Tetszett a cikk?

Az ötvenes évek elején két kísértet járta be Amerikát. Az Európából importált kommunizmussal gyorsan leszámolt a hatalmon lévő konzervatív elit, az amerikai társadalom mélyrétegeiből megszülető rock and roll azonban elpusztíthatatlan, virulens kor-okozónak bizonyult, s néhány év alatt - globális jelenségként - a világot is meghódította.

A történészek más kultúrtörténeti-művészeti jelenségek és korszakok esetében többnyire homályban tapogatóznak, ha annak pontos kezdetét, első képviselőit, műveit kell meghatározniuk. A rock esetében pontosan tudni lehet, hogy Bill Haley ötven éve, 1954. április 12-én rögzítette a Rock Around the Clock című számot, s a rockfilológusok ma már egyetértenek abban, hogy ehhez a dátumhoz köthető a rock and roll, illetve az új zenéhez kapcsolódó rockkultúra születése. Ezzel a dallal azonban a közhittel ellentétben nemcsak a szórakoztató zene történetében kezdődött egy "forradalmian" új fejezet (a rock and roll egyszerre küldte múzeumba Beethovent és Frank Sinatrát), hanem társadalmi vonatkozásban is új időszámítás vette kezdetét. A történelemben először nyílt generációs szakadék a felnőttek és a fiatalok világa között, és a háború után felnövekvő új nemzedék tagjai - a tinédzserek - elkülönülésüket, nyughatatlanságukat leginkább ezzel a nagy oktánszámú zenével tudták kifejezni. Ez csak az övék volt, csak nekik és róluk szólt, az ő lázadásukat jelképezte, az ő életörömüket vagy frusztrációjukat hirdette. Az új énekesek (Elvis Presley, Chuck Berry, Buddy Holly, Little Richard) az ő bálványaik voltak, az új divat (csőnaci és bőrdzseki) az ő másságukat hirdette, a koncertek az ő új dionüszoszi ünnepeikké váltak, az új táncok (jive, rockabilly, lindyhop) az ő energiáik levezetésére szolgáltak.

A felnőtt-társadalom erről az új zenéről és a köré szerveződő szubkulturális jelenségekről eleinte azt gondolta, hogy ifjonti hőbörgés, az ösztönök tombolása, múló divat, amely a kamaszkorral együtt elmúlik. Nem múlt el. Az amerikai Dél nagyvárosaiból lökéshullámszerűen terjedt tovább, és az ötvenes évtized második felében előbb a szigetországban, illetve Európában "fertőzött" tovább, majd a hatvanas években meghódította a modern, civilizált világot. A dal mindenütt ugyanaz maradt, ugyanazt a hatást érte el, ugyanazt a lázas, szexuális ingerlő állapotot idézte elő, mint a születési helyén. Eleinte csak cél nélküli csillapítóeszköz, az ösztönök kitombolásának háttérzenéje volt, de a hatvanas évektől egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az "üvöltésnek" kulturális, szociális, faji, politikai vonzatai is vannak.

Az első rocknemzedék - miközben a helyükbe lépő utódok további új stílusokat (beat, soul) és bálványokat (Dylan, Beatles, Rolling Stones, Hendrix) teremtettek maguknak - a kamaszkorból kiöregedve nem lépett vissza a felnőttek világába, nem adta fel másságát, hanem az apák társadalma helyett egy újat szeretett volna felépíteni magának. Ez a zenéből táplálkozó utópia szinte észrevétlenül befolyásolni kezdte "fogyasztóinak" gondolkodását, ízlését, viselkedését, öltözködését, életformáját. A zene az egyén életéből kilépve mindinkább társadalmi-kulturális szerepet kapott: tiltakozott a faji megkülönböztetés, a vietnami háború ellen (protest mozgalom), alkotóeleme lett a polgárjogi mozgalmaknak (soul), segítette a kisebbségek (nők, homoszexuálisok) társadalmi elismerését, új kulturális központokat hozott létre (Greenwich Village), kölcsönhatásba lépett az irodalommal (Ginsberg, Capote, Wolfe), a képzőművészettel (Warhol), a színházzal (Living Theatre), a filmmel (Eper és vér, Szelíd motorosok), a tradicionális népzenével (Baez, Marley, Gill). Új stílusok (afrorock, latin pop, dzsesszrock), új műformák (rockopera, rockmusical) alakultak ki, amelyek mind arra utaltak, hogy a rock and roll - alig tíz évvel a születése után - már nem egyszerűen csak egy új zenei nyelv volt, hanem ennél sokkal több: társadalmi-kulturális-gazdasági jelenség, életérzés, magatartásforma, filozófia, vagy éppen hatás- és karriertörténetek folytonosan megújuló sorozata.

Ez a folyamat napjainkban is tart, s így a rock and rollról ma már újművészetként, ellenkultúraként és zeneiparként külön-külön s egyszerre is beszélhetünk. A fél évszázados rockkultúra mindez együttvéve. Tömegpiaci termék, a mindenkori tinédzserek, a marginális társadalmi rétegek, csoportok lázadásának hordozója, de ugyanakkor művészet is, amely a "klasszikus" társművészetekhez hasonlón képes pontosan és naprakészen kifejezni, visszatükrözni az őt körülvevő valóságot. Ezért tud időről időre megújulni úgy, hogy közben minden felnövekvő nemzedéknek ugyanazt az utópiát ígéri, mint a kezdetekkor. Az elszakadást a tegnaptól! Új társadalmat! Igazságot! Szebb jövőt! S amíg ezek az álmok élnek - márpedig élnek! -, addig a rock szólni fog. Bill Haley óráját az utódok újra és újra felhúzzák. Az pedig ketyeg, mint a politika: mindig ugyanazt ígéri, egy új időszámítás kezdetét - de nem nyújthat mást, mint az örök körben járást a számok körül.

SEBŐK JÁNOS

(A szerző újságíró, rocktörténész)

Nagyszabású menetet tartanak Washingtonban George Floyd tiszteletére

Nagyszabású menetet tartanak Washingtonban George Floyd tiszteletére

Emberijog-tiprásban csiszolt kínai megfigyelő eszközöket vetnek be a járvány ellen Nyugaton

Emberijog-tiprásban csiszolt kínai megfigyelő eszközöket vetnek be a járvány ellen Nyugaton

Talán még sehol sem örültek annyira a Wizzair budapesti járatának, mint Bolognában

Talán még sehol sem örültek annyira a Wizzair budapesti járatának, mint Bolognában