szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Idén akár 1600 millió tonna szén-dioxiddal kevesebb kerülhet a légkörbe.

Koronavírus - a második hullám, a második lezárás
A sokak által vártnál később, de november közepén a magyar kormány is úgy döntött, korlátozások bevezetésével próbálja megfékezni a koronavírus-járvány második hullámát. A döntés pillanatában napi ötezer új fertőzöttet azonosítottak, és jobbára 50 és 100 között járt a vírus következtében 24 órán belül elhunytak száma. Az első lépés részleges lezárást jelent, de kérdés, hogy ez mennyire hatékony. Kövesse híreinket!
Friss cikkek a témában

Negyedével esett vissza Kínában a szén-dioxid-kibocsátás két hónappal azután, hogy a koronavírus-járvány miatt kijárási tilalmat vezettek be – írta a Carbon Brief.

A brit portál szerint a korlátozásoknak köszönhetően nem csak az ázsai országban csökkent a légszennyezés mértéke, Európában például az iparosodott észak-olasz régió felett figyelhető meg a tisztább légkör. Ez az Európai Űrügynökség (ESA) műholdas adatait elemezve is látható, de hasonlóról számoltak be a Valenciai Műszaki Egyetem kutatói a spanyol vagy New York-i légszennyezettséget elemezve, és az Európai Űrügynökség is látványos tisztulást tapasztalt Olaszország felett.

A Carbon Brief szerint a koronavírus-járvány miatt 2020-ban 4 százalékkal, összesen 1600 millió tonna szén-dioxiddal csökkenhet a kibocsátás.

A portál ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy még ez a mérséklődés sem elegendő ahhoz, hogy elérjék a klímacélt, azaz, hogy a hőmérsékletnövekedést 1,5 fokon tartsák 2050-ig. A klímavédelem szempontjából kiemelt fontosságú határérték eléréséhet az évi kibocsátást hat százalékkal, azaz 2200 millió tonna szén-dioxiddal kellene csökkenteni.

A Carbon Brief szerint a globális szén-dioxid kibocsátásért felelős nagyvállalatoknak kellene többet tenniük, hogy a kitűzött cél teljesüljön.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Prőhle: Mindenki jobban jár, ha Demeter marad a PIM élén

Prőhle: Mindenki jobban jár, ha Demeter marad a PIM élén

A BKK szerint nincs több járművük a járatsűrítésre, személyesen egyeztetnének a Fővárosi Kormányhivatallal

A BKK szerint nincs több járművük a járatsűrítésre, személyesen egyeztetnének a Fővárosi Kormányhivatallal

Szájer-ügy: Egy éve körözik a brüsszeli szexpartit szervező férfit a lengyel ellenzéki lap szerint

Szájer-ügy: Egy éve körözik a brüsszeli szexpartit szervező férfit a lengyel ellenzéki lap szerint