szerző:
hvg.hu

A közösségi szolgáltatásokat kedvelik a fiatal felnőttek (is), akikre a választásokon való részvétel azonban már nem ennyire jellemző. Ez utóbbin próbálnak most segíteni az előbbiek.

Fontos időszak elé néznek az Egyesült Államokban élők, hiszen novemberben hivatalosan is megkezdődnek a félidei választások, ahol esély mutatkozik arra, hogy a demokraták többségbe kerüljenek a kongresszus mindkét házában, ezzel pedig (valamelyest) gyengítsék Donald Trump elnöki hatalmát. Az őszi voksolás tehát mind az erejüket féltő republikánusok, mint a nagyobb befolyásra törekvő demokraták számára kulcsfontosságú.

A társadalmi felelősségvállalás részeként több amerikai vállalat a választásokon való részvételre buzdítja a 18. évüket betöltött polgárokat. Így tesznek többek között az Egyesült Államokon belül is tízmilliókat, százmilliókat elérő webes vállalatok is.

A Facebook saját bevallása szerint két éve 2 millió amerikai szavazópolgárnál segített abban, hogy ne maradjanak le a határidőről, időben regisztráljanak a választási névjegyzékbe. Az ezt a regisztrációs lap kitöltését egyszerűsítő és határidőkre figyelmeztető TurboVote nevű kezdeményezéssel álltak össze idén is. Hasonlóan a fiatalok körében már facebookos szinten népszerű Snapchathez, amely külön menüpontot is mutat érintett felhasználóinak.

©

A párkereső Tinder, valamint az Instagram szintén megpróbálja vonzóbbá tenni a voksolást felhasználói között. Előbbi szolgáltatásra regiszrált amerikaiak különféle tényeket, érdekességeket olvashatnak majd az app felületén a választási időszakban. A képmegosztó pedig Stories részén igyekszik promotálni a voksolás fontosságát. Ezen kívül a Facebookhoz és a Snapchathez hasonló szűrőket, matricát kínál majd azoknak, akik úgy döntenek, a közösség előtt is kifejeznék szavazási szándékukat.

A fiatal generáció szavazati kedvének növelése azért is lett kitűzött cél az Egyesült Államokban, mert egy korábbi kutatás szerint a 2014-es időszakban a 18 és 25 éves korosztály kevesebb, mint ötöde ment el voksolni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI / hvg.hu Tech

A fiatalok jól tudják, hogy a Facebook és a Snapchat manipulálja őket, de nem szeretnének leszakadni róluk

A mai amerikai tinédzserek gyakran nyomkodják az okostelefonjukat, többségük szinte folyamatosan figyeli a közösségi médiát, és jobban szeretik a szöveges üzengetést, mint a személyes beszélgetést – ez derült ki a Common Sense Media nevű nonprofit szervezet által végzett, az amerikai 13-17 évesek körében reprezentatív felmérésből. A sok szempontból itthoni viszonyok közt is érvényesnek tűnő eredményekkel előálló kutatók azt is megállapították: a kamaszok életére saját érzetük szerint jó hatással van a közösségi média, magabiztosabbnak, kevésbé magányosnak és kevésbé letörtnek érzik magukat.

Zsiráf született a veszprémi állatkertben

Zsiráf született a veszprémi állatkertben

Komoly biztonsági rést találtak a Bluetooth-technológiában, rengeteg eszköz lehet veszélyben

Komoly biztonsági rést találtak a Bluetooth-technológiában, rengeteg eszköz lehet veszélyben

50 év után is a gonosz metaforája Charles Manson, akinek parancsára 9 embert öltek meg

50 év után is a gonosz metaforája Charles Manson, akinek parancsára 9 embert öltek meg

Lengyelországban is jól fekszik a hatalomnál az, aki kormánypárti médiát működtet

Lengyelországban is jól fekszik a hatalomnál az, aki kormánypárti médiát működtet

Megszólalt a kormány a Microsoft-ügyben: nincs itt semmi látnivaló

Megszólalt a kormány a Microsoft-ügyben: nincs itt semmi látnivaló

Havi 850 ezret kap tanácsadásért a minisztériumtól Újiráz plébánosa

Havi 850 ezret kap tanácsadásért a minisztériumtól Újiráz plébánosa