Túlságosan nagy az állami elvonás, súlyos az adóterhelés, ám az adók még így sem képesek fedezni a szociális kiadásokat - e megállapításokat nem egy mai reformdolgozatból idézem, bár azok bármelyikében felbukkanhatnának, hanem a Pénzügyminisztériumban 1995 szeptemberében készült elemzésből. Mert már akkor is egyértelmű volt, amit azóta megrázó tények is bizonyítottak, hogy a gazdasági dinamizmust a túlsúlyos állam fogja vissza. Ráadásul ez az állam igazságtalan is - folytatódik a vaskos elemzés -, a rászorulók nem kapnak tőle elég segítséget, viszont a tehetősebb családoknak is ad zsebpénzt, a szociális juttatások nem ösztönöznek és nem is kényszerítenek munkára. Az egészségügyben csökkenteni szükséges a kórházi ágyak számát, a hálapénzt lakosságiforrás-bevonásnak kellene kiváltania, regionális egészségbiztosítókat volna célszerű kialakítani, amelyek alkalmasak a kórházak, rendelők pénzköltésének ellenőrzésére, és támogatni kell a magán-egészségpénztárak megalakulását is - szemezgetek tovább a dokumentumban, amely szerint a felsőoktatásban a tandíjrendszert tovább kell fejleszteni, és az önkormányzati szisztémát is racionalizálni volna célszerű.

Nem sorolom: aki bármelyik mai reformjavaslatba belepillantott, el tudja képzelni, miről volt szó ebben a bizonyos 1995-ös elemzésben, amelynek egyik eleme azért megvalósult. Történetesen a kétpilléres nyugdíjrendszer, amelyet a tanulmány megrendelőjét, Bokros Lajost váltó pénzügyminiszter, Medgyessy Péter szívósan végigtárgyalt. Kompromisszumra is jutott a szociális partnerekkel. Nem ingyen: 20 százalékos állami nyugdíjemelésre kaptak ígéretet cserébe. Csakhogy kormányváltás jött, és a 20-ból csak 14 százalék lett, ráadásul a Fidesz-kormány az új rendszeren is igazított valamennyit, nem éppen előnyére. Amennyit pedig Medgyessy pénzügyminiszterként perspektivikusan megspórolt az államkasszának a nyugdíjreformmal, azt - sőt még többet - négy évvel később kormányfőként szétosztotta. Most pedig lehet mindent újragombolni...

A többi kísérlet még ennél is kudarcosabb. Van rá ezernyi magyarázat, a politikusok négyévenkénti kényszerű voksvadászatától a kivitelezés gyatraságáig, a kommunikációs gyarlóságoktól az agresszív ellenzéki fellépésen át a választók értetlenkedéséig. Bár az utóbbi azért nem olyan egyszerű: egyetlen felvetés, a mostani reformok egyetlen momentuma sem kecsegtette őket úgynevezett win-win szituációval, vagyis olyannal, amely mindkét fél - az állam és polgárai - számára egyaránt előnyös volna. Az emberek többsége úgy érezhette, mint a Pál utcai fiúkból Csele és Geréb a törökmézárusnál, aki egyik napról a másikra egy krajcár helyett kettőért adja portékáját - ráadásul kevesebbet. A lakosság a kórházi ágyak számának csökkentéséért nem kapta meg cserébe a rendelő- és kórházválasztás szabadságát, sőt még "kötelező betegutakkal" is riogatták. Az egészségügyi reform nem hagyta volna meg a mai Országos Egészségbiztosítási Pénztárat, hogy aki az új módival szemben bizalmatlan, maradhasson továbbra is állami kötelékben. A vizit- és tandíj bevezetése nem járt járulékcsökkentéssel. Az iskolák összevonásával nem nőtt a minőségi oktatóhelyek kínálata, viszont még az iskolai körzethatárok átlépése is egyre nehezebbé válik. Ki-ki elveszítette valamely járandóságát anélkül, hogy saját pénzéért bármiből többet vagy jobbat kapott volna.

Nem (nagy) csoda, hogy így történt, hiszen a reformkezdet költségvetési megszigorításokkal párosult, szintúgy, mint 1995-ben. A jelek szerint ugyanúgy szakad is félbe. Ha nincs válságközeli állapot, a magyar politikai elit önszántából nem indít számottevő reformokat, akkor sem, ha tudja, hogy azok hosszú távon hasznosak és elkerülhetetlenek. A változások elszenvedőinek pedig egyetlen homályos ígérettel kellene beérniük: egyszer majd minden jobb lesz, mert felpörög a gazdasági növekedés, és annak áldásaiból mindenki részesedik.

A reformtöredékek közül több mégiscsak tartósnak bizonyul. Az oktatás koncentrációját aligha csinálja vissza egy új kormány, és a pedagógusok óraszámát sem fogja csökkenteni, bármily színezetű legyen is. A többcélú kistérségi társulásokat sem fogja visszabontani. Megmarad a patikaliberó is, és a kórházi kapacitásokat sem növeszti vissza senki a korábbi mértékekre (legfeljebb egy kicsit). Azt a rendelkezést sem vonja vissza, hogy az orvosi kezelés előtt meg kell vizsgálni, jogosult-e a páciens az ellátásra, illetve hogy a szolgáltatásról számlát kell adni. Nem gátolja meg a magántőke részvételét az ágazatban, nem számolja fel az Egészségbiztosítási Felügyeletet. Nem viszi le a lakossági gáz és áram árát, nem mérsékli a benzinét adócsökkentéssel. De nem is fog büntetőjogi felelősséget vállalni a tervezett költségvetési hiány betartásáért, mint most a Fidesz javasolja.

Az államháztartás karcsúsítását pedig kezdheti újra. Csak lehetőleg úgy próbálja beadni a pirulát, hogy ne marja ki a gyomrot.

FARKAS ZOLTÁN

(A szerző a HVG munkatársa)

A Huawei szerint egy kerékpáron ülünk velük, és nagy kár lenne kiszerelni az egyik kereket

A Huawei szerint egy kerékpáron ülünk velük, és nagy kár lenne kiszerelni az egyik kereket

A Ráday utcába jár gyúrni Luke Evans

A Ráday utcába jár gyúrni Luke Evans

Nem tudja még lezárni Kenderesi zaklatási ügyét az úszószövetség

Nem tudja még lezárni Kenderesi zaklatási ügyét az úszószövetség

Már bérgyilkost is fogadott a férje megölésére, most boldogan élnek együtt

Már bérgyilkost is fogadott a férje megölésére, most boldogan élnek együtt

Soproni Tamás: "Nem készülök boszorkányüldözésre"

Soproni Tamás: "Nem készülök boszorkányüldözésre"

Kettős kordonnal védi magát a Fidesz a kihelyezett frakcióülésen - fotók

Kettős kordonnal védi magát a Fidesz a kihelyezett frakcióülésen - fotók