szerző:
hvg.hu

A Cambridge Analytica elemzőcég nevével fémjelzett botrány után átfogó vizsgálatot lefolytató Facebook úgy találta, több tízezer külsős alkalmazás gyűjtött jogszerűtlenül adatokat a felhasználókról.

Nem siette el a Facebook a vizsgálatot a tavaly márciusban kirobbant Cambridge Analytica-botrány után. Mint ismert: az elemzőcég tavaly márciusban derült ki, hogy a közösségi oldal több millió regisztráltjának adatait szerezte meg, és használta az engedélyük nélkül. A közösségi oldal üzemeltetői azóta vizsgálják a Facebook-hozzáféréssel rendelkező programok adatvédelmi megfelelőségét, és úgy tűnik, most értek a sor végére.

A vállalat közleménye szerint több millió alkalmazást kutattak át, és – négyszáz fejlesztőhöz köthető – több tízezer esetében találtak adatvédelmi problémát. Az érintett appok egy része például úgy tette elérhetővé a felhasználók adatait, hogy nem védte személyazonosságukat. Némely alkalmazás már régóta inaktív volt – arról nem közölt pontos számot a Facebook, hogy mennyi volt az aktív, veszélyt jelentő appok száma.

Hogy a Facebook adatkezelése még mindig nem az igazi, arról tanúskodik, hogy nemrég 419 millió Facebook-felhasználó telefonszáma landolt az interneten.

A közösségi oldal laza adatvédelmi gyakorlata miatt nemrég hívtuk fel rá a figyelmet: most lett csak igazán fontos, hogy átgondolja, törli-e magát a Facebookról.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Mészáros Lőrincék 9 milliárdért fognak kármentesíteni

Mészáros Lőrincék 9 milliárdért fognak kármentesíteni

Most akkor tényleg ne együnk müzlit meg teljes kiőrlésű kenyeret a fuzárium miatt?

Most akkor tényleg ne együnk müzlit meg teljes kiőrlésű kenyeret a fuzárium miatt?

Lackner Csaba felfüggesztette MSZP-tagságát

Lackner Csaba felfüggesztette MSZP-tagságát

"Urban vs Orban" - Egy biciklis oldalnak is bejött a Városházára érkező Karácsony

"Urban vs Orban" - Egy biciklis oldalnak is bejött a Városházára érkező Karácsony

Drámai hatását mutatták ki a légszennyezettségnek

Drámai hatását mutatták ki a légszennyezettségnek

Lopott kocsival menekülő tini tört össze egy Lamborghinit

Lopott kocsival menekülő tini tört össze egy Lamborghinit