szerző:
hvg.hu

A Virgin a módosított Boeing 747-400-as géppel a kis műholdakat juttatná el a Föld körüli pályára.

Bár a tudósok egyre több, kis méretű műholdat építenek kommunikációs és tudományos célokra, a dologgal van egy alapvető probléma: ezeket nem, vagy csak nagyon drágán tudják Föld körüli pályára állítani. Szerencsére az űriparban egyre több olyan szereplő jelenik meg, ami az eddigieknél jóval olcsóbb alternatívát kínál. Többek között ilyen a Virgin is.

A cég egy olyan repülőgépet fejlesztett, amelynek a szárnya alá egy kétfázisú rakétát rögzítettek, amelyet a 300 és 500 kg közti műholdak fellövésére fejlesztettek ki. A LauncherOne nagyjából 21,3 méter hosszú, és a Cosmic Girl (vagyis egy módosított Boeing 747-400-as) bal szárnya alatt kapott helyet. A géppel 80 perces tesztrepülést végeztek, amelyben arra voltak kíváncsiak, mennyire rögzül stabilan a szerkezet a repülőgéphez. Kiderült: nagyon.

Kelly Latimer, a Virgin Orbit vezető pilótája szerint a repülőgép személyzete és a földi kiszolgálóegység is elégedett volt a tesztrepülés eredményével.

©
©

Hasonló megoldást (már ami a rakétaindítást illeti) már más cég is alkalmaz, ám azok jóval nehezebb műholdakra szakosodtak. A Virgin ezért bízik benne, hogy sikerült találniuk egy piaci rést. A cég tovább folytatja a tesztelést, és ha minden jól megy, 2019 elején már indulhat is az első kilövés.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Megszűnhet a Magyar Krónika

Megszűnhet a Magyar Krónika

Három éve küzdött a betegséggel Baló György

Három éve küzdött a betegséggel Baló György

Milliókat kap a lincselő, Szögi Lajos családjának törleszt belőle

Milliókat kap a lincselő, Szögi Lajos családjának törleszt belőle

Már három halottja van az utrechti lövöldözésnek

Már három halottja van az utrechti lövöldözésnek

"Szakítani kell a dobd el kultúrával!" – Kire utalt Áder János?

"Szakítani kell a dobd el kultúrával!" – Kire utalt Áder János?

EBESZ: A magyar választás retorikája megfélemlítő

EBESZ: A magyar választás retorikája megfélemlítő