HVG Hetilap

Rosszkedv ellen nincs orvosság

"Fiacskám, tudd meg, csúnya dolog az öregség!" - mondogatja aprócska nehezteléssel a hangjában 96 éves Ila nénikém. Ő csak tudja, hiszen át- és túlélt mindent, amit csak lehetett. Hozzáteszi, hogy még véletlenül se hangozzék panaszkodásnak: "De azért még mindig az első fejem van meg." És ez a fej még mindig használható: pontosan tudja, hogy a nyafogó öregasszonyokat jobb elkerülni. Már ha van rá mód, mert a szívgyógyszere árára panaszkodó - úgy látszik, szociális rászorultság hiányában ingyenes közgyógyellátásra nem jogosult - Fidesz-nénit nem lehet kikerülni, ott van minden utcasarkon, és most már minden tévécsatornán is, fontos társadalmi vitát generálva arról, van-e bibircsókja, és ha igen, akkor Mariskának vagy Boriskának hívják-e.

Portré

Portré Szabó Gyuláról

A kunszentmártoni bolgárkertész papa összetéveszthetetlen hangú színésszé lett, ma már 75 éves gyermekének, ha egykoron szereplésre gondolt, legfeljebb a papi pálya juthatott eszébe, "remekül visszamondtam az anyagokat, nagyszerűen memorizáltam".

Vélemények

Téveszmék az oktatásról

Közgazdászoknak készülő diákok egyetemi oktatójaként évről évre tapasztalom a középiskolából bekerült hallgatók felkészültségének romlását. És a legcsekélyebb jelét sem látom, hogy olyan reménykeltő változás indult volna meg, amely a javulás lehetőségével kecsegtetne. Sőt olyan téveszmék váltak közhelyekké, amelyek elzárják a kiút megtalálását.

Publicisztika

Magyar szakszervezetek, hol vagytok?

A pártállam idején kiherélt magyar szakszervezeti mozgalom egyelőre nem talál magára. Az elbocsátás réme damokleszi kardként függ a szervezkedő alkalmazottak és munkások feje fölött. A multik tapasztalják, hogy az érdekvédelem idegen nem egy hazai állami cégtől is.

Vélemény

Kampány: velünk élő visszaélések

Visszaélések tarkítják a kopogtatócédulák gyűjtését, de a postai úton beküldött „távajánlás” sem nyugtatna meg mindenkit. A magyar voksolási hagyományok nem igazán erősítik a választási rendszerbe vetett bizalmat.

HVG Hetilap

Portré Szigeti Péterről

"Rossz tanuló, igazi csibész voltam, akit elsősorban a foci érdekelt. A Lorántffy-zeneibe jártam, egyszer eljött hozzánk Kodály Zoltán, a végén megsimogatta a buksimat, hogy nem baj, ilyennek is kell lenni" - kezdi az 54 éves választási főfelügyér.

HVG Hetilap

Félcédulások

A félcédulások, bárha gyalog járnak, kivan mind a négy kerekük. Ők azok, akik azt mondják az ajánlószelvény idős tulajdonosának, hogy elég lesz a lakcímre, személyi számra, saját kezű aláírásra szánt rubrikákat hibátlanul kitölteni, a többi legyen az ő dolguk. Eszerint működik a Fidesz kooperációja Thürmer Gyula Munkáspártjával. A Magyar Hírlap szerint "az ő megállapodásuk tényét a háttérben lapunknak mindkét párt részéről megerősítették, sőt munkáspárti forrásaink azt is elárulták, hogy az összefogás nem új keletű: már a 2002-es választásokon is segítették egymást". Ez ma nem erkölcsi, politikai, netán választási jogi kérdés, csupán technikai. Hiszen ha a negatív kampányt ki lehet szervezni alvállalkozásba, miért ne lehetne az össznépi sáskaprojektet is? És jótékonyan föltáplálni az ellenfél ellenfelét, aki a barátom. A félcédulások tehát olyan megbízható őstermelők és kézművesek, akik a cédula másik felét a partnereknek töltik ki, szerződés szerint.

HVG Hetilap

A helyzet magaslata

Kifejezetten fájó az adatvédelmi biztos bizonytalan és erőtlen fellépése az úgynevezett szerverügyben. Péterfalvi Attila az eset kapcsán mindössze annyit tartott fontosnak megjegyezni, hogy "a személyes adatokkal való visszaélés egyértelműen jogsértés, aminek büntetőjogi következményei is lehetnek. A személyes adatokat törvényi felhatalmazás vagy az érintett beleegyezése nélkül nem lehet kezelni. A jogsértések megelőzése érdekében azonban a legális adatkezelőnek is kötelessége mindent megtenni."

Interjú

"Ne tévesszenek össze minket az al-Káidával!"

Élete több mint harmadát izraeli börtönökben töltötte az 55 esztendős Muhammad Abu Tajr. A palesztin választásokon a Hamász listájának második helyén szereplő férfi nem szeretné, ha kézlevágással büntetnék a tolvajokat, ugyanakkor nem hajlandó elítélni az izraeli civilek elleni öngyilkos merényleteket.

Vélemény

TB források és igények - választások táján

Meglepődve konstatálom, mily nyugodt az orvostársadalom az idei választási kampányban, mintha az elhangzott „megoldások” nem is érintenék az egészségügyet, és a szféra által nyújtott ellátásokat. A járulék javasolt drasztikus csökkentésének, nagyon kérem, ne az egészségügy igya meg a levét!

Vélemény

A Kiotói Jegyzőkönyv és a magyarországi erdőírtás

Az érvényben lévő Kiotói Jegyzőkönyv csak az üvegházhatású gázok kibocsátóit érinti, de figyelmen kívül hagyja az veszélyes gázok elnyelőit. Nem teszi érdekeltté az aláírókat erdeik megtartásában. A magyarországi erdők védelme sürgős intézkedéseket kíván

Vélemény

Gázpisztoly, kéztörés: a kampány fokozódik

A fővárosban gázpisztollyal lőnek kopogtatócédulázó SZDSZ-es pártaktivista arcába, Pécsett Fidesz-szimpatizáns röplapterjesztő kezét törik el. A tettesek vélelmezhetően mindkét esetben frusztrált, ideggyenge, a gyerekes politikai rajongás és gyűlölet kettős csapdájában vergődő kisemberek.

Vélemény

Magyar szolgáltatók: vigyázó szemetek Brüsszelre vessétek

Hol van a viszonosság? Miközben a 90-es években a nyugati szolgáltató cégek hadát fogadták tárt karokkal a rendszerváltó országokban, az Európai Parlament legújabb döntése számos akadályt gördítene az új tagországok, köztük Magyarország szolgáltató cégeinek nyugat-európai tevékenysége elé.

Vélemény

Mohamed és Voltaire

A genfi mecset imámja egyszer s mindenkorra be akarja tiltatni Voltaire 1740-ben írt „A Fanatizmus vagy Mohamed a próféta” című darabját. A Nyugatnak el kellene döntenie: tényleg egyetemesnek tekinti-e az emberi jogokat?

Vélemény

Vityesz és Fletó, a két illuzionista

Folyik a populista licit, versengve ígérnek hetet-havat az áprilisi választás főszereplői: Orbán fájdalommentes konszolidációval ámít, Gyurcsány pedig mindazt megígéri, amit az elmúlt négy évben a kormány elmulasztott megtenni.

Nagy Gergely (hvg.hu) Vélemény

Klubrádió: a diskurzust felváltotta a kurzus

A Klubrádió radikálisan megváltoztatta reggeli információs és hírmagazinjának felépítését és stílusát. Ez a választás éve ugyebár, izzik a levegő, tessék kidudorodó nyaki erekkel ráfeszülni a politikára. És tolni az egyiket, a két tolható szekér közül.

Vélemény

Interjú Ariel Saron Erdélyből származó sógornőjével

Ariel Saron először Gyöngyit vette el, majd annak halála után húgát, Lilit - meséli a hvg.hu-nak a hatgyermekes brassói magyar zsidó család egyetlen még életben lévő tagja, a két lány nővére, Olga Mjudovnyik, eredeti nevén Zimmermann Olga.

hvg.hu Interjú

A Közel-Kelet nem vevő a nyugati demokrácia-modellre?

Hihető-e, hogy a közel-keleti államok többségében a vallási érzékenység hívta az utcára a nagykövetségek gyújtogatóit? Életszerű-e, hogy Jemenben, a sivatag kellős közepén lefátyolozott arcú asszonyok végtelen felháborodásukban dán zászlót égetnek? Mi a végső célja az iszlám fundamentalistáknak? E kérdésekre igyekezett választ adni tegnap a Klubrádió Kontra c. adásában Medgyes Péter szíriai, Tamás Lajos libanoni nagykövet, továbbá Bokor Balázs volt szíriai nagykövet, Pick Róbert katonapolitikai elemző. Az Orosz József moderálta beszélgetés szerkesztett, rövidített változatát az alábbiakban ismertetjük.

Interjú

Interjú Kovács András szociológussal

Bejegyzett nemzeti kisebbség legyen-e a zsidó? - a vita hónapok óta folyik. A kezdeményezők szerint a vallástalan zsidók érdekeit nem képviseli a hitközségek szövetsége. Az ellenzők szerint viszont a nemzetiséggé válással a közösség "kiiratkozna" a magyar nemzetből. Kovács András sem tartaná jónak, ha zsidó kisebbségi önkormányzatok alakulnának, de az 59 éves szociológus más érveket hoz föl.

1
372 373 374 375 376
391
Megnézték, mennyi műanyag úszkál a Dunában, és sokkal nagyobb a baj, mint hitték

Megnézték, mennyi műanyag úszkál a Dunában, és sokkal nagyobb a baj, mint hitték

Csökkent Gulyás Gergely hatásköre

Csökkent Gulyás Gergely hatásköre

Az utcán állt a sor a Fundamenta-ügyfélszolgálat előtt a nyitásra várva

Az utcán állt a sor a Fundamenta-ügyfélszolgálat előtt a nyitásra várva

Vádat emeltek az ittasan száguldozó sofőr ellen, aki testvére halálát okozta

Vádat emeltek az ittasan száguldozó sofőr ellen, aki testvére halálát okozta

Az elektromos autó nem környezetvédelmi csodafegyver

Az elektromos autó nem környezetvédelmi csodafegyver

132 ezer forint különbség is lehet a bolti eladók fizetése között

132 ezer forint különbség is lehet a bolti eladók fizetése között

10 dolog, ami biztosan nem fog jól menni, ha nem alszik eleget

10 dolog, ami biztosan nem fog jól menni, ha nem alszik eleget

Párizsban megnyitják a középületeket a hajléktalanok előtt

Párizsban megnyitják a középületeket a hajléktalanok előtt

Megnézték, mennyi műanyag úszkál a Dunában, és sokkal nagyobb a baj, mint hitték

Megnézték, mennyi műanyag úszkál a Dunában, és sokkal nagyobb a baj, mint hitték

Egy hét éve eltűnt fiatal férfi maradványai lehettek a Dunából kiemelt autóroncsban

Egy hét éve eltűnt fiatal férfi maradványai lehettek a Dunából kiemelt autóroncsban

„Még soha senki nem kért segítséget tőlem azzal, hogy: Doktornő, olyan jól vagyok!”

„Még soha senki nem kért segítséget tőlem azzal, hogy: Doktornő, olyan jól vagyok!”

A címlapról ajánljuk