szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Több évtized után újra élénkül az űrverseny, a végső cél pedig, hogy a Holdon – és később akár a Marson is – tartósan jelen legyen az ember. Ennek azonban vannak fontos feltételei.

Ahhoz, hogy az ember tartósan megvethesse a lábát a Holdon, több erőforrás is szükséges – ott, helyben, nem a Földről szállítva. Ilyen például a vízjég is.

Ehhez lehet ideális a körülbelül 20 kilométer átmérőjű Shackleton-kráter a Hold déli pólusánál. A kráter azért fontos, mert abba sosem jut el a napfény, így értékes jégnyerőhelyként funkcionálhatnak a jövőben – mindeközben a felszínen nincs hiány napfényben, ami a napenergia miatt lényeges.

A fentiek miatt érthető, miért kiemelt jelentőségű ez a holdi terület a NASA számára: az Artemis-program egyik fontos helyszíne lehet ez a jövőben. (Az amerikai űrhivatal néhány hete jelentette be, hogy halasztja a programot, így leghamarabb 2026 szeptemberében indulhat ember a Holdra.)

Egy új, a National Science Review folyóiratban publikált tanulmány szerint azonban Kína is szemet vetett a Shackletonra, és a szintén 2026-ra időzített Csang'o 7 misszió leszállóhelye is itt lehet. A kínai leszállóegység – részletezi a Gizmodo – egy rovert, valamint egy repülő szondát is magával visz majd.

3D-nyomtatással építene épületeket a Holdon Kína

Öt éven belül, a holdi anyagokat felhasználva készítene holdi bázist Kína. Egy robotot is útnak indítanak majd, ami „téglákat" készítene az ott található talajból.

A víz felkutatásához talajkutató radart is visznek majd, de más erőforrásokat is keresni fognak ezzel.

Kína tehát maga is egyre komolyabban foglalkozik a saját holdprogramjával, noha ők jelenlegi állás szerint 2030-ban szeretnének embereket is a Holdra juttatni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!