szerző:
MTI

A kutatók Led Zeppelint és Mozartot is játszottak a sajtkorongoknak.

Bársonyosabb és nagyobb lyukú az az ementali sajt, amelyet folyamatosan zenén érlelnek, svájci kutatók szerint a hip hop ebből a szempontból hatékonyabb, mint Mozart zenéje.

A Berni Művészeti Egyetem Kutatói kilenc darab tízkilós ementali sajtkorongot érleltek különállóan faládákban szeptembertől fél éven át, hogy teszteljék, miként hat a zene ízük és állaguk alakulására. A sajtoknak 24 órán át három különböző dallamot – egy hip hop számot, Mozart A varázsfuvola című operáját és a Led Zeppelin klasszikusát, a Stairway to Heaven című számot játszották.

„A legnyilvánvalóbb különbséget az ízerősségben, a szagban és az aromában észleltük” – tolmácsolták a berni kutatók a gasztronómiai zsűri vaktesztelésének eredményét. „A hip hopon érlelt korong került a lista élére, ami a gyümölcsösségét illeti, ennek volt a legerősebb illata és aromája." Benjamin Luzuy, a svájci televízió neves séfje, a zsűri tagja a Reuters brit hírügynökségnek elmondta, hogy "a különbségek igen nyilvánvalóak voltak a sajtok állagát, ízét, megjelenését illetően, valóban nagy volt a különbség".

A kísérletben nem hangszórókkal, hanem mini adókészülékekkel továbbították a zene energiáját a sajtokba. "Az összes energia közvetlenül rezonált a sajtokban" – magyarázta Michael Harenberg, az egyetem kutatója.

A sajtokat a zsűri kétszer tesztelte, és mindkét alkalommal nagyjából ugyanaz az eredmény jött ki - tette hozzá Beat Wampfler, a burgdorfi K3 sajtüzem tulajdonosa, a kutatásba bevont sajtok készítője. Elmondta, hogy a további kutatásban a hip hopra fognak összpontosítani. Az az elképzelésük, hogy 5-10 sajtot teszünk ki különféle hip hop dallamnak, majd összehasonlítják őket.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
ITV: Az év végéig húzná el a brit kormány a Brexitet

ITV: Az év végéig húzná el a brit kormány a Brexitet

Így emlékezett meg Baló Györgyről az RTL Klub

Így emlékezett meg Baló Györgyről az RTL Klub

Lehet, hogy a ferihegyi repülőtér fölé is kellene egy "Vaskupola"?

Lehet, hogy a ferihegyi repülőtér fölé is kellene egy "Vaskupola"?

És akkor az osztrák rendőr felébresztette a magyar vendégmunkást

És akkor az osztrák rendőr felébresztette a magyar vendégmunkást

Egy niggerező világ bédekkere volt a friss Oscar-díjas film Zöld könyve

Egy niggerező világ bédekkere volt a friss Oscar-díjas film Zöld könyve

Baleset az M7-esen Martonvásárnál

Baleset az M7-esen Martonvásárnál