szerző:
hvg.hu

Története során először közvetítette sajtóbemutatóját a YouTube-on is az Apple. A nézettségi adatok alakulása megmutatja, mire is voltak igazán kíváncsian a felhasználók – nagy meglepetésre ne számítson. Aki lemaradt, most a cikkben megnézheti a teljes adást vagy a bemutató legjobb pillanatait.

Magyar idő szerint kedden este az Apple végre lerántotta a leplet az idei évre szánt iPhone-okról, de a telefonok mellé jött új Apple Watch és iPad is. (Azóta kiderült már az is, mennyibe kerülnek majd Magyarországon az új iPhone-ok.)

Az Apple úgy döntött, történetében először a YouTube-on is közvetíti a sajtóeseményt, amit azért is vártak sokan, mert a cupertinói cég korábban soha nem közölt adatokat arról, hány ember követte az élő közvetítésüket az interneten. A YouTube azonban megmutatta, mekkora az a bizonyos szám.

©

Amikor Tim Cook a színpadra lépett, nagyjából 800 ezer néző figyelte a videót. Ez a szám folyamatosan növekedett, az iPhone 11 bemutatóját már több mint kétszer ennyien, 1,7-1,8 millióan nézték. Az iPhone 11 Pro bemutatásakor ez a szám már 1,86 millió volt, a többi készüléknél viszont nagyjából 1,7 millió főnél volt bekapcsolva a YouTube – írja a Mashable.

Az esemény befejeztével a YouTube a 3,1 milliós számot jelenítette meg a megtekintések résznél, ami – a fenti, egyidejű nézettségi adatokkal összemérve – azt jelenti, hogy nagyon sokan az elejétől a végéig követhették az alább teljes hosszában (2 óra) megnézhető adást.

De ha csak a lényegre kíváncsi, íme a 2 perces összefoglaló.

A teljes adásnál jelenleg 10,5 milliós nézettséget mutat a YouTube. A igazsághoz hozzátartozik, hogy ez persze nem a teljes nézőszám, az Apple ugyanis saját weboldalán is közvetítette a bemutatót, ám a csatorna nézettségi adatait nem közli a vállalat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A kormányok után egy magánvállalat is kinézte magának a Marsot

A kormányok után egy magánvállalat is kinézte magának a Marsot

Kósa Lajos váratlanul megfejtette a Fidesz fővárosi bukásának okát a Tv2-n

Kósa Lajos váratlanul megfejtette a Fidesz fővárosi bukásának okát a Tv2-n

Szombathelyen szoros versenyben, de legyőzte a Fideszt az ellenzéki összefogás

Szombathelyen szoros versenyben, de legyőzte a Fideszt az ellenzéki összefogás

Ha ez igaz, 150 ezer forintos iPhone jön jövőre

Ha ez igaz, 150 ezer forintos iPhone jön jövőre

Hamarosan megjelenhet Budapest utcáin egy új napilap

Hamarosan megjelenhet Budapest utcáin egy új napilap

Német kutatók szerint a munkanélküliek hamarabb halnak meg

Német kutatók szerint a munkanélküliek hamarabb halnak meg