Tetszett a cikk?

Ha munka után leviszem sétáltatni négylábú barátomat, az - enyhén szólva - próbára teszi jogkövető állampolgári tudatomat. A kutya szeretne ugyanis póráz nélkül futni egy kicsit. Két dolgot tehetek: több kilométer gyaloglás után elérem az önkormányzat által kutyafuttatásra engedélyezett területet, ami valahol a város közigazgatási határának magasságában található, világítás nélkül.

Itt aztán - építkezési hulladék, betontörmelék, szemétkupacok által behatárolt térben - nyugodtan futkározhat a zseboroszlán. Már amíg az üvegszilánk, éles vasdarab föl nem sebzi a lábát. A másik lehetőség, hogy bűnözök. Szabadjára eresztem a parkban, füvesített közterületen, vállalva a törvénysértés kockázatát. Amiért jól megbírságolhatnak.

Helyhatóságaink a négylábúak problémáját ugyanúgy oldották meg, mint a prostituáltak türelmi zónáját. Ráböktek egy pontra a térképen, valahol a peremkerületi szeméttelep és egy romos gyárcsarnok között, és kimondták: itt lehet, máshol viszont nem. Hogy ez a való életben betarthatatlan, az már nem az ő gondjuk. Jelenleg tehát az a helyzet, hogy a nagyvárosi állattartónak számos kötelessége van, joga pedig semmi. Pedig a bundás házi kedvencek gazdái már teljes nemzetgazdasági iparágat tartanak fönn. A kutyatápokra, a tartozékokra, a játékokra, az állatorvosi kezelésre, a kutyapanziókra elköltött sok milliárd forint jó része adó formájában a költségvetést gazdagítja. De míg bevételt igen nagy értékben hozunk az országnak, ebből a gazdi és szeretetének tárgya gyakorlatilag semmit sem lát viszont. A felelős kutyabarátok többsége szívesen fizetne ebadót is, ha az nem a mindent elnyelő nagy kalapba, hanem elkülönített alapba folyna, ahonnan a nagyvárosi kutyatartás emberibbé tételét finanszíroznák.

És a fentiekkel szemben igencsak gyenge érv, hogy "nem kötelező állatot tartani". A nagyvárosi lakosok egyre nagyobb része tart otthonában négylábú társat. Mert hűséges, szeretnivaló, és összeköt bennünket a természetes élővilággal, megakadályozva az elidegenedést. Immár az életminőség fenntartásának részévé vált. Emellett, ismerve a bűnözés jelzőszámait, éber kutyáink gyakran többet érnek bármilyen riasztónál. Az ebek gazdái nem kérnek mást, mint néhány, a város belső területén kijelölt, elkerített és megfelelően gondozott zöld pontot, ahol levehetik kedvenceikről a pórázt. Nem hiszem, hogy pár méter drótsövény olyan sokba kerülne az önkormányzatnak. Ráadásul biztosan akadnának kutyatartó vállalkozók, akik önköltségi áron végeznék el a blökipark létrehozásának munkálatait.

Bizonyos körökben szinte divat a gazdákat hibáztatni mindenért: nem rendeltetésszerűen futtatott kutyákért, tilos helyen elpotyogtatott ürülékért, civilizációs normák megszegéséért. Az már csak keveseknek jut eszébe, hogy a kétségtelenül tarthatatlan viszonyokban talán a felelőtlen, impotens hatóságok keze is benne van. Egyik oldalon drákói túlszabályozás, másikon a kutyabarát szolgáltatások hiánya. Furcsa mentalitás, amely szerint mindeddig engedély nélkül robbanthatott az erkélyéről bárki akár több száz dobhártyaszakasztó petárdát, ahhoz viszont az összes szomszéd beleegyezése kell, hogy saját lakásunkban akár egy tacskónyi ebet is tarthassunk. És elég egyetlen kutyafóbiás szomszéd, máris jogot sértünk, ha mégis ott marasztaljuk a négylábút.

Gondolom, számosan felszisszennek: a kutya magánügy, oldja meg önmaga, akinek kell, miért költsön erre akár egy fillért is az állam vagy az önkormányzat. Pedig akik nem szeretik, sőt egyenesen rühellik az ebeket, azok is jobban járnak, ha nem parkok, játszóterek közelében, hanem elkerített futtatókon élvezhetik mások kedvencei a szabadságot.

VADKERTI MÁRIA

(A szerző publicista)

Az ország harmadában szinte nem épül új lakás

Az ország harmadában szinte nem épül új lakás

Nagymágocsi Kastélyotthon: Nyolcból két teszt pozitív lett a második körben is

Nagymágocsi Kastélyotthon: Nyolcból két teszt pozitív lett a második körben is

Új funkciók jönnek a Facebookra a koronavírus-járvány miatt

Új funkciók jönnek a Facebookra a koronavírus-járvány miatt