Tetszett a cikk?

A parlamentbe jutás feltételei közül leginkább az ötszázalékos küszöböt tartja számon a közvélemény. Azt viszont talán kevésbé, hogy néha a küszöbig sem könnyű eljutni, és az utóbbi években egyre több párt bukott el már a „kertek alatt”, mivel nem tudta összeszedni az induláshoz szükséges kopogtatócédulákat.

A legtöbb választási rendszer valamilyen módon megszűri azokat, akik felkerülhetnek a szavazólapra. Az egyik megoldás, hogy a delegáló pártoknak vagy a független jelölteknek meghatározott számú állampolgári ajánlást kell szerezniük az induláshoz. A magyar választási rendszer 1989-es születésekor ez a megoldás különösen tetszetősnek tűnt, mert ettől lehetett remélni, hogy az ellenzéki pártok országos szervezet kiépítésével valóban eljussanak a választókhoz. Az elv persze szép, de nem árt felidézni, hogy a jelöltállítás ma is működő rendszere elsősorban az MSZMP nyomására került be a választási törvénybe. A szervezeti erőforrásokban akkor verhetetlen állampárt nyilván azt remélte, hogy így még a ringbe szállás előtt kiütheti néhány ellenfelét.

Az erőfölénnyel visszaélés a mai napig jellemző. A jelöltállítási küszöböt sikerült több mint háromszor olyan magasan meghúzni, mint az európai átlag, ami indokolatlanul megnehezíti új pártok elindulását. Ráadásul míg több más demokráciában a parlamenti pártoknak nem is szabad ajánlásokat gyűjteniük, nálunk a két nagy párt erődemonstrációs jelleggel letarolja a terepet. Ennél is nagyobb probléma, hogy semmi sem akadályozza meg a nagy pártokat, hogy adott esetben a ki nem töltött cédulák átadásával maguk döntsék el, rajtuk kívül még milyen pártok indulhatnak a választáson. Sok pletykát hallani arról, hogy a Fidesz és az MSZP is segítette olyan kisebb pártok elindulását, amelyekről feltételezték – egyébként, mint utólag kiderült, nemegyszer tévesen –, hogy a riválisuktól visz el szavazókat.

Lehet, hogy ebből egy szó sem igaz, de másképp elég nehéz megmagyarázni, hogy például 2002-ben az Új Baloldal nevű formáció hogyan volt képes országos listát állítani, noha később csupán alig valamivel több mint 3000 szavazatot kapott. Aztán itt vannak a nagyon súlyos adatvédelmi problémák, amelyekre az Alkotmánybíróság és az adatvédelmi biztos is felhívta már a figyelmet, nem is beszélve a lopott, fénymásolt vagy szándékosan hamis adatokkal ellátott kopogtatócédulákról. Bár a jelenlegi rendszer védi a nagy pártok erőpozícióját, nekik is lehetne kellemetlen perceket szerezni, ha egy rosszakarójuk tömegesen adna át nekik hamisított vagy valótlan adatokat tartalmazó ajánlószelvényeket.

A magyar jelöltállítási rendszer úgy rossz, ahogy van – kérdés, mi legyen helyette. Az Országos Választási Bizottság a minap azt javasolta, hogy egyáltalán ne is kelljen ajánlószelvényeket gyűjteni, hanem vegyük át a többek között Nagy-Britanniából ismert másik megoldást, a kaució rendszerét. Ha valaki indulni akar a választáson, tegyen letétbe egy összeget, amit akár vissza is kaphat, ha elér bizonyos támogatottságot. Első hallásra mélyen antidemokratikusnak tűnhet, ha valaki megvásárolhatja az indulás jogát. Pedig számos érvet lehet felhozni amellett, hogy a kaució nemcsak a leghatékonyabb, hanem a legigazságosabb jelöltállítási megoldás.

Egyrészt biztosan kizár mindenféle visszaélést, mert a pártok nem jutnak hozzá a választók személyes adataihoz, nem lehet meghamisítani a szelvényeket vagy az aláírásokat, nem lehet a politikai riválisokat ellehetetleníteni hamis ajánlásokkal. Másrészt erősen vitatható, van-e egyáltalán bármilyen indokunk arra, hogy korlátozzuk a jelöltek indulását. Véleményem szerint egyetlen ilyen, technikai indokunk lehet, ha a szavazólap átláthatósága érdekében kiszűrjük a teljesen komolytalan jelölteket. Minden más ok mondvacsinált, és indokolatlanul korlátozza az állampolgárok jogos igényét arra, hogy megtalálják a nekik legjobban tetsző jelöltet. Döntsék el ők, akarnak-e szavazni például olyan pártra, amely egyébként nem lenne képes megfelelő számú ajánlást gyűjteni.

Arról nem is beszélve, hogy ha a szabályok többi eleme változatlan marad, a sikeres szerepléshez továbbra is kellene 176 egyéni jelölt, tehát valamilyen beágyazottságra azért szükség lenne. Ha a nemzetközi példákat vesszük alapul, a kaució jelöltenként aligha lehetne több 50-100 ezer forintnál. Tudván, hogy egyes jelöltek akár 10 millió forintot is elkölthetnek a kampányukra, álnaivitásnak tűnik attól tartani, hogy a kaució rendszere anyagi alapon zárna ki komolyan vehető jelölteket. Főleg mivel a jelenlegi 750 ajánlás összegyűjtése – forintosítva – a kauciónál sokkal többe kerül. Mi, választók pedig számos alkotmányos elv sérülésével fizetünk érte.

KARÁCSONY GERGELY

(A szerző a Medián kutatási igazgatója)

Megállítaná a fővárost a trianoni centenáriumon a főpolgármester

Megállítaná a fővárost a trianoni centenáriumon a főpolgármester

Egymilliárd euró támogatást adnak a járvány miatt az osztrák önkormányzatoknak

Egymilliárd euró támogatást adnak a járvány miatt az osztrák önkormányzatoknak

Svájci közrádió: Orbán Viktor virtuálisan helyreállította Nagy-Magyarországot

Svájci közrádió: Orbán Viktor virtuálisan helyreállította Nagy-Magyarországot