Tetszett a cikk?

A rendszerváltók 1988 és 1991 között megkísérelték a békés forradalmat azonnal konszolidálni. Az 1989-es kerekasztal-tárgyalások és az 1990-es Antall-Tölgyessy megállapodás egy egyensúlyi rendszert célzott meg, amelyben nincsenek megtorlások, megváltozott formában, de fennmarad a korábbi erős csoportok befolyása. A harmadik köztársaság alkotmányos berendezkedése pedig a rendszerváltó értelmiség egyik csapatának azt ígérte mintegy: "Foglald el a pártokat, a parlamentet és a köztereket, valósítsd meg eszméidet!" A gazdasági rendszerváltásban a régi-új reformszocialista, majd az új-régi jobboldali kormányzat - belső vitákkal, meg-megállva, de - kompromisszumra jutott a gazdasági elittel, s jóváhagyta a spontán privatizációt. A megszakítást az intézményekben (köztulajdon helyett magántulajdon, központi szabályozás helyett piaci szabályozás) folytonosság kísérte a személyekben. A társadalom azért nyugodott bele viszonylag könnyen mindebbe, mert a köztulajdont sosem érezte a magáénak.

A rendszerváltók konszolidációs ígéretei közé tartozott, hogy Magyarország vezető reformországként elsőnek ér Európába, hozzánk áramlik legelőször és a legtöbb tőke, Magyarországnak lesz a legtöbb kapcsolata és befolyása a térségben, ő jut be elsőként az euroatlanti intézményekbe, vészeli át a legkönnyebben az átmenetet. A rendszerváltás a homo kadaricusnak azt a kompromisszumot kínálta: ha elviseli a szocialista ipar és agrárium összeomlásából s a piacgazdaság bevezetéséből származó kellemetlen kötelezettségeket, cserébe a lehető leggyorsabban folytathatja fogyasztói életmódját, immár nyugati keretek között.

A rendszerváltás intézményeit nem legitimálta demokratikus tömegmozgalom. A pártok és a politikusok a parlamentben nem tudták-akarták-merték fölvetni a rendszerváltás stratégiai kérdéseit. A kormányzó pártok működtette szavazógépezetek és az ellenzékek obstrukciója antiparlamentáris érzelmeket váltottak ki a választókban. A rendszerváltó ígéretek be nem tartását a kádári kisember először 1993-1994-ben kérte számon, amikor világossá vált előtte, hogy az átmenet keserveinek elviselése nem juttatja nyugati életmódhoz, a politikai osztály vele, a kisemberrel nem törődik, kizárólag saját boldogulásával. S mivel az elit egy része a jobboldali kormányzat törekvéseit az alkotmányos intézmények elleni fellépésként értelmezte, szoros szövetség jött létre az ancien régime-ből származó párt s az egyik rendszerváltó párt között.

A szocialista-szabaddemokrata koalíció többé-kevésbé betartotta a parlamentáris kereteket. De iszonyatos csapást mért mind az elitekre, mind a társadalomra, amikor a Bokros-csomaggal eloszlatta az illúziót, hogy az európai versenyképességet mindenki elérheti. A villámcsapással felérő 1995-ös fordulat megértette a társadalommal: Magyarország bejutásának és boldogulásának az az ára, ha nem hurcolja magával versenyképessé nem tehető részeit, rétegeit. Kiéleződik a Budapest-vidék, a fejlett-fejletlen, a Pannónia-Hunnia ellentét, amelyet valamennyi politikai erő populizmussal igyekezett elfedni vagy éppen tovább erősíteni. Már a Horn-kormány igyekezett korlátozni a demokratikus intézményeket; a parlamenti demokrácia megingott, de nem bukott el. A parlamentáris feltételek és az alkotmányos intézmények autonómiája e populizmus ellen hatottak.

Az 1998-as győztes Orbán-kormány megpróbált "együtt álmodni" a választókkal, s a hatalmi szerkezet átalakítása mellett a központosított államon keresztül azonnal megkezdte a jövedelmek átrendezését is. Azt ígérte választóinak, hogy a védelmező nemzetállam új feltételeket csikar ki a világgazdaság szereplőitől s az erős magyarországi csoportoktól, megoltalmazza, illetve versenyre készteti a versenyképteleneket, arányosítja az erőket. Helyére teszi Budapestet a vidékkel szemben, kiszorítja vagy nemzetállami szolgálatra készteti a korábbi, immár nemzetközileg versenyképes eliteket, állami gyorsító eszközöket használ a piaci dinamika ellenében, s elvállalja a határon kívüli magyarok szimbolikus igényeit is. Az alkotmány módosítása nélkül átrendezte a harmadik köztársaság intézményi szerkezetét, a minimumra csökkentette a parlament jelentőségét, a politika stratégiai pontjaiként elfoglaltatta a nemzeti alkotmányos intézményeket. Az ellenzéknek és választóiknak semmilyen ellensúlyuk nem maradt országos szinten, ezért az önkormányzati autonómia, mindenekelőtt Budapest és néhány nagyváros védernyője alá húzódtak. A kilencvenes évek végétől az intézményes (hatalmi, kulturális) törésvonal nem a hatalommegosztás nagy intézményei, hanem a központi kormányzat és a nagyvárosi autonómiák között húzódik. S mivel az európai és a globalizációs kapcsolódás Budapesten és a nagyvárosokon keresztül a legszorosabb, a belső törésvonal egyben "európai" törésvonallá is vált.

Az 1996-2001 közti magas és fenntartható gazdasági növekedés, az "aranykor" nem teremtett politikai és társadalmi kiegyezést. Ellenkezőleg, a társadalmi feszültségek növekedtek, a nagy megállapodások helyett összeütközések keletkeztek. Az EU-ba nem konszolidált, hanem megosztott társadalommal lépünk be. Minden okunk megvan a szorongásra.

A gazdasági-politikai-társadalmi átmenetnek vége. Következik az átmenet utáni konszolidáció és rendszer. Vagy a negyedik köztársaság ("két Magyarország") jön el, vagy a harmadik köztársaság ("Magyarországok") helyreállítása és újraformálása. A "két Magyarország" koncepció a negyedik köztársaság felé mutat. A jobboldalon éppúgy, mint a baloldalon megjelent az új kiegyezés fő szereplőjének, a fejlesztő és védelmező, központosított nemzeti, illetve szociális államnak a víziója és gyakorlata. Mivel a rendszerváltó folyamat fő iránya piaci és decentralizáló volt, a visszahatás természetes. A politikai osztály egy része a társadalom piac- és demokráciaellenes indulatait a piaci intézmények állami korlátozására, a parlament szerepének csökkentésére, az alkotmányos intézmények kisajátítására igyekszik kihasználni. Az "egyik Magyarország" a negyedik köztársaság keretében a rendszerváltó politikai osztályt, gazdasági, szellemi és médiaeliteket - központi, félelnöki hatalommal - ki akarja szorítani a megállapodások, a politikai és gazdasági szerkezet peremére. A (fél)prezidenciális monarchia az örök Magyarországra esküszik. Arra a Magyarországra, amelynek tere az egész Kárpát-medence.

E felfogás szerint a rendszerváltó politikai osztály betöltötte hivatását, szerepe véget ért. A jobboldalon a Fidesz 1996 óta fokról fokra felszámolta vagy parlamenten kívül szorította a pártokat és mozgalmakat (a kereszténydemokratákat, a kisgazdákat, a MIÉP-et), vontatókötélre vette az MDF-et, majd 2004-től önmagát is felolvasztotta a hatalmas jobboldali konglomerátumban. A rendszerváltó politikai osztály jobboldala megsemmisült. A másik oldalon két lehetőség van: vagy egy erős politikus darabjaira szedi a baloldal pártjait, és a szocialisták-szabaddemokraták-munkáspártiak helyébe egy jobboldalihoz hasonlatos elnöki médiatömegpártot hoz létre, vagy a baloldal nagy pártja széthull, alkalmatlanná válik az ellenállásra. Az első esetben két hatalmas, belsőleg strukturálatlan elnöki mozgalom, választói médiatömegpárt lép a hagyományos pártok helyébe - s e két konglomerátum között vagy a nyers erő, vagy a kényszerítő paktum hoz döntést -, a másodikban egyetlen erő marad a politikai térben. A parlamenti többpártrendszer úgy marad meg, hogy megszűnik.

A rendszerváltó gazdasági elitből csak a "magyar mágnásokra" van szükség, velük kell alkut kötni a fejlesztő (és visszafejlesztő) állam nevében. A gazdasági kiegyezés egyben az "egyik Magyarország" megállapodása a "másik Magyarországgal" szemben, a vidéki kis- és középvállalkozó állami támogatottsága a fő- és nagyvárosi nagyokkal szemben. Új illeszkedés, új kiegyezés, új arányok a hazai és a külföldi tőke, a vidéki és a fővárosi viszonyában - a hazai és a vidéki javára. Patrióta nemzetállami álom.

A társadalmi kiegyezés a munka- és versenyképes "polgárok" és családjuk állami versenybe hozását célozza a munka- és versenyképtelenekkel szemben. Jövedelem, lakás, családtámogatás az egyik oldalon, elvonás és kiszorítás a másikon. A versenyképes határon kívüli magyarokat fel kell szívni a fogyó magyar népesség pótlására. A fiatal, politikailag lojális szakértelmiséggel ki kell egyezni: ők léphetnek a rendszerváltók helyébe. A keserű felzárkózás negatívumát a kiszorulóknak, pozitívumát az újonnan érkezetteknek kell érezniük.

A központi államnak minden eszközzel arányosításra kell törekednie a szellemi életben és a médiumokban. A nemzeti, a polgári erőknek nincs szükségük se nyílt, se titkos párbeszédre a rendszerváltó szellemi elittel, amely idegen az országtól, a nép és nemzet szellemétől-szívétől. Társadalmi-gazdasági beágyazottságát meg kell semmisíteni, intézményeit korlátok közé kell szorítani. A jobboldalnak, az "egyik Magyarországnak" ki kell törnie médiagettójából, saját képi, jel-, hang-, szimbólumvilágát kell sugarazni.

Európa vagy támogatja az "egyik Magyarországot", jóváhagyja az új kiegyezést, vagy befolyása csökkenni fog. Nem mi vagyunk értük, hanem ők értünk. Erős központi államhatalom birtokában, összefogva a nemzetek Európáját képviselő szuverenista államokkal, Magyarország képes önálló helyet kivívni magának Európában. Az antiliberális, antikommunista, antiszocialista, idegengyűlölő, Nyugat- és értelmiségellenes Magyarországnak van múltja, jelene és jövője. Az örök Magyarországnak.

A harmadik köztársaság Magyarországa a Magyarországok kiegyezése. Magyar-magyar megállapodások születnek az európai, parlamentáris köztársasági Magyarországon. A "nagy Koncert", miként Széchenyi nevezte valaha, annak belátására épül, hogy a 20. században Magyarországok jöttek létre a magyar határokon belül és kívül, amelyek között új társadalmi szerződésre van szükség. Választóvonal húzódik Budapest és a vidék, a fejlett Pannónia és a fejletlen Hunnia, a nagyvárosok és a kisvárosok-falvak, az anyaország és a határon kívüli magyarok, a hívők és a nem hívők, a munkaadók és a munkavállalók, a többség és a kisebbség között. Kis Magyarországok, töredék értékekkel és érdekekkel, eltérő nyelvekkel, szokásokkal, emlékekkel, hitekkel, jelentős vagyoni és jövedelmi különbségekkel. E különböző Magyarországok között a kádárista és a rendszerváltó Magyarországon a fogyasztói pragmatizmus, a létezési élelmesség teremtett formális, álorcás egységet. Majd az ezredfordulón a "két Magyarország" félelme igazgatott. Megérett az idő e Magyarországok más típusú kiegyenlítésére.

Az állványzatot el kell bontani, s láthatóvá válik a rendszerváltás eredeti építménye. A parlament és a végrehajtó hatalom viszonyát újra rendezheti a kormányzati szerkezet átalakítása, az erős miniszterelnöki hatalmat szakmailag tovább erősítő kollegiális kormányzás. Az alkotmányos intézmények függetlensége és tekintélye visszaállítható, ha a parlamenti pártok és politikusaik ráébrednek, hogy hosszabb távon ezen intézmények döntései kiegyenlítik a ciklusokat, s tartós biztonságot teremtenek. A magyar-magyar megállapodás fontos politikai része az önkormányzati szervezetek és autonómiák újragondolása: a közigazgatási decentralizáció és a pénzügyi centralizáció megfordítása, a regionális és kistérségi belső és külső kiegyezések. S végül a határon túli stratégia közös újragondolása.

A "keserű modernizáció" a világ (a globalizáció és az európai regionalizáció) ítéletének alávetettségéről szól. A különböző Magyarországok kölcsönös megállapodásai nem a nemzetállami központ kegyét keresik, hanem a piacosítás-civilesítés-állami kooperációs együttműködés hármassága révén kapcsolódnak egymáshoz és Európához. A szolgáltató állam az embertőke és a versenyképesség növelésében érdekelt. A Magyarországok megállapodása a multinacionális befektetők menedzserelitjének és a "magyar mágnásoknak" az összecsiszolódása. Nem nulla összegű játék, hanem a fenntartható növekedésből származó többleteken, a terjeszkedésen való osztozás az európai-magyar polgárosodás alapja.

Az új típusú társadalmi szerződés kapcsolatot keres a Magyarországok között. Az eddigi növekedés nekilendüléskor és visszaeséskor egyaránt növelte a társadalmi különbségeket. Egy fenntartható növekedési pálya előnyeiből részesülniük kell a szegény sorsúaknak is. A nagy ellátórendszerek szegénypárti átalakítása és hatékonnyá tétele a Magyarországok közti kiegyezés fő feltétele. A magyar kispolgárosodás megszakított folytonosságú europaizálódó folyamata csak foglalkoztatási biztonság, a termelékenységgel és a munkaerő-piaci versenyképességgel összhangban álló jövedelememelkedés, politikai cikluson túlnyúló kiszámíthatóság, társadalmi béke esetében lehetséges.

Európa és a világ már külön-külön "egyezkedik" a jól-rosszul képviselt Magyarországokkal. Már régóta intézményesen működik a tőkeberuházók és Budapest-Magyarország megállapodása. Európa sok tekintetben előbb vesz tudomást a roma-Magyarországról, mint a különböző kormányok, előbb alakít ki viszonyt civil szervezetekkel, érdekképviseletekkel, mint a hivatalos Magyarország. A magyar politikai osztály arra kényszerül, hogy az európai szervezetekben állandóan egyeztessen, kompromisszumokat keressen. A köztársasági Magyarországok képviselői arra kérdeznek rá: mi mennyire tart össze minket? Mi köti össze a különböző nemzetek s vallások Magyarországait? Mi tette lehetővé egyesek haladását, s mi teszi összefüggővé a nekilendülő metropolist a hunniai kis faluval? A hatalom múlt- és jelenbeli hatalmak sora. A különböző Magyarországok története, emlékezete, ünnepei, szimbólumai, jelei válnak közös múltunkká, a köztük lévő dialógus és átjárás jelenünkké, a köztársasági társadalmi szerződés jövőnkké.

A két Magyarország gondolata félelemmel és szorongással tölt el, a szabad Magyarországok társadalmi szerződése reménnyel. A történelem gépezete elkezdte írni történetünket.

LENGYEL LÁSZLÓ

(A szerző közgazdász, esszéíró)

Korlátlan internetet vezetett be a Vodafone

Korlátlan internetet vezetett be a Vodafone

Űrtevékenység és a nyugat-balkáni beruházások támogatására is bőséggel jut a Gazdaságvédelmi Alapból

Űrtevékenység és a nyugat-balkáni beruházások támogatására is bőséggel jut a Gazdaságvédelmi Alapból

Szijjártó: Az űr a határon kívül van, ezért külügyi kérdés

Szijjártó: Az űr a határon kívül van, ezért külügyi kérdés