Látjuk. Nincsen rajta faág, a faágon elszórt falevél, csupaszon sötétlik előttünk a gödör, meg sem próbálják álcázni. Ez benne az igazán aljas. Tudjuk, hogy milyen céllal ásták ki. Tudjuk, hogy mire megy ki a játék. Ők tudják, hogy tudjuk. Tudják, hogy tudjuk, hogy tudják. Mindenki tud mindent. Mi azt, hogy ez egy csapda, ők azt, hogy úgyis belesétálunk.

Harcot hirdettek a menekültek ellen. Ez van itt előttünk az úton. Lehet, hogy ki kellene kerülni. Átugrani, nem beleesni. Hiszen ez az egész kelepce kizárólag annak köszönhetően került elénk, mert elvesztették a támogatóik felét fél év alatt, így most már a parlamenti kétharmad mögött nem is az ország negyede áll, mint a választás napján, hanem csupán a nyolcada. Erre a lemorzsolódó kisebbségre épül a totális hatalom. Nem is az a legfontosabb fejlemény, hogy egyre kevesebben szeretik őket, hanem az, hogy akik nem szeretik őket, azok nagyon nem szeretik. Az undor általános és széles körű.

Ilyenkor jönne igazán jól egy rezsicsökkentés. Kétszer azonban nem lehet ugyanabba a csodafegyverbe belelépni. Mivel a Fidesznek nem elvei vannak, hanem kérdezőbiztosai, csak idő kérdése volt, hogy mikor találnak rá a magyar nép kollektív szorongásai között a legfélelmetesebb mumusra: a nem létező menekültre. Így jutott el az öt éve tartó permanens harc a maga esszenciális végkifejletéhez: a lövészárokhoz, amelynek a túl oldalán nincs senki.

„El kell kerülni, hogy egy nagy menekülttábor legyünk" – mondja a hadvezér abban az országban, ahova bevándorlók nem jönnek, menekültekkel pedig csak a pályaudvarok indulási oldalán találkozni.

Két hete még a drogmaffia ellen indított hasonló vehemenciával támadást, de az – bár nagy előrelépést jelentetett a tökéletesen értelmetlen háborúskodás, mint létállapot elérésében – legfeljebb átmeneti hadisikereket hozhatott volna, hiszen droggal, ha nem is jelentős mennyiségben, lehet találkozni Magyarországon, menekülttel meg nem, ami kimondottan hasznos az összecsapás eredményessége szempontjából. Bankok vannak, filozófusok is vannak, még Brüsszel is van – az eddigi ellenségek nem kizárólag imaginárius térben léteztek. Ami limitálta a harcászati értéküket. Az ember utálja a bankokat, de ott tartja a pénzét, például. Ezek összetett dolgok, mint minden, ami valóságos.

Szemben a mesebeli magyarországi menekültekkel. Tulajdonképpen egy nagyszabású tudományos kísérlet szemlélői vagyunk. Hamarosan kiderül, hogy mi a fontosabb a magyar nép számára: a koboldok és hegyi trollok elleni küzdelem, vagy az, hogy a miniszterelnök a veje nevére íratja a Balatont?

Én is éppen lépre megyek. Ez itt idáig 2700 karakter, amely nem a felcsúti polgármester milliárdos osztalékáról (közpénzből fizetett extraprofitjáról, más néven lopásról) szól, hanem egy blöffről, egy elterelő hadműveletről, amely pontosan olyan átlátszó, mint amilyen visszataszító. Tudósítunk a menekültellenes témában tartott sajtótájékoztatókról, beszámolunk a parlamenti vitanapról, véleményeket közlünk, szóval tematizálunk, ahogy a majdnem képviselőjelölt politológus mondaná.

Pontosan azt csináljuk, amit akarnak. Tudták, hogy bele fogunk sétálni. Láttuk, hogy csapda, mégis belesétáltunk. Jó ég, hogy ti mekkora utolsó suttyók vagytok, ti kereszténység szégyenei, ahogy az emberi gyarlóságon élősködve uszítotok szerencsétlen földönfutók ellen! Még mindig jobb teli torokból ordítani ilyeneket a gödör mélyéről, mint némán ballagni tovább.

Arra ott van például a katolikus egyház.