Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Ártatlan honfitársainkat mészárolták le – köztük egy kisgyereket – azért, mert azok, akik; mert sötétebb a bőrük színe; mert viselik az évszázados kirekesztettség és kiátkozottság terheit; mert – döntően rajtuk kívül álló okokból – koldusszegények. Mert emberek. Ha ez közösség – ebben némi joggal kételkedhetünk, de ha mégis –, akkor ez valamennyiünk gyásza. Ha nem, akkor ez nem valódi ország, nem valódi nemzet.

A Spiegel munkatársa, a kitűnő Keno Verseck fölrója nekünk – magyarországi fehéreknek –, hogy nem tanúsítottunk együttérzést, de talán még érdeklődést se nagyon a „romagyilkosságok” munkacímen ismert neonáci merényletsorozat áldozatai iránt. Maga az ügyészi vizsgálat, majd az elhúzódó bírósági tárgyalás se nagyon tűnt föl a magyarországi nyilvánosságnak; egyetlen ismert magyar újságíró, Vágvölgyi B. András követi rendszeresen a büntetőeljárást. Fölháborodásról, tiltakozásról, részvétről nem nagyon kaptunk hírt.

Még az az aggasztó tény se zaklatta föl a kedélyeket, hogy hazánkban megjelent a terrorizmus.

Persze nem a zsarnokölő terrorizmus, amelyet a görög-római-reneszánsz (és persze a jezsuita) hagyományban még becsültek, hanem a leggyöngébbek ellen irányuló – ez esetben fajgyűlölő, náci – politikai gyilkosságsorozat. Az egyik „epizód”, amelyben a terroristák által fölgyújtott házból menekülő apát és kisfiát hidegvérrel lepuffantották, még a legjegesebb és legkeményebb szíveket is meg kellett volna hogy mozgassa: bizonyára sokan fakadtak sírva, és átkozták ezt a nyomorult, barom életet. Nem kételkedem benne, hogy így volt. Volt bánat, volt megdöbbenés – ennek a nyomai azóta elhalványultak. A magyar állam mindenféle világnézeti árnyalatú vezetői – hiszen (elvileg) az ún. képviseleti demokráciában az országházi ellenzék is az állam része, vezetői az állam vezetői: az állam nemcsak a kormányból áll – csak ímmel-ámmal, összeharapott szájjal morogtak ezt-azt. Biztosan elő lehet ásni idézeteket az archívumból, de a nemzeti emlékezet nem őriz megrendítő, katartikus szónoki teljesítményeket.

Mindez tagadhatatlan.

Nem mentőkörülmény, csak részleges magyarázat a hazai társadalom mérhetetlen borúlátása, reménytelensége, elkeseredése. Hallgatólag föltételezik (nem is biztos, hogy igaz): olyan elterjedt és erős a rasszizmus, hogy roma áldozatok esetén még az ilyenkor természetes gyászra, megrendülésre, haragra se számíthatunk. Jobb nem ingerelni a vadállatot: a cigánygyűlöletet. Mert még kiderülhet, hogy a sorozatgyilkosok számíthatnak némi szimpátiára.

Az internetes forgalomban (és sajnos a „jobbközép” sajtóban is) leginkább a felelősség elhárítását szolgáló híresztelések domináltak: különféle spekulációk „a titkosszolgálati szálról”; mintha titkos ügynökök esetleges „érintettsége” enyhítené a merényletsorozat súlyosságát – holott persze fokozza.

Az összkép szánalmas.

Ellenem fogják vetni, hogy fajgyűlölet másutt is van. Ez igaz. De nem tudom, ennek miért kellene vigasztalnia bennünket.

Ártatlan honfitársainkat mészárolták le – köztük egy kisgyereket – azért, mert azok, akik; mert sötétebb a bőrük színe; mert viselik az évszázados kirekesztettség és kiátkozottság terheit; mert – döntően rajtuk kívül álló okokból – koldusszegények. Mert emberek.

Mert emberek. Meg lehet őket ölni. Vadászni lehet rájuk. A vadásznak fegyvere van, a vadnak nincs. Akire vadásznak, azt megfosztják az ember rangjától. Ott hasal a vadász a sötétben, s várja, hogy lőtávolba érjen a vad. Csakhogy a vad nem vad. A célpont nem fölfegyverzett ellenség. Hanem a vadász embertársa, felebarátja, akit minden ősi törvény, minden vallás és minden erkölcstan szerint tilos – különösen lesből – megölnie. Ha mégis megteszi, akkor azoknak, akik tudnak erről, irtózatot kell érezniük és megrendülést.

Ezt csak akkor nem érzik, ha az áldozatot nem tartják embernek. Ez a rasszizmus lényege.

Azokkal most nem vitatkozunk, akik a romákat nem tartják embernek. Azokkal se, akik az üldözés elől menekülőket nem befogadni szeretnék, hanem elkergetni. Azokkal se, akik sürgetnék az öregeket, hogy dögöljenek meg végre. Azokkal se, akiknek hosszú a listájuk a kiirtandókról, azokkal se, akiknek rövidebb. Most csak hangot adunk annak a szerény nézetünknek, hogy ezek a tisztelt felebarátaink tévednek. Csalatkoznak. Érveinket máskorra halasztjuk, mert föltételezzük, hogy olvasóink ebben az egyszerű tételben egyetértenek velünk, s most – kivételesen – csak az egyetértőkhöz szólunk, akik hitünk szerint sokan vannak, akkor is, ha még hallgatnak. Csakugyan elég egyszerű, hogy föltételezzük: fölhatalmazás nélküli magánembereknek nem szabad más, ártatlan magánembereket meggyilkolniuk azért, mert ez utóbbiak egy számukra kevéssé rokonszenves csoporthoz tartoznak a sors végzéséből. (E sorok írója a fölhatalmazással rendelkező személy – a hóhér – idevágó tevékenységét se helyesli, de ezt a vitát is máskorra halasztjuk. A védtelen városok bombázását – Drezda, Hirosima – se vesszük tudomásul. A lombtalanító Agent Orange vietnami parasztok százezreit mérgezte meg: ezt se. Folytathatnánk, de olvasónk ért bennünket.)

Ha 1941-ben lett volna közvélemény-kutatás Németországban, Ausztriában, Magyarországon, s megkérdezik: „helyesli-e ön, hogy ártatlan kisgyerekeket mérgesgázzal elpusztítsanak?” – a többség természetesen NEMmel felelt volna. De akkor nem kérdezte senki, később pedig a kérdés szemrehányásnak tetszett. Márpedig a szemrehányásra mindig harag a válasz. S ez a harag, az önigazoló düh igazolja ártatlan gyerekek százezreinek meggyilkolását is.

Az az állítás téves, amely szerint Magyarországon fasizmus van. De – hála a zseniális magyar nyelvnek – az viszont helytálló, hogy Magyarországon van fasizmus. Ez nem amiatt van, mert van néhány félrevezetett, egyensúlyát vesztett, megtévedt ember (ők másképp ugyan, de szintén rászolgáltak részvétünkre, mint mindenki, aki bűnt követett el, és kegyetlenül bűnhődik); egészséges társadalomban az ilyen ember is megigazulhat, meggyógyulhat és – majd – vigasztalódhatik; hanem amiatt, mert közösségünk nem tudta kifejezni irtózatát, töredelmét és szeretetét.

Mert csak ez segíthet: az indokolt lelkiismeret-furdalás, a bűnbánat és a megbántott, megalázott és megrémített roma atyánkfiai, roma fivéreink és nővéreink iránti – kifogás és föltétel nélküli – szeretet. És a gyász.

Ha ez közösség – ebben némi joggal kételkedhetünk, de ha mégis –, akkor ez valamennyiünk gyásza. Ha nem, akkor ez nem valódi ország, nem valódi nemzet.

Sokan közülünk azért nem szólaltak meg, mert nem hitték volna, hogy ártatlan honfitársaink, felebarátaink meggyilkolását más honfitársaink és felebarátaink közönnyel fogadhatják. Ez talán könnyelműség volt. Bocsánatot kérünk.

Magától értetődik, magától kellene értetődnie, hogy a fajgyűlöletet nem lehet és nem szabad elnézni és mentegetni. De ha ez mégse közhely, akkor nem baj, ha tízezredszer is elmondjuk.

Most azonban nem a fölhívások és intelmek ideje van, hanem a gyászé. A nemzeti gyászé.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
7,3 milliárd forintot fizet a Microsoft, hogy elsikálják magyarországi korrupciós ügyét

7,3 milliárd forintot fizet a Microsoft, hogy elsikálják magyarországi korrupciós ügyét

A Quimby nyitja a tusványosi bulit

A Quimby nyitja a tusványosi bulit

Lassan ázsiai tulajdonba kerül a Mercedes gyártójának negyede

Lassan ázsiai tulajdonba kerül a Mercedes gyártójának negyede

Lángra kapott egy 11 éves kislány iPhone-ja

Lángra kapott egy 11 éves kislány iPhone-ja

Hőségriadót fújtak Észak-Amerikában

Hőségriadót fújtak Észak-Amerikában

Légrádi Gergely: A ma emberének emlékek helyett mobiltelefonja van

Légrádi Gergely: A ma emberének emlékek helyett mobiltelefonja van