Barack Obama szenátor közelmúltban lezajlott európai körútja azt sugallja, hogy Európa az illinois-i képviselőt szeretné a következő amerikai elnökként látni. De az európaiak ne számítsanak túl sokra tőle. Bár Obama a transzatlanti kapcsolatokban visszahozná a kulturált hangnemet, a törésvonalak mélyebbek annál, hogy ez begyógyítaná a sebeket. Európa és az USA geopolitikai érdekei egyre távolabb kerülnek egymástól, és ez a jövőben sem lesz másképp, bárki legyen is az amerikai elnök.

A 20. század jó része alatt Amerika csupán Európa egyik részével kötött szövetséget, méghozzá Európa másik része ellen. A Szovjetunió összeomlásával a transzatlanti szövetség új helyzetbe került, az amerikai politikai elit pedig egyre inkább a globális színtér egyeduralkodójának kezdte tekinteni az USA-t. A jelenlegi Bush-kormányzat is erre használta a "terrorizmus elleni háborút", ami azonban kiváltotta a "régi Európa" rosszallását. Afganisztán amerikai lerohanását a világ még indokoltnak tartotta, Irak amerikai-angol inváziója már nyílt törést hozott az USA és két legfőbb európai szövetségese, Franciaország és Németország között, s ebben a kérdésben Oroszország és Kína sem támogatta Amerikát. Az amerikai hegemón felfogás hirtelen egy hatalmas eurázsiai blokkal találta magát szembe.

Ugyanakkor az amerikai hegemónia elleni francia-német fellépés élét elvette, hogy a többi európai állam eltérően reagált az amerikaiak iraki fellépésére. A brit miniszterelnök, Tony Blair mindent megtett azért, hogy felélessze a Churchill idején kialakult különleges amerikai-brit viszonyt, Olaszország és Spanyolország is a britek mellé állt, ahogy az új Európa szinte összes állama. A francia-német tandem nem beszélhetett egész Európa nevében, ami súlyos csapást mért a közös európai külpolitikáról és a szorosabb védelmi együttműködésről szőtt tervekre is. Azóta viszont Európa egységesebbé vált az unipoláris amerikai fellépéssel szemben. 2004-es újraválasztását követően Bush békülékenyebb hangnemet ütött meg, s Blair távozása után Bush diplomáciailag egyre jobban elszigetelődött. Ugyanakkor a romló amerikai gazdasági teljesítmény miatt a külföldi amerikai katonai beavatkozások lehetősége is szűkült.

Európa főképpen geopolitikai megfontolásokból hagyta magára Amerikát. Keletre Oroszország fekszik, délen a muzulmán világ. Európának jó kapcsolatokat kell ápolnia ezekkel a térségekkel, ha be akar törni ezekre az egyre növekvő piacokra, ha biztosítani akarja nyersanyag- és energiaellátását és saját belső stabilitását. Sok európai véli úgy, hogy az amerikai politika ellenségességet gerjeszt ezeken a területeken. Ilyen körülmények között a transzatlanti szövetséget nem annyira a közös érdek, mint inkább a tehetetlenségi erő tartja fent.

Helyreállíthatja-e valami a régi harmóniát? Az orosz imperializmus feléledése vagy a muzulmán világgal kirobbanó civilizációs háború talán még jelenthet olyan fenyegetést, hogy a megrémült Európa ismét Amerika segítségét kéri, akárcsak a hidegháború alatt. Európa azonban nem ilyen jövőre vágyik. Noha igyekszik majd nem felrúgni a szövetséget Amerikával, a szomszéd régiókkal is jó kapcsolatot szeretne ápolni.

Természetesen az USA is átértékelheti a világban betöltött szerepét, hiszen az események nem igazolták az unipoláris amerikai felfogást, és Amerikán belül is egyre többen szállnak szembe ezzel a nézettel. Csakhogy mára túl nagy hatalom gyűlt össze a washingtoni döntéshozók kezében ahhoz, hogy egyedül az amerikai alkotmányos rendszer gátat szabjon törekvéseiknek. Ehhez a külpolitikában is létre kell jönnie egy olyan hatalmi egyensúlynak, amely megfelel az amerikai politikába beépített alkotmányos ellenőrzési rendszernek. Európa háború utáni legnagyobb teljesítménye éppen az, hogy regionális szinten megteremtette az államok közötti ilyen hatalmi egyensúlyt. Amerikai támogatás nélkül ez nem jöhetett volna létre.

Talán itt az ideje, hogy Európa viszonozza ezt a szívességet. Az egyensúlyi helyzet megteremtése csak előnyös lehet, még ha barátokról van is szó. Nem biztos azonban, hogy Európa eléggé elszánt, eléggé magabiztos, és megfelelő eszközökkel rendelkezik ehhez a feladathoz. Az azonban világos, hogy egy összetartó és erős Európa, amely jó kapcsolatokra törekszik szomszédjaival, nem illik könnyen bele abba a transzatlanti szövetségi rendszerbe, amelyet a globális hegemóniára törekvő Amerika elképzel.

DAVID P. CALLEO

(A szerző amerikai politikatudós, a Johns Hopkins Egyetem professzora)

© Project Syndicate

„Van olyan, hogy az ember elvből nem csinál meg valamit, akkor sem, ha az a legjobb üzlet”

„Van olyan, hogy az ember elvből nem csinál meg valamit, akkor sem, ha az a legjobb üzlet”

Radar360: Orbán kicentizte, a félig magyar kém lebukott

Radar360: Orbán kicentizte, a félig magyar kém lebukott

A Dunántúlon enyhe havazással búcsúzik a hét

A Dunántúlon enyhe havazással búcsúzik a hét

Összehozta Bochkor Gábort Jáksó Lászlóval a Bors

Összehozta Bochkor Gábort Jáksó Lászlóval a Bors

Szexuális erőszak gyanújával letartóztattak egy református lelkészt

Szexuális erőszak gyanújával letartóztattak egy református lelkészt

Tüzetesen átnéztek 57 tanulmányt – ugye kitalálja, miért vannak mostanában ekkora tüzek?

Tüzetesen átnéztek 57 tanulmányt – ugye kitalálja, miért vannak mostanában ekkora tüzek?