A blokád már nem árvita, hanem - a nemzetközi jog szerint - háborús cselekmény. Árháború. Jóllehet a dinnyéseknél tűzszünettel végződött, feledhetetlen az idei meggyár okozta sokk, és máris felsejlik egy, az eddigieknél is keményebb csatározás az ipari alma átvétele körül. A kérdés csupán az, hogy mindezek a jó termés, netán más okok (például az erős forint) előidézte múló jelenségek-e, vagy tartós, lényegi törvényszerűségek.

A dinnyével kapcsolatban emlegette a média és a szakmai szervezetek némelyike, hogy az ilyen helyzeteket megelőzendő a gazdáknak szerveződniük kellene, szövetkezeteket alakítaniuk. Igaz. Léteznek ilyenek? Léteznek. Csakhogy az ütőképes szövetkezetek kialakulásának ezer akadálya van. A szakminisztérium nem nagyon mutatja jeleit, hogy tisztában lenne a paraszti szövetkezések globális tendenciáival. Leküzdhetetlen akadály, hogy életképes szövetkezetet csak erős gazdaságok és képzett, világgazdasági kitekintéssel rendelkező gazdák képesek működtetni. Ilyenek nálunk csak elvétve találhatók, holott meghatározó többségben kellene lenniük.

Mindezeken túl még egy roppant komoly oka is van annak, hogy a szövetkezés hazai színvonala százötven évvel ezelőtti. A feketeértékesítés. A dinnye esetében sem mellőzhető: az egész országot átszövi az utak mentén kialakított standok hálója. Reménytelen kideríteni, hogy ki árul, gazdák vagy kereskedők. Talán is-is. Csak az biztos, hogy nyugtát nem kap a vevő, akárkitől vásárol. Az se ritka, hogy az átvett áruról a kereskedő nyomatékos kérésére sem állít ki számlát a gazda.

Működött viszont tavaly félmilliónál több őstermelő, és még talán ugyanannyi kistermelő, akinek igazolvány se kellett. Ők garantálják a "papírtakarékosságot". Amíg a zöldség-gyümölcs ágazatban a feketeértékesítés a meghatározó, addig ne számítsunk erőteljes szövetkezésre. Mert egyszerűen nem jut elegendő áru a fehérbe. Aki teheti, az a nagybani piacok dzsungelében értékesít. (Ezekről mondta a hetvenes években egy nyugati szakember: ami önöknél van e téren, az Nyugat-Európa 19. százada! S ez máig változatlan.) Az árviták törvényszerű következmények.

Az idén a piacon árusító, többnyire őstermelői mezbe öltözött kofáknak - micsoda gyalázat! - kötelező lenne nyugtát adniuk. Ám ez a kötelezés csak maszatolás. A tavaszi ijedtség után ma már nyugtatömböt se látni a pultjaikon, firkálással meg egyáltalán nem foglalkoznak. A felháborodásuk is múlóban. Aligha látták néhány éve a remek francia gourmet-sorozatot valamelyik égi csatornán, amelyben a sütés-főzés mindig beszerzéssel kezdődött. Piacon. És az árusok mindegyike pénztárgépet használt. Ott.

KUN ISTVÁN

(A szerző publicista)

Kevés ritkább eladó mai autó van, mint ez a Lamborghini Veneno Roadster

Kevés ritkább eladó mai autó van, mint ez a Lamborghini Veneno Roadster

Összeomlott az állami áramszolgáltató a zúzmarától, Bács-Kiskunban a rendőröket is kivezényelték

Összeomlott az állami áramszolgáltató a zúzmarától, Bács-Kiskunban a rendőröket is kivezényelték

Holtestet találtak a tűzoltók egy kiégett kazánházban Makón

Holtestet találtak a tűzoltók egy kiégett kazánházban Makón

Kínos baki a YouTube-tól: több mint száz világcég hirdetései futnak a klímatagadó videók alatt

Kínos baki a YouTube-tól: több mint száz világcég hirdetései futnak a klímatagadó videók alatt

300 millióból építenek székházat a megye I.-ből visszalépő nagykőrösi csapatnak

300 millióból építenek székházat a megye I.-ből visszalépő nagykőrösi csapatnak

Különleges falfestékek segíthetnek a klímaharcban

Különleges falfestékek segíthetnek a klímaharcban