szerző:
hvg.hu

A kiskunfélegyházi térség 38 általános és középiskolájába érkezett Alpha 1 Pro oktatási célokra is kiváló az eszközök csütörtöki átadóján elhangzottak szerint.

Az Alpha 1 PRO nem csupán egy technikai csúcsteljesítmény, de elgondolkodtató, szórakoztató találmány, amely oktatási célra is kiválóan alkalmazható a mesterséges intelligenciával és a programozással ismerkedő gyerekek és fiatalok számára - mondta az MTI szerint Lezsák Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője, az Országgyűlés elnöke, a robotok beszerzésének kezdeményezője.

Mint elhangzott egyre fontosabb, hogy a következő nemzedék minél jobban megismerje a mesterséges intelligencia és a mechanika világát. Éppen ezért egy digitalizációval foglalkozó magyar cég úgy döntött, oktatási célokra használja a humanizált robottechnológiát, egy eredetileg kínai fejlesztést. Ilyen eszközről van szó:

Az Alpha 1 PRO robot rendkívül hasznos eszköz, egyszerre szórakoztat és tanít. Az akkumulátorral működő robotot 16 szervomotor mozgatja, melynek mindegyike külön állítható. Egy 3D-s szoftver segítségével programozható, mobil applikációval Bluetooth-on keresztül vezérelhető.

Az Ágasegyháza, Bócsa, Bugac, Bugacpusztaháza, Csólyospálos, Fülöpjakab, Fülöpszállás, Gátér, Izsák, Jakabszállás, Jászszentlászló, Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa, Kömpöc, Kunszállás, Lakitelek, Móricgát, Nyárlőrinc, Orgovány, Pálmonostora, Petőfiszállás, Szank, Tiszaalpár és Tiszaug településeken összesen 38 általános és középiskolájában tanuló fiatalok a programozható robotok használatával újszerű ismeretekhez juthatnak.

A robotokat a Bács-Kiskun megye 4. számú választókörzete önkormányzatainak és vállalkozóinak adományaiból, valamint az Emberi Erőforrások Minisztérium és a Lakiteleki Népfőiskola támogatásával vásárolták meg.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

India az új Magyarország, nálunk már nem a call centereké a jövő

India az új Magyarország, nálunk már nem a call centereké a jövő

Rekordot döntött a skót whisky exportja

Rekordot döntött a skót whisky exportja

Fotó: a HÉV-helyett most sajnos egy Mercedes van a csepeli síneken

Fotó: a HÉV-helyett most sajnos egy Mercedes van a csepeli síneken

Magához tért a kórházban a pénteken meglőtt szökött rab

Magához tért a kórházban a pénteken meglőtt szökött rab

Az MSZP listavezetője nem megy Brüsszelbe

Az MSZP listavezetője nem megy Brüsszelbe

20 ok, ami miatt önnek is nagyon fájhat a megállapodás nélküli Brexit

20 ok, ami miatt önnek is nagyon fájhat a megállapodás nélküli Brexit