szánt, asztali gépekbe készült Core i9-es processzor, ami ráadásul 16 MB L3 cache-sel és UHD 620-as videovezérlővel is ellátták. A processzor alapjáraton 3,6 GHz-en pörögne, de ez 4,7 GHz-re is feltolható – magonként. Sőt, két magon az 5 GHz-et is elérheti a chipkészlet.

A kilencedik generációs Core i7-es 8 maggal és 8 szállal, míg a Core i5-ös 6 maggal és 6 szállal készül. A Core i7-9700K alapjáraton 3,6 GHz-en ketyeg, de 4,6 GHz is kihozható belőle (egy magon pedig a 4,9 GHz is). Ezzel szemben a Core i5-9600K 3,7 GHz-es alapjárattal jöhet, ami magonként 4,3 GHz-re tolható fel, egy magon pedig hozná a 4,6 GHZ-et is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Buszmegállóban várakozókra lövöldözött, 12 év fegyházra ítélhetik

Buszmegállóban várakozókra lövöldözött, 12 év fegyházra ítélhetik

Dömötör: Alakul a kisnyilasok és szemkilövetők koalíciója

Dömötör: Alakul a kisnyilasok és szemkilövetők koalíciója

Pozsgay bemondta a népfelkelést, de ki nevezte '56-ot először forradalomnak?

Pozsgay bemondta a népfelkelést, de ki nevezte '56-ot először forradalomnak?

Meghalt a tudós, aki először figyelmeztetett a globális felmelegedés lehetőségére

Meghalt a tudós, aki először figyelmeztetett a globális felmelegedés lehetőségére

AirPortal: megszűnik a Wizz Air bergeni járata

AirPortal: megszűnik a Wizz Air bergeni járata

Minden kivándorlás mögött van egy egyéni sors

Minden kivándorlás mögött van egy egyéni sors