Kedves kommentelőim, megkértek, hogy gyakoroljak önkritikát, amiért pancsernek neveztem Orbánt, pedig lám, Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke elnézést kért tőle.

Tessék, önkritika.

Hiba volt, hogy túlbecsültem Laudert, valamint alábecsültem az emberi butaságot, aljasságot és gyávaságot. Attól még az Orbán pancserségére vonatkozó véleményem nem változott, mert a felsorolt négy alázás körül sem változott semmi. A belügyminisztérium leírta a kamujogászi tiszteletkört, de a válasz lényege akkor is az volt, hogy NEM. A múlt szombati tüntetést nem tiltották be. A Kúria elnöke, legalábbis nyilvánosan, rá se hederített az utolsó pillanatban hozzá intézett miniszterelnöki „kérésre”. A jobbikosok rendőrségi beavatkozás nélkül megtartották az „anticionista” tüntetést. És persze azon sem lehet változtatni, hogy a díszvacsora vendégserege nem volt hajlandó csendben üldögélve fogadni a magyar miniszterelnököt.

Annyi történt, hogy Orbán a biztonság kedvéért a plenáris ülés előtt interjút adott a Jediót Ahronót nevű izraeli bulvárlapnak (nem is a Jerusalem Post fog vele interjút készíteni, amikor miniszterelnökünknek jól esik), ahol a Jobbikot „valós, növekvő veszély”-nek nevezte. Ez azért érdekes, mert 2011 januárjában még az ellenkezőjét mondta ugyanebben a lapban. “Ha egy jobbközép párt, mint a miénk, sikeres, nagyon nehéz cselekvési felületet találnia a radikális jobboldalnak” – jegyezte meg.

Ezek szerint a Fidesz újabban vagy nem jobbközép párt, vagy nem elég sikeres.

A Jediót Ahronót aligha tartozik Lauder mindennapos olvasmányai közé, s magát az interjút valószínűleg mostanáig nem olvasta. Nincs okunk feltételezni, hogy nem úriember, de olyan úriember nincs, aki a személyének ugyanebben az interjúban címzett fikázást szó nélkül hagyná, miszerint a Sukoró miatti sértettsége beszél belőle. Ő maga úgy fogalmazott, hogy az utolsó délután „tudomására jutott”, mit mondott Orbán a plenáris ülés előtti héten. Nyilván kipreparálva tudomására hozták azok, akik ezt a nyilatkozatot ismerték – a magyar hitközségi vezetők, akiknek előéletéről és jelleméről ezúton nem közlünk bővebb feltételezéseket.

Mindenesetre a Budapestre érkezett zsidó delegátusok szemszögéből helyreállt a világ rendje. A tapasztalatok szerint ugyanis – főleg külföldi – zsidó megfigyelők képtelenek elrendezni magukban, hogy ha egy országban van olyan párt, amit ők nácinak tudnak keretezni, akkor más nem beszélhet és nem csinálhat számukra förtelmes dolgokat. A jobbközépnek vélt kormány dolga ilyenkor egyszerű: elhatárolódni a Jobbiktól (ez szavakban bármikor megy). Esetleg betiltani.

Ez utóbbit mint elméleti lehetőséget vetettem föl a legutóbbi cikkben azzal, hogy: „Kétségtelenül sokan örülnének neki. Biztosan megnyugodna a Mazsihisz és a Zsidó Világkongresszus is.” És lám. Már a plenáris ülésen ezt követelte az Európai Zsidó Kongresszus elnöke, Mose (Vjacseszlav) Kantor, becsületes mestersége szerint Putyin-párti orosz oli… milliárdos, aki eddig minden lehető alkalmat megragadott, hogy a liberális zsidóktól megvédje – Putyint. Így azért kap egy vajszínű árnyalatot, amikor a Jobbik betiltásának indoklásául azt mondja: „kell, hogy korlátai legyenek a demokráciának”.

Rögtön akadt magyar követője is Feldmájer Péter Mazsihisz-elnök személyében, aki azért látná helyesnek a Jobbik betiltását, mert ez a párt „társadalmi nyugtalanságot kelt, mivel az általa hangoztatott nézetek oly módon rongálják a magyarországi közéletet, Magyarország jó hírnevét, ami azzal fenyeget, hogy hazánk visszafordíthatatlanul kettészakad”. Milyen érdekes: milliók gondolják ugyanezt arról a másik pártról, amit Kantor és Feldmájer nem tiltatna be.

Tudatlanság ott, politikai analfabétizmus itt, így aztán jól meg lesz védve a magyar demokrácia. Tudják, ez az a szó, amit szerencsésebb országok politikusai olyan összefüggésekben szoktak használni, mint a mieink a jogállamiságot.

Ugyanez a helyzet a szerdai szenzációval. A Médiatanács negyedmillióra büntette a Magyar Hírlapot Bayer Zsolt tényleg undorító cikke miatt – hónapokkal a megjelenése és a nemzetközi botrány után. Az nekem mindegy, hogy önérzetmentes sajtóorgánumok „társszabályozás” címén magukra húzzák a cenzúrát, de ha akarják, értelmezzék úgy, hogy ők jók, és betartanak illemszabályokat, amiket amúgy is betartanának. A Magyar Hírlap, szegény, azért kénytelen kifizetni egy nem túl komoly összeget, mert nincs benne a társszabályozásban.

Ahogy a bírságolt cikk szerzője mondaná: ízlelgessük. Magyarországon a kommunista cenzúra megszűnése után huszonnégy évvel egy újságot megbírságolnak egy véleményért. Elkövetett Bayer Zsolt és a Magyar Hírlap bármilyen bűncselekményt? Nem. Elkövetett bárki a cikk hatására bűncselekményt? Nem. (Ha igen, akkor mért nem mozdult az ügyészség?) Ráadásul ennél gusztustalanabb közleményektől hemzseg a nyomtatott és az online sajtó társ- és egyéb szabályozástól mentes része, mindenféle periférikus szennylapok és -oldalak. Senkit nem izgatnak a jogvédők és a médiafelügyelők környékén. Most miért volt szükség rá, hogy a „Ki ne legyen” című cikkel példát statuáljanak?

Ennek is biztos sokan örülnek, ahogy a Jobbik betiltásának örülnének. Pedig ettől sem lesz jobb. Bayer tekintélye nem csökken a saját oldalán, sőt. A romaellenesség sem csökken. Viszont ahogy a Jobbik betiltásához demokráciakorlátozás kéne, így meg sikerült bevezetni Magyarországon a sajtócenzúrát. Precedens, az már van. Ha a Médiatanácsnak máskor más hangulata lesz, másféle véleményért másféle bírságot szab ki. Most a rasszizmus ellenségei hiszik azt, hogy minden jóra fordult, akkor meg majd mások örülnek.

Valakinek biztosan megéri. Kénytelen vagyok megismételni az előző cikkem végső jóslatát: A rasszizmus majd két napig nem látszik annyira, de ha így megy tovább, a többségi hülyeség legalább két nemzedéken át folytatódik.