szerző:
hvg.hu

Már most elindultak a találgatások arról, milyenek lehetnek a jövőre érkező iPhone-ok. Egy apróságról már sejteni lehet, hogy változik.

Szinte még csak most mutatta be az Apple az idei iPhone-okat, már megindult a találgatás és az ezzel együtt járó pletykaáramlat is, hogy milyen készülékkel rukkolnak majd elő 2019-ben. Egy olasz tervező már meg is álmodta, milyen lehetne a következő évi eszköz, az viszont már biztosnak tűnik, hogy 5G nem lesz benne, azt ugynais későbbre tervezik. Most Ming-Chi Kuo, a világ legjobb Apple-elemzője szólalt meg a jövő évi iPhone-okat illetően, és rögtön mondott is egy érdekességet.

A szakember szerint a következő évi készülékek frissített arcfelismeréssel érkeznek majd a boltok polcaira, vagyis az Apple jó eséllyel tovább fejleszti a már meglévő FaceID-t. Kuo a MacRumorsnak arról beszélt, hogy Tim Cookék egy olyan új szenzort építhetnek be a készülékbe, ami képes az eddigieknél jobban kizárni a kívülről érkező fényt, így pontosabban (és talán gyorsabban) is dolgozhat majd a rendszer.

Kuo kitért arra is, hogy az Apple egy új távolságérzékelővel is előállhat, ami a Time of Flight 3D nevű kamerával együtt érkezhet meg a 2019-es vagy a 2020-as iPadbe, és valószínűleg a 2020-as iPhone-ba is. A szenzor leméri, hogy mennyi ideig tart a szenzorból "kilőtt" nyalábnak elérnie a tárgyat, majd a kapott érték alapján képes leshet kirajzolni az objektum 3D-s alakját. Mindez a kiterjesztett valóság szempontjából lehet fontos, Kuo szerint pedig a 3D-s képeket valószínűleg egy iPad-en fogjuk majd szerkeszteni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Tíz évig trükköztek a riasztók forgalmazói, félmilliárdosnál is nagyobb bírságot kaptak

Tíz évig trükköztek a riasztók forgalmazói, félmilliárdosnál is nagyobb bírságot kaptak

Meghalt egy ember a Mátrai Erőműnél

Meghalt egy ember a Mátrai Erőműnél

Kína visszavág a Huaweit támadó Mike Pompeónak: és az NSA rendben van?

Kína visszavág a Huaweit támadó Mike Pompeónak: és az NSA rendben van?

Drámai módon változtatja meg az agy szerkezetét a fogamzásgátló tabletta

Drámai módon változtatja meg az agy szerkezetét a fogamzásgátló tabletta

Nem szól bele a MOB, kivel megy Hosszú Katinka az olimpiára

Nem szól bele a MOB, kivel megy Hosszú Katinka az olimpiára

Három autópályát is lezárnak egy 70 méteres vegyipari torony szállítása miatt

Három autópályát is lezárnak egy 70 méteres vegyipari torony szállítása miatt