szerző:
hvg.hu

Lakner Zoltán szerint a Fidesz elhitte saját fikcióját a szabadságharcról, és most ebbe bukhat. Szerinte meglepő, hogy a kormány meg sem próbál a tüntetőkkel beszélni, és valamilyen valódi engedménnyel leszerelni őket. Somogyi Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy az MSZP 300 forintba bukott bele, a Fidesz pedig 700 forint miatt került veszélybe, százmilliárdok ellopása viszont büntetlenül marad. Török Gábor azt firtatta, vajon van-e jó választása Orbán Viktornak ebben a helyzetben.

Lakner Zoltán politológus szerint valamit mégiscsak számítottak a 2010 utáni civil kezdeményezések: megjelent a részvételi szándék és a szervezkedni tudás. A társadalom egésze egyáltalán nem elégedett a kormánnyal, csak éppen az elégedetlenek jó része eddig nem talált módot ellenvéleménye kifejezésére – írta blogján.

Lakner szerint a Fidesz nem érti, hogyan lehetséges népi tiltakozás, mivel egész politikai alapállásuk lényege, hogy csak a Fidesz határozza meg, miben áll a nép, a nemzet akarata. Aki mást mond, az eleve rendszeren kívül találja magát Lakner szerint.

A tüntetőkre szórt politikai vádakkal a Fidesz melléfog. Nehéz elhitetni, hogy a tüntetőket a szervezők becsapják, politikai játszmába csalják, miközben az országgyűlés tényleg elkezdi tárgyalni az internetadót. Nem tűnik racionálisnak az sem, amikor miniszterek beszélnek arról, hogy a vasárnapi tüntetés "kormányellenes" volt. Sokan voltak a tüntetők között, akik utálják a kormányt, és nyilván olyanok is, akik valamilyen ellenzéki szervezet szimpatizánsai. De jócskán lehettek jelen olyanok is, akik nem ilyen kategóriákban gondolkodnak – folytatta Lakner Zoltán.

©

Laknert meglepi, hogy a kormány meg sem próbál a tüntetőkkel beszélni, és valamilyen valódi engedménnyel leszerelni őket. Ha kormányellenesnek minősíti az internetadó elleni tiltakozást, azzal a kormány saját maga csinál a netadóból első számú politikai konfliktust. Ha nagyon belejön, akkor politikai értelemben akár egy második vizitdíjat is összehozhat – írta.

Az amerikai kitiltási botrányt is inkább hűtenie kellene a kormánynak. A korrupciós vádakkal kapcsolatban tettetett kormányzati értetlenség és tehetetlenség nem segít. Enyhén szólva nem a diplomácia csúcsa, amikor a twitterező kormánypárti politikusok nekiesnek a budapesti amerikai ügyvivőnek – olvasható a blogon.

Mintha egyszerre két ügyet is "benézne" a Fidesz, ami pedig igazán nem szokása – összegzett Lakner Zoltán. Mint írta, az a gyanúja, hogy a Fidesz elhitte saját fikcióját az egységről, a szabadságharcról és a bűnbakokról szóló frázisokat. A Fidesz a kitiltási botrány és a netadó kapcsán beleütközött a saját maga teremtette világ falaiba – fogalmazott. Ha ez így marad, a Fidesz egyre több hibát követ majd el, és erre építve lehet majd ellenzéket csinálni.

Török: Mit lép most OV?

Vajon mit lép most OV? – tette fel a kérdést Török Gábor is Facebook-posztjában, amelyet közvetlenül azután rakott ki, hogy kedd éjjel lezajlott egy vélhetően több tízezer fős tüntetés az internetadó ellen.

Török szerint nem csupán az a kérdés, hogy Orbán Viktor "mire képes, mire hajlandó, mit ismer fel, hanem az is, hogy van-e jó választása ebben a helyzetben". Az elemző szerint pár napja még Orbán gond nélkül dobhatta volna a netadó ötletét, de most már ez a döntés is kétélű lehet, hiszen bár sokan méltányolnák, mások meghátrálásnak gondolnák. Ma már a gyengeség jelének tűnhet az, ami pár napja még a bölcsesség jele lett volna – írja Török.

Egyik sem bukott bele milliárdok elrablásába

Somogyi Zoltán, a Political Capital volt elemzője a Facebookon posztolta ki gondolatait, amelyek közül ez volt a legérdekesebb: "Az egyik belebukott háromszáz forintba, a másik éppen most fog hétszáz forintba" – írta a vizitdíjra és az internetadó felső korlátjára célozva. "Egyik sem bukott bele százmilliárd forintok elrablásába" – tette hozzá.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
2,8 millió forint tao-pénzt költött egy új sportolóra az Orbán-kormány

2,8 millió forint tao-pénzt költött egy új sportolóra az Orbán-kormány

Honecker után Krenz is – "Eljött a paradicsom", 1989. december 4.

Honecker után Krenz is – "Eljött a paradicsom", 1989. december 4.

Európában Magyarországon a legmagasabb a gyermekek átoltottsága

Európában Magyarországon a legmagasabb a gyermekek átoltottsága

Az adóhivatal egymilliárd forintot fizet Mészáros Lőrinc volt jobbkeze cégének

Az adóhivatal egymilliárd forintot fizet Mészáros Lőrinc volt jobbkeze cégének

Az első teljesen külföldi tulajdonú autógyár Kínában a Tesláé, és támogatnák az autóit is

Az első teljesen külföldi tulajdonú autógyár Kínában a Tesláé, és támogatnák az autóit is

Zuhanyozóbusszal segítik Hamburgban a hajléktalanokat

Zuhanyozóbusszal segítik Hamburgban a hajléktalanokat