szerző:
hvg.hu

Orvosi mérföldkőnek számító transzplantációra került sor Brazíliában, ahol egy olyan nő szült egészséges gyermeket, aki halott donortól kapott méhet.

A BBC által bemutatott műtétet 2016 decemberében hajtották végre, de annak részleteit csak most publikálták a szakemberek. A beavatkozás azért is számít orvosi áttörésnek, mert halott donortól származó méhtranszplantáció esetén soha nem fordult elő sikeres szülés.

A páciens egy 32 éves brazil nő, aki egy ritka betegségből adódóan nem fejlődött ki megfelelően a méhe és a hüvelye. A donor egy 41 éves, agyvérzésben meghalt nő volt, az ő szervét operálták ki, s ültették be a betegbe. Utóbbi mesterséges megtermékenyítés útján lett várandós. A nő a transzplantáció után mentruálni is tudott a szakemberek szerint.

A szülésre 2017 decemberében került sor, a leendő anya császármetszéssel hozott világra egy egészséges, 2,5 kilós kislányt. Az operáció óta eltelt egy évben a gyermek remekül fejlődött, és a nő is jó egészségnek örvend.

A transzplantációt végző orvosok szerint az eljárás később akár rendszeresíthető is lehet, azzal ugyanis, hogy a donorok halottak közül kerülnek ki, jelentősen csökkenthetők a beavatkozások kockázatai is. A műtétre ráadásul hamarabb sor kerülhet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos témákkal is foglalkozó Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Párbeszéd: Polt egy normális demokráciában legfeljebb kecskét vezethetne

Párbeszéd: Polt egy normális demokráciában legfeljebb kecskét vezethetne

Elkezdték beidézni a decemberben igazoltatott tüntetőket a rendőrségre

Elkezdték beidézni a decemberben igazoltatott tüntetőket a rendőrségre

Az új Mortal Kombat egyik hőse csalásszerű képességgel rendelkezik – videók

Az új Mortal Kombat egyik hőse csalásszerű képességgel rendelkezik – videók

Szlovéniában terjeszkedne az OTP

Szlovéniában terjeszkedne az OTP

Engedély nélküli követelésvásárlásért büntetett egy céget tízmillió forintra az MNB

Engedély nélküli követelésvásárlásért büntetett egy céget tízmillió forintra az MNB

Márki-Zay a legszegényebb nagyvárosi polgármester

Márki-Zay a legszegényebb nagyvárosi polgármester