szerző:
hvg.hu

A Hold krátereinek vizsgálata alapján jutottak kanadai kutatók arra a megállapításra: ott és a Földön is az elmúlt 290 millió évben lett egyre több meteoritbecsapódás.

Megháromszorozódott a Földet érő meteoritbecsapódások száma az elmúlt 290 millió évben a korábbi időszakhoz képest. A Science című tudományos lapban megjelent tanulmány eredményeire a Hold becsapódási krátereinek elemzése révén jutottak kutatók.

A Földet és a Holdat nagyjából azonos gyakorisággal érték meteoritok, a Földön azonban alig találhatók erre utaló nyomok az erózió miatt. Mivel közvetlen bizonyítékok nincsenek, a torontói Egyetem tudósa, Sara Mazrouei vezette kutatócsoport a Holdat vizsgálta, azt feltételezve, hogy hasonló volt a meteoritbecsapódások gyakorisága.

A Hold felszínéről a NASA Lunar Reconnaissance Orbiter nevű szondájának infravörös felvételei alapján becsülték fel 111 legalább tíz kilométeres átmérővel rendelkező, viszonylag fiatal holdkráter korát.

Az eredmények szerint a Holdon - így a Földön is - a 290 millió évvel ezelőtti időszak óta jóval több meteoritbecsapódás történt, mint korábban. Tehát az, hogy lényegesen kevesebb kráter ismert a 650-300 millió évvel ezelőtti korból, azért van, mert kevesebb volt a becsapódás.

Milyen plakátokkal kell üzenni?

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is ismertető Facebook-oldalát.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Hajrá, Trump! Németh Szilárd már reagált is a rendkívüli állapot bevezetésére

Hajrá, Trump! Németh Szilárd már reagált is a rendkívüli állapot bevezetésére

A Harry Potterbe is írt egy fejezetet Tandori Dezső, bár az nem egyértelmű, ismerte-e a sorozatot

A Harry Potterbe is írt egy fejezetet Tandori Dezső, bár az nem egyértelmű, ismerte-e a sorozatot

A Nyugatit, a Keletit és más állomásokat is elkezd rendbe tenni a MÁV

A Nyugatit, a Keletit és más állomásokat is elkezd rendbe tenni a MÁV

Szobrot is kaphat Széll Kálmán

Szobrot is kaphat Széll Kálmán

De mégis, mi köze Hollandiának a magyar demokráciához?

De mégis, mi köze Hollandiának a magyar demokráciához?

Hazugságvizsgálós társasjátékkal újít a Hasbro, büntetni is fog, ha valaki nem mond igazat

Hazugságvizsgálós társasjátékkal újít a Hasbro, büntetni is fog, ha valaki nem mond igazat