Vesztes magyarok

Utolsó frissítés:

Nincs igazi győztese a decemberi szerbiai parlamenti választásnak. A relatív nyertes ultranacionalista Radikális Párt képtelen kormányt alakítani, egyébként is: szavazóinak legnagyobb részét a milosevicsi rezsim rokon szellemiségű nacionalista pártjaitól hódította el. Az úgynevezett Demokratikus Blokk pártjainak sincs okuk az ünneplésre - mármint azoknak, amelyek egyáltalán bejutottak a törvényhozásba -, hiszen a választók felének sem kapták meg a támogatását.

Egyértelmű vesztesek viszont vannak, közöttük a vajdasági magyarság: a többpártrendszer 1990. évi bevezetése óta most először nem lesznek magyar pártok színeiben megválasztott képviselők a szerbiai képviselőházban. Az öt magyar párt közül három (köztük a legnagyobb, a Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetség - VMSZ) az Együtt a Toleranciáért pártkoalíció színeiben nem érte el a parlamentbe jutáshoz szükséges - kisebbségellenes - 5 százalékot. Az Ágoston András irányította Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) kiütéses vereséget szenvedett, a Páll Sándor vezette harmadikutas Vajdasági Magyar Demokrata Közösség (VMDK) bojkottálta a választásokat.

A parlamenti mandátumok elvesztése kétségtelenül csökkenteni fogja a magyarság politikai súlyát és érdekérvényesítési képességét a szerbiai közéletben. A vajdasági magyarok szempontjából azonban a települési önkormányzatok és a tartomány szintjén zajló politizálás csaknem olyan jelentőségű, mint az országos. Az utóbbi három esztendőben jelentősen növekedtek ugyanis a tartományi és önkormányzati szervek hatáskörei, költségvetési forrásai. Így az idei helyhatósági választásoknak valódi tétjük lesz a vajdasági magyar pártok számára. Ráadásul a vajdasági magyarság országos kisebbségi önkormányzatában, a Magyar Nemzeti Tanácsban ugyancsak fontos döntések születhetnek. Mindezekből következően a vajdasági magyar pártoknak - elsősorban a VMSZ-nek - nem kell lakatot akasztaniuk a pártházra, noha az országos parlamenti jelenlét hiánya a helyi hatalomért folytatott harcra is rányomhatja a bélyegét, például az államkasszából juttatott központi pártfinanszírozás elmaradása révén.

Sokak szerint a választási kudarc egyik fő oka az öt magyar párt ellentéte. Ebben kétségtelenül van valami, ha azt vesszük figyelembe, hogy együttesen minden bizonnyal átléphették volna a parlamenti küszöböt. De milyen valódi érdekek, illetve érdekellentétek húzódnak meg e gyakran önpusztító civakodás mögött? A legutóbbi választást értékelve kénytelen vagyok azt feltételezni, hogy miután a kisebbeknek tisztában kellett lenniük saját csekélyke támogatottságukkal, az volt az egyetlen céljuk, hogy megakadályozzák a VMSZ választási sikerét, még akár a magyar parlamenti képviselet elvesztése árán is. Ennyiben sikeresnek mutatkoztak.

Ennek az ellentétnek a gyökereit nem az eltérő pártprogramokban kell keresni. A szembenállás egyik fő okozója a pártvezérek és holdudvaraik közötti mély és megcsontosodott ellentét és bizalmatlanság, ami a kilencvenes évek első felébe nyúlik vissza, azokba az időkbe, amikor a csoportérdekek és vezetői ambíciók szétfeszítették az akkor még egységes VMDK-t. A három civakodó pártot közel nyolc esztendeje folyamatosan ugyanazok a pártelnökök vezetik. Azt pedig tudjuk, hogy ha a nyilvános ház forgalma kicsi, akkor nem az ágyakat kell kicserélni.

A magyar-magyar acsarkodás persze nem mindenkit keserít el. Ez a folyamatos megosztottság igenis jól jön a szerb nemzetállam híveinek, de a szerb polgári elit egy részének is. Minél felaprózottabb a vajdasági magyar politikai vezetés, annál könnyebb elutasítani, elhallgatni a magyar követeléseket, nem kell megosztani a hatalmat a magyarság politikai pártjával, pártjaival.

Ugyanakkor már kevésbé érthető az anyaországi politikusok magatartása, amely közvetve ugyancsak hozzájárult és hozzájárul a megosztottság fenntartásához. A választási eredményekkel sohasem igazolt "kétpólusú" vajdasági magyar politikai valóság (egyik oldalon a VMSZ, másikon a VMDP) tézisének az életben tartásával a mindenkori magyar kormányzat elsősorban Ágostont tette ellenérdekeltté abban, hogy keresse a közeledést Kaszáékhoz. Amíg pártja egyenrangúan ott ül a Magyar Állandó Értekezleten, amíg a holdudvarában lévők aktívan részt vesznek a magyarországi támogatások elosztásában és felhasználásában, amíg úgy általában is jövedelmező az etnobiznisz, addig nehezen képzelhető el a közeledés és kompromisszumkeresés.

Ezek után nem marad más hátra, mint várni, vajon örökös pártvezéreink egyike-másika távozik-e posztjáról, vagy az egyre csökkenő magyarság tűnik el végérvényesen Szerbia politikai térképéről.

KORHECZ TAMÁS

(A szerző nemzetközi jogász, a vajdasági tartományi kormány tagja)