szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Reuters forrásai szerint nem sokkal Sam Altman vezérigazgató menesztése előtt az OpenAI kutatói egy levélben fordulhattak a vállalat igazgatótanácsához. Ebben egy olyan nyelvi modell veszélyeire hívhatták fel a figyelmet, mely már matematikai problémákat is meg tud oldani, és közelebb hozhatja az általános mesterséges intelligenciát (AGI).

Úgy tűnik, tartogat még izgalmakat az az ügy, ami még azzal indult, hogy múlt pénteken elbocsátották a mesterséges intelligencia éllovasának, az OpenAI-nak a vezérigazgatóját, Sam Altmant – hogy aztán számos fordulatot követően szerdán visszavegyék.

Most újabb részletekre derült fény az elbocsátása körüli időszakról. Mint a Reuters két, az ügyre rálátással bíró forrása nyomán írja, Altman kirúgása előtt a vállalat több kutatója is levelet írt az igazgatóságnak, melyben egy jelentős mesterségesintelligencia-fejlesztésre hívták fel a figyelmet, mely „fenyegetheti az emberiséget”.

Ennek a levélnek, más egyéb sérelmek mellett szintén szerepe lehetett abban, hogy az igazgatótanács végül – a közvélemény számára – váratlanul elbocsátotta a vezérigazgatót. A Reuters ugyanakkor nem tudta maga is megtekinteni az állítólagos levelet.

Fekete humor: a cég körüli drámán viccelődve jelentette be a ChatGPT nagy újítását az OpenAI

Már az ingyenes felhasználók előtt is nyitott a ChatGPT újdonsága, mely lehetővé teszi azt, hogy szóban diskuráljunk a chatbottal - az pedig szintén hanggal válaszol. Ezt azonban egy olyan demóban mutatta be a cég, amit szinte lehetetlen nem összekapcsolni a vállalat körül kialakult zűrzavarral.

De mi is ez a felfedezés, ami veszélyeztetheti az emberiséget? A hírügynökség szerint ez egy Q-nak (kiejtve már „Q-Starnak”) nevezett modell, mely fontos lépés lehet az OpenAI céljának elérésében, ami nem más, mint egy általános mesterséges intelligencia (artificial general intelligence/AGI) megteremtése. Ha ez sikerülne, azt jelentené, hogy az MI az intellektuális műveletekben már jobb lenne az embernél.

Az egyik névtelen forrás az új felfedezés kapcsán azt mondta a Reutersnek, hogy az új modell képes volt megoldani bizonyos matematikai problémákat. Ugyan csak általános iskolások szintjén, de a kutatókat már ez is rendkívül optimistává tette a Q jövőbeni sikereit illetően.

Az, hogy az MI már matematikai problémákat is meg tud oldani, valóban jelentős előrelépés lehet – pillanatnyilag a technológia leginkább csak az írásban, valamint a fordításban jeleskedik, úgy, hogy statisztikai alapon megjósolja a következő szót.

A robotapokalipszistől rettegők és az MI-optimisták harca robbantotta szét az OpenAI-t

Múlt pénteken viharos körülmények között kirúgták a ChatGPT-vel a világ legismertebb MI-kutató társaságává vált OpenAI vezetőjét. Sam Altman menesztését a cég igazgatótanácsa homályos indokokkal magyarázta - végső soron a Szilícium-völgy egyre mélyebb „doomer-boomer" törésvonala állhatott a háttérben. Annak kialakulásához pedig az is hozzájárulhatott, hogy Elon Musk és néhány társa évekkel ezelőtt megígért egymilliárd dollárt, de annak végül csak a töredékét utalta el.

Az viszont, hogy matematikai képességekre tesz szert, azt jelentené, hogy az MI-nek komoly érvelési képességei lettek, mely már hasonló az emberi intelligenciához.

A kutatók az igazgatótanácsnak címzett levelükben több potenciális veszélyt is megjelöltek, noha ezeket a hírügynökség érdeklődésére nem részletezték.

Mindez már csak egy újabb érdekes adalék az egyébként is kacifántos ügyhöz, melyet még Altman visszatérése előtt ebben a cikkben bontottunk ki részletesen.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!