szerző:
hvg.hu

Az Apple eredetileg őszre ígérte a nyáron bemutatott Mac Pro érkezését, ez azonban decemberre tolódott. Technikailag viszont mégis ősszel dobják piacra.

A nyár közepére időzítette az Apple, hogy bemutassa a legújabb szuperszámítógépét. A Mac Pro a specifikációkat tekintve brutálisan erős gépnek ígérkezik, és ezt az ára is tükrözi: ha az ember mindent kér bele, egy lakás árába kerül a készülék.

A figyelmet azonban nemcsak ezzel vonta magára az eszköz, hanem a kinézetével is. A gép külsőre olyan, mintha egy gigantikus sajtreszelőt terveztek volna a cégnél, így aztán nem csoda, hogy rögtön szét is trollkodták a gépet – sőt, egy youtube-er még azt is kipróbálta, lehet-e rajta sajtot reszelni.

Mindezt túlságosan sokan azonban eddig nem próbálhatták ki. Az Apple őszre ígérte a Mac Pro érkezését, ez azonban eddig nem történt meg. A Bloomberg viszont novemberben arról írt, hogy decemberben kezdik majd el árulni a készüléket, és a jelek szerint nekik volt igazuk. A szintén YouTube-ra tartalmat gyártó Marques Brownlee a Twitteren írta meg, hogy az ügyfeleknek kiküldött e-mail alapján a számítógépet december 10-től lehet megvásárolni.

Persze technikai értelemben véve az Apple tényleg ősszel kezdi el árulni a Mac Prót, a meteorológiai tél ugyanis december 21-én veszi kezdetét. A cég a gép mellé a Pro Display XDR kijelzőt is december 10-én teszi elérhetővé.

Fontos megjegyezni, hogy a december 10-i dátummal az Apple a rendelés előtt nyitja meg a kapuit, így könnyen lehet, hogy a leszállítás már 2020 elejére tolódik át – pláne akkor, ha sokan egyedi konfigurációval kérik majd az eszközt.

Ha kíváncsi az Apple újdonságaira, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ismét sérülést okozott a választások előtt átadott óriáscsúszda

Ismét sérülést okozott a választások előtt átadott óriáscsúszda

TGM: Homály

TGM: Homály

Átszabják a budapesti parkolást

Átszabják a budapesti parkolást

Megdőlhet a melegrekord hétfőn

Megdőlhet a melegrekord hétfőn

Visszakerül a Kúriára a lúgos orvos ügye

Visszakerül a Kúriára a lúgos orvos ügye

Nem működik a Chrome-bővítménye? Lehet, hogy kémkedett ön után

Nem működik a Chrome-bővítménye? Lehet, hogy kémkedett ön után