S mintha azóta is folyton ez az özönvíz előtti eset ismétlődne, valahányszor Teleki pályája (például szobrának felállítására tett és a gesztus szimbólumértékével nem számoló javaslat körül) szóba kerül. Ilyenkor mi, akik tudunk ilyenekről, előadjuk a rehabilitálás jogosságát megkérdőjelező konkrétumokat, de vitára sosem kerül sor. A felmagasztalók, mintha csak a kifárasztásunkra menne a játék, mondják tovább a magukét. Nem hoznak fel ellenérveket például azzal szemben, hogy Teleki igencsak sajátos szóhasználattal élt 1939-es kormányfői bemutatkozó beszédében, tudniillik kijelentette: "Hogy bizonyos erősebb hatalmat, mondjuk kicsiben Führerprinzipet teremtsünk a miniszterek között, az is benne van tervezetemben!" Őszintén érdekelne, hogy ez mitől pozitívum. Senki sem közölte még, miért nem számít, ami Telekivel 1919 februárjában történt, amikor ellene mint a Hadigondozó Hivatal elnöke ellen azért tüntettek a rokkantak, mert kiderült: a nekik szánt segélyekből borszámlát fizetett a hivatal, illetve a Telekihez közel álló Honvéd Újság kapott belőle 300 ezer koronát.

Teleki melletti érvként hangzik el újra meg újra, hogy első miniszterelnöksége idején (1920-1921-ben) kezdődött a fehérterror megfékezése, holott éppen ő volt az, aki a Nemzeti Újságnak a következőképpen nyilatkozott: "A belügyminisztériumban már készül a tervezet arra, hogy azt a nagy erőt, amelyet az Ébredő Magyarok organizmusa képvisel, megfelelően kiépítve az államéletben felhasználhassuk." Márpedig ez nem jelent mást, mint az utcai atrocitásokkal járó tüntetéseket szervező, bombamerényleteket elkövető Ébredő Magyarok társaságának legitimálását. Fontos érdemeként említik, hogy fellépett a nyilasok ellen, de az valamiért már nem tényező Teleki megítélésében, hogy éppen az általa jegyzett 6840/1940. számú kormányrendelet hatálytalanította a 3400/1938. számút, amely megtiltotta, hogy közalkalmazottak tagjai lehessenek politikai pártnak - így a nyilaskeresztesnek is. S mintha antedatálnák az öngyilkosságával manifesztálódott németellenességét; pedig az is tény, hogy a hitleri csapatok 1940-es párizsi bevonulása után - messze túl a kötelező udvariasságon - kijelentette a parlamentben: "A németeknek dicsőség és elégtétel, nekünk, magyaroknak szimbolikus jelentőségű öröm és erős hitünk igazolása! A magyar nemzet országgyűlése nem mehet el az esemény mellett úgy, hogy ne ünnepeljen!"

Ismételgetik, hogy Teleki nem is annyira politikus, mint inkább tudós volt, de még senki sem hozott fel meggyőző érveket arra nézve: miféle tudományosság az, amelyet velejéig áthat az antiszemita fajelmélet? Miért érdem, ha egy földrajztudós még a földrajzi szintézisről szólva is "a zsidó faj alsóbbrendűségét" bizonygatja? S hogy elvei mellett egy életen át kitartott? Igen, ez tagadhatatlan, de nem az-e a döntő, hogy milyen elvek mellett tartott ki? Már 1919 szeptemberében "a fajok harcával" indokolta, hogy "a zsidók szellemi téren való érvényesülését lehetőleg arányosan le kell csökkenteni", és 1928-ban, amikor meghatározó európai kormányok követelésére szóba került a numerus clausus eltörlése, megint ő volt az, aki (a német Eugen Fischer Rassenhygiene című munkájára hivatkozva) kikelt "a nemzetietlen, sőt nemzetellenes zsidóság simulékonyan militáns kozmopolitizmusa" ellen. Szerinte a nürnbergi alapokra helyezett második zsidótörvény szigorúbb lett volna, ha ő állítja össze, sőt "tudományosan" is érvelt mellette: "Semmi idegenszerűség nincs abban, ha faji összetartozásról, faji kapcsolatokról beszélünk. Ezt az álláspontot én tudományosan és társadalmilag több mint húsz év óta írom és hirdetem." Tudósi mítoszának bűvölete ellenében eddig hiába emlékeztettünk híres növendéke, Kovács Imre 1938 decemberében kelt nyílt levelére is, melyben arról ír, hogy Teleki, a kultuszminiszter cserbenhagyta, sőt retorzióknak szolgáltatta ki Teleki, a professzor tanítványait, akik a Táj- és Népkutató Intézetben a nép valóságos életviszonyait bemutató kiállítást rendeztek. És mert én is mondom a magamét, megkérdezem ezt is: miért kellene szobrot állítani ennek a mentalitásnak?

NYERGES ANDRÁS

(A szerző író)