szerző:
hvg.hu

A Vlagyivosztok melletti Russzkij-sziget egyik öblébe, egy ott kialakítandó ideiglenes központba fogják áttelepíteni azt a csaknem száz fehér és kardszárnyú delfint, amely jelenleg egy illegális "cetbörtön" foglya az orosz Távol-Keleten – közölte Alekszej Gorgyejev orosz miniszterelnök-helyettes.

A Russzkij-szigeten üzemelő, a nagytestű tengeri állatok tartására szolgáló központot alkalmassá kívánják tenni arra, hogy az odaköltöztetendő állatokat felkészítsék a természetes közegükbe való visszatérésre. Gorgyejev elmondta, hogy a delfineket majd csak fagypont feletti hőmérséklet mellett, a jég elolvadása után lesz szabad áttelepíteni.

Az orosz Távol-Kelet Tengermellék régiójában, a Vlagyivosztok és az észak-koreai határ között található Szrednyaja-öbölben tavaly felfedezett "bálnabörtönről" időközben kiderült, hogy cetbörtön. (A helyszínről akkor videót is mutattunk.) Az eset akkora felháborodást keltett Oroszországban, hogy az ügybe a Kreml is beavatkozott. Az állatokat, amelyek közül négy egyed eltűnése után 11 kardszárnyú és 87 fehér delfin maradt életben, külföldi – sajtójelentések szerint főképp kínai – delfináriumok számára fogták ki törvénytelenül, és tartották a szakemberek szerint elfogadhatatlan körülmények között.

Vlagyimir Putyin elnök február 22-én elrendelte, hogy az illetékes állami szervek fogjanak össze, és március 1-ig dolgozzanak ki megoldást a problémára. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden közölte, hogy az elnöki apparátus az ügyet továbbra sem tekinti lezártnak, és azt az ellenőrző osztály hatáskörébe vonja. Peszkov egyébként elismerte, a tudósok véleménye megoszlik azzal kapcsolatban, hogy életképesek maradnak-e a természetben az emberi gondoskodáshoz szokott delfinek.

A fogva tartott állatok állapotát az állatorvosok jónak ítélték meg. Tervezett szabadon bocsátásukat megelőzően mindegyiket külön újból meg fogják vizsgálni, és chippel fogják ellátni.

Az SZK február végén a halászatra vonatkozó szabályok megsértése címén büntetőeljárást indított a "cetbörtön" üzemeltetésével összefüggésbe hozott négy cég ellen. Az orosz törvények értelmében a delfineket kizárólag tudományos célból lett volna szabad befogni. A történtek nyomán a tervek szerint tovább fogják szigorítani a tengeri emlősök kifogására és tartására vonatkozó jogszabályokat Oroszországban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Kínában úgy mutatták be a Bohém rapszódiát, hogy kivágtak belőle mindent, ami a homoszexualitásra utal

Kínában úgy mutatták be a Bohém rapszódiát, hogy kivágtak belőle mindent, ami a homoszexualitásra utal

Tovább facebookosodik a Google Térkép, már eseményt is létrehozhatunk rajta

Tovább facebookosodik a Google Térkép, már eseményt is létrehozhatunk rajta

A koranyárból visszatérünk a tavaszhoz

A koranyárból visszatérünk a tavaszhoz

Vannak, akik már letölthetik a Google alkalmazását, amely a vakok szeme lehet

Vannak, akik már letölthetik a Google alkalmazását, amely a vakok szeme lehet

Ripityára törte a combcsontját az az avar kori lovas, akinek most mutatták be a sírját

Ripityára törte a combcsontját az az avar kori lovas, akinek most mutatták be a sírját

Ilyen egyszerű: ön is tehet a méhek megmentéséért, fillérekbe kerül a megoldás

Ilyen egyszerű: ön is tehet a méhek megmentéséért, fillérekbe kerül a megoldás