Tetszett a cikk?

Bizarr gondolattal játszottam a minap: mi lett volna, ha történetesen Gyurcsány Ferencnek mint az Európai Bizottság elnökének és Orbán Viktornak mint magyar miniszterelnöknek, egyszersmind az Európai Tanács soros elnökének kellett volna tető alá hoznia az Európai Unió új reformszerződését? Felteszem, árpádsávosaik élén Budaházy és Toroczkai blokád alá helyezték volna a ferihegyi repteret Gyurcsány érkezésekor, Morvay Krisztina és Hegedűs Zsuzsa mélységesen elítélték volna a tömegoszlató rendőrök által használt erőszakot, miközben Orbán Viktor a miniszterelnökök fogadása helyett az Astoriánál illegitimnek bélyegezte volna Gyurcsányt, mert az megígérte, hogy az unió összes pénzét agrártámogatásokra fordítja, osztán mégse tette. A részletek kidolgozását a nálam dúsabb fantáziájúakra hagyom. Efféle fatális egybeesésekkel már amúgy sem érdemes bíbelődni: mint hírlik, José Manuel Barroso EB-elnöknek esélye van egy újabb 5 éves mandátumra, a netán kormányfővé avanzsáló Orbán Viktorból sem lehet már soros uniós elnök, minthogy ezt a funkciót épp a reformszerződés törli el 2009-től.

Az mindenesetre tuti, hogy Európának ma nem lenne új szerződése, ha mindaz Budapestre hárult volna, amit október közepén Lisszabonban véghezvittek. Földrészünk sorsa azonban szerencsésen alakult. Bár a véletlen úgy hozta, hogy az unió soros elnökségét e félévben Portugália tölti be, következésképp két azonos nemzetiségű, de hazájában egymással szemben álló politikai erőhöz tartozó személynek kellett együttműködnie - nevezetesen Barrosónak, aki azelőtt jobbközép miniszterelnök volt odahaza, és szocialista utódjának, José Socratesnek -, ez a számunkra hihetetlen mutatvány kiválóan sikerült. (Na jó, a portugálok sem piskóták, a csúcs idejére szerveztek egy 200 ezer fős tüntetést, de szigorúan szakszervezeti keretben.) Barrosónak már csak azt kell kiügyeskednie, hogy az aláírási ceremónia helyszíne is a portugál főváros legyen - a dokumentum így a lisszaboni szerződés nevet viselhetné -, nem pedig a decemberi csúcstalálkozóknak rendesen helyet adó Brüsszel, ahogy Guy Verhofstadt belga kormányfő követeli. Nem csodálkoznék, ha végül Brüsszelben írnák alá, de a neve lisszaboni szerződés lenne - az EU-t végül is a kreativitásáért szeretjük.

Magyar szemmel stílusos, hogy az aláírást éppen Luca napjára, azaz december 13-ára időzítik, hiszen az új szerződésen közel hat évig vajúdott az időközben történelmi léptékű kibővülésen átesett integráció, hogy végül - több kanyar, megtorpanás és újrakezdés után - csaknem ugyanoda lyukadjon ki, ahova Giscard d'Estaing, a folyamat eredeti elindítója érkezni akart. Giscard azt mondta: a polgárok távol érzik maguktól az EU-t, nem értik a működését, elégedetlenek a teljesítményével, nosza, felejtsük el az eddigi bonyolult szerződésrendszert, csináljunk egy olyan dokumentumot, amely egyetlen kötetben, áttekinthetően mutatja be, kinek mi a joga és felelőssége az integrációban, és korszerűsítsük a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerét. S ha már együtt vagyunk, tegyük súrlódásmentesebbé a döntéshozatali mechanizmusokat, ha szükséges, hozzunk létre új szerepköröket és szüntessünk meg régieket, alakítsuk át a szavazati rendszert úgy, hogy ne okozzon minden bővítés újabb felfordulást. Momentán nincs olyan új nagy integrációs projekt a tarsolyban, mint kezdetben a közös piac, később az euró, majd a határokat lebontó schengeni együttműködés terve, de általános volt a meggyőződés, hogy ez az áramvonalasítás elengedhetetlen, ha az EU globális nagyjátékossá akar válni - márpedig kénytelen. Az európai konvent két és fél év alatt becsületesen elvégezte ezt a nagygenerált az unió gépezetén, Giscard bevetette a szövegbe, hogy az EU himnusza Beethoven Örömódája, és ráírta a címlapra: Alkotmányos szerződés.

Csakhogy a terjedő európai populizmus az egyenes megoldás helyett a demokrácia kerülő útjaira hajszolta az uniót. A nemet mondó holland és francia népszavazás után, és a hasonlóval fenyegető brit referendum elkerülésére az állam- és kormányfők levették a kötetről az alkotmány szót, törölték az Örömódát, majd jogászaikkal szétszedették az egységes szöveget, és, megtartva a konvent valamennyi érdemi újítását - az állandó elnököt, a világosabb szavazati szisztémát, a nagyobb hatáskörű külpolitikai főképviselőt, a minősített többségű szavazás kiterjesztését, az alapjogi charta törvényes erejét, a nemzeti parlamentek szerepének növekedését -, eldugták a változásokat a korábbi szerződések nehezen áttekinthető módosításainak 152 oldalas felsorolásában, majd azt elnevezték reformszerződésnek. Hogy ez az álságos bújócska az unió hitelének gyengítésén túl mire jó, azt csak a felhők fölül ránk lenéző Jean Monnet és Robert Schumann tudná megmondani. Ha ugyanis az európai polgár kézbe veszi majd a római, a maastrichti és a lisszaboni szerződés rövidesen elkészülő konszolidált szövegét, kis módosításokkal - szerencsére - gyakorlatilag az alkotmányt kapja vissza.

Különös volt figyelni, hogy a szerződésalakítás hat évét, amelyben kezdettől szerepet kaptak az akkor még tagjelölt államok is, a magyar társadalom teljes közönye kísérte, a dolog nálunk maroknyi kormánytisztviselő belügye maradt. Termékeny véleményformálóink, akik lepedőnyi újságoldalakat írnak össze minden hazai hatalmi-politikai-közjogi nüánszról, nem formáltak véleményt mondjuk arról, legyen-e Magyarországnak a jövőben is vétójoga az EU-ban az adóügyek terén (lesz) vagy az energiapolitikában (nem lesz). Nem érdekelte őket, jelölhet-e Magyarország a jövőben is tagot az Európai Bizottságba (talán igen, talán nem), civil szervezeteinket hidegen hagyta, hogy mit tartalmazzon az alapjogi charta, politológusainkat is az, hogy milyen hatáskörökkel kellene felruházni az Európa egységét megjelenítő unióelnököt. Attól tartok, Magyarország befelé fordulásának, köldöknézésének ebben a kedvetlen periódusában az önmegnyugató közhely, miszerint "a külpolitikában legalább egység van", csupán a tájékozatlanság és érdektelenség konszenzusa.

KOCSIS GYÖRGYI

(A szerző a HVG munkatársa)

Deutsche Welle: A hivatalos Magyarország habzik a dühtől, de miért?

Deutsche Welle: A hivatalos Magyarország habzik a dühtől, de miért?

Közép-európai járványkörkép: a második hullám mindenhol durvább, mint a tavaszi

Közép-európai járványkörkép: a második hullám mindenhol durvább, mint a tavaszi

34 millió migránst kellene Európának integrálnia

34 millió migránst kellene Európának integrálnia