szerző:
MTI / hvg.hu

Kutatók szerint a tizenéves korban történő füvezés évek múltán súlyos problémához, felnőttkori depresszióhoz vezethet.

A tizenévesek kannabiszhasználata és a felnőttkori depresszió között "erős kapcsolatot" találtak brit és kanadai kutatók. A fejlődő agy különösen érzékeny – írták az Oxfordi Egyetem és a montreali McGill Egyetem kutatói, akik szerint a fiatalok kannabiszhasználata "fontos közegészségügyi probléma", különösen mert a ma árult szer jóval erősebb lehet, mint a régebbi.

A JAMA Psychiatry című szaklapban megjelent tanulmány vezető szerzője, Andrea Cipriani szerint eredményeik arra hívják fel a szülők figyelmét, hogy a kockázat ugyan kicsi, mégis "borzalmas következményei lehetnek" a fiatalkori kannabiszfogyasztásnak.

A kutatók 11 korábbi tanulmányon keresztül több mint 23 ezer fiatal adatait elemezték. Kiszűrték azokat, akik már fiatalon a depresszió jeleit mutatták, valamint azokat, akiknek a családjában előfordult a betegség. Azt találták, hogy a 18 éves kor előtti kannabiszhasználat 37 százalékkal növelte annak az esélyét, hogy 35 éves kor előtt depresszió alakul ki. Ez azt jelenti, hogy a 35 év alattiak korcsoportjában körülbelül minden 14. depressziós betegsége a tizenéves drogfogyasztással lehet kapcsolatban – írták a kutatók.

©

Megvizsgálták a szorongás és az öngyilkossági kísérletek valószínűségét is. A szorongás kockázatának emelkedését megfigyelték, de statisztikailag nem volt szignifikáns. Akik tizenévesen kannabiszt használtak, háromszor nagyobb eséllyel próbálkoztak öngyilkossággal, de az adatok mennyisége nem tette lehetővé, hogy ebből biztos következtetést vonjanak le.

Azt nem állították, hogy a tizenévesek kannabiszhasználata feltétlenül depressziót okoz, csak erős kapcsolatot mutattak ki a számok alapján, valamint annak alapján, amit a szer fejlődő agyra gyakorolt hatásáról tudnak. Az eredmények szerint a drog a racionális és érzelmi gondolkodással összefüggő agyterületre, valamint a kedélyt befolyásoló szerotonin hormon koncentrációjára hat. A kutatók nem vizsgálták, milyen erősségű és mennyiségű kannabisz fogyasztása függ össze a későbbi depresszióval.

Angliában és Walesben évente nagyjából minden kilencedik tizenéves és fiatal felnőtt használ kannabiszt.

Kutatók korábban több száz újabb gént hoztak összefüggésbe a depresszióval. A tanulmány azokra a személyiségtípusokra is rávilágít, akik fogékonyabbak lehetnek a betegségre.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is ismertető Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Tech

Kutatók mondják: a rendszeres mozgás csökkentheti a depressziót

A heti többszöri testmozgás, különösen a csapatban űzött sportok összefüggésben állnak a jobb mentális egészséggel - derült ki egy amerikai tanulmányból. A szakemberek szerint nem órákig tartó, komolyabb erőkifejtésre kell gondolni, bármi szóba jöhet. Például az is, ha valaki füvet nyír.

Borkai Zsolt nyert Győrben

Borkai Zsolt nyert Győrben

Németország befagyasztotta a török fegyverexportot

Németország befagyasztotta a török fegyverexportot

Megnyílt az első magyar rögbistadion

Megnyílt az első magyar rögbistadion

Korhut bombagóljával nyert Magyarország Azerbajdzsán ellen

Korhut bombagóljával nyert Magyarország Azerbajdzsán ellen

Nem csak Magyaroszágon tartanak fontos választást

Nem csak Magyaroszágon tartanak fontos választást

Orbán a Borkai-ügyről: "Majd hétfőn mondom el a véleményem"

Orbán a Borkai-ügyről: "Majd hétfőn mondom el a véleményem"