Magyar szakos bölcsészeket tanítok, és azzal szoktam biztatni őket, hogy ha sikerrel leteszik szigorlataikat, kiváló szakdolgozatot írnak, és azt eredményesen megvédik, lesz esélyük, hogy megcsípjenek egy menedzserasszisztensi állást, de talán még recepciós is lehet belőlük. És ez nem vicc; éppen e lap hasábjain olvastam olyan álláshirdetéseket, amelyek egyetemi diplomához és két idegen nyelv ismeretéhez kötötték a zsíros titkárnői és portási posztokat (hiszen a menedzserasszisztens és a recepciós ezt jelenti).

Mivel diplomát csak úgy kaphat a hallgató, ha két nyelvből van nyelvvizsgája, az egyetemi végzettség éppen megfelelő a pozíciók takarítónő feletti, osztályvezető-helyettes alatti sávjának megcélzására. A takarítónőknek, lifteseknek, sofőröknek, villanyszerelőknek nem elengedhetetlen a diploma és a nyelvismeret, a felsőbb vezetőktől pedig úriember ilyesmit nem kérdez. És ami azt illeti, a felsőbb vezetőknek nem is kell nyelvet tudniuk. A jó vezető megengedheti magának, hogy akár megfelelő képzettsége se legyen, csak kellőképpen képzett munkatársakra van szüksége.

A felsőfokú képzettség, a nyelvtudás és a pozíció viszonya tehát napjainkban már nem olyan mechanikus, egyszerűen levezethető, primitív kapcsolat, ahogyan régebben megszokhattuk. Új szelek fújnak. Magyar vagy fizika szakot végeztél? Ugyan már, kit érdekel? Helyezkedj el bárhol, ha van kellő kommunikációs képességed, munkabírásod, és simulékony a személyiséged! Nemhogy a diploma eredményét nem nézzük, még azt sem, mire kaptad. Ez a végtelen lehetőségek országa.

Ám a lehetőségek talán még tágabb köre nyílik meg azoknak, akik szívós munkával elkerülik a diplomaszerzést és az idegen nyelvek elsajátítását. Komoly városok polgármesterei lehetnek olyanok, akiknek nincs egyetemi végzettségük, s egy alapfokú orosz nyelvvizsga (vagy akár csak annak az igazolása) is jelentős kihívás a számukra. Tárgyalni kell tudni, sok embert ismerni, ennél is több baráttal rendelkezni, bizonyos etikai aggályokat felfüggeszteni, kellő rendszerességgel lingua-anális érintkezést folytatni, határozottnak és békülékenynek lenni, Irénkének bonbont venni, Imrével autós műszaki kérdésekről, az államtitkárral nagypolitikáról értekezni.

A legördögibb teljesítményű pénzügyi mágusok büszkén vallják, hogy semmiféle végzettségük nincs, méltó követőjük e tekintetben az érettségi nélkül is érdekes és jól jövedelmező pénzügyi manővereket folytató Kulcsár Attila, aki ipari iskolával lett vagyonkezelő. Ezen a meredek ívű emelkedésen csak rontott volna, ha Kulcsár egyetemet végez, vállalati gazdasági tanácsadó lesz, és a karrierje csúcsa egy főosztályvezetői poszt, fix fizetéssel.

Rossz nyomon járnak, sőt a múlt sötét árnyának a foglyai maradnak azok, akik minisztereinken számon kérik a nyelvtudást, országos vezetőkön a megfelelő diplomát. Meghaladott, maradi, tarthatatlan álláspont. Először is az 1997. évi LXXIX. törvény szerint: "Miniszterelnökké megválasztható, illetőleg egyéb állami vezetővé kinevezhető minden büntetlen előéletű, választójoggal rendelkező magyar állampolgár. A közigazgatási államtitkári, a címzetes államtitkári, valamint a helyettes államtitkári kinevezés feltétele még a felsőfokú iskolai végzettség, valamint - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a közigazgatási szakvizsga vagy azzal egyenértékű képesítés." A minisztereknél tehát szó sincs diplomáról vagy nyelvvizsgáról. Ami az országos rendőrfőkapitány diplomáját illeti - ha az a tendencia, hogy a főiskolák szép lassan az egyetemek részeivé válnak, ugyan mi a jelentősége, hogy azt a nyomorult diplomát főiskola állította ki? Egyébként is, az idevonatkozó jogszabályt a kormány bármikor átalakíthatja (meg is tette). A szabályokat az élet szívmelengető gazdagságához kell igazítani: ha a kiszemelt személy nem felel meg a feltételeknek, nosza, változtassunk a feltételeken. Az sem érthető, hogy a kormányfő miért vár el minisztereitől nyelvtudást (eredetileg nyelvvizsgát, de aztán ezt a követelményt nyelvismeretre módosította - enyhítette?, szigorította?). A magyar az Európai Unió egyik hivatalos nyelve, használjuk hát büszkén. Tanuljanak meg a külföldiek magyarul, szedjék csak össze magukat egy kicsit.

A felsővezetők állítólagos alulképzettsége politikailag remekül kamatoztatható. Egyszerű emberek ők, ugyanolyan nyelvtudásbeli problémákkal, amilyenekkel a magyar társadalom nagy része is küszködik, nem halmozzák a diplomákat és a nyelvvizsgákat, egyek ők közülünk. Mint a régi választási plakátokon (Kádár János: munkás, Apró Antal: munkás). Hogy érezzük: demokrácia van. Bárkiből bármi lehet.

KÁLMÁN C. GYÖRGY

(A szerző irodalomtörténész)

A vártnál korábban indulhat az RTL nagy dobása, az Álarcos énekes

A vártnál korábban indulhat az RTL nagy dobása, az Álarcos énekes

Csótányokat és egeret találtak egy budapesti pizzériában

Csótányokat és egeret találtak egy budapesti pizzériában

Kiszivárgott, milyenek lehetnek a Magyarországra is érkező Samsung Galaxy S20 telefonok

Kiszivárgott, milyenek lehetnek a Magyarországra is érkező Samsung Galaxy S20 telefonok

Rakétákkal lőtték a bagdadi követségeket

Rakétákkal lőtték a bagdadi követségeket

Kézilabda-Eb: „Szerénynek kell maradni”

Kézilabda-Eb: „Szerénynek kell maradni”

Ötszázmilliárd forintra lenne szüksége a magyar egészségügynek

Ötszázmilliárd forintra lenne szüksége a magyar egészségügynek