szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Nem nehéz kiszámítani, hogy a lassacskán beinduló választási kampányban mindenki a népszerűtlen szocialistákon igyekszik majd elverni a port. A legkézenfekvőbb vád, hogy a kormány a költségvetési megszorításokkal és a különféle „reformokkal” szükségtelenül és értelmetlenül sanyargatta a népet. Ezt hangoztatja például a legnagyobb ellenzéki párt, amely az utóbbi években következetesen tagadta a kiadáscsökkentés és a kormányzati reformtörekvések létjogosultságát, az egészségügy és a felsőoktatás területén pedig egyenesen népszavazást kezdeményezett három konkrét reformlépés ellen. A Fidesz sem akkor, sem azóta nem állt elő érdemi alternatív közpolitikai javaslatokkal, így elég viccesnek hatott, amikor a párt vezető közgazdászai nemrég azért szólították fel a parlamenti képviselőket a költségvetési törvényjavaslat elutasítására, mert az nem tartalmazta „az évek óta szükséges reformokat”.

Egy másik ellenzéki párt, amely nemrég válogatás nélkül apportált a parlamenti frakciójába minden, a folyosón szembejövő jelentkezőt, újabban a reformok legelszántabb hívének mutatkozik. Alig két éve ez még nem egészen így volt. A 2008-as népszavazásra bocsátott három kérdésben, amelyek mai miniszterelnök-jelöltje programjának sarkalatos elemeire vonatkoztak, az egyszerűség kedvéért nem is foglalt állást. „Az MDF nem kívánja befolyásolni a választók döntését, rájuk bízza, elmennek-e szavazni” – olvasható ma is a párt honlapján képviselőjének korabeli közleménye. Ehhez képest ma Bokros Lajos azt búgja a fülembe az automata által generált telefonhívásban, hogy a „dolgok rossz irányba mennek”. Lehet, gondolom erre magamban, de akkor mi a helyzet a 13. havi nyugdíj és a közszféra 13. havi bérének megszüntetésével, a jóléti kiadások növekedésének visszafogásával és az önkormányzati támogatások mérséklésével – vagyis a költségvetési kiadások csökkentésével és az államháztartás fenntarthatóvá tételével –, amit éveken át éppen Bokros követelt a leghangosabban? Ezekről miért nem szól a kampányüzenetében?

Itt van még az alapjában véve rokonszenves – bár kissé romantikus – társadalomképű új ökopárt, amely az idei költségvetési törvényjavaslatról szóló kurta állásfoglalásában leszögezi, hogy „az LMP szerint a költségvetés nem kevesek luxusát, hanem sokak jólétét kell hogy szolgálja”. Magvas gondolat, ami mellett a közlemény néhány valóban előremutató javaslatot is tartalmaz, célként jelölve meg például az üzleti környezet javítását, a vállalatok adminisztrációs terheinek csökkentését, az adórendszer egyszerűsítését, a foglalkoztatás közterheinek mérséklését és a gázártámogatás megszüntetését. Csupa kitűnő ötlet, amihez csak azt felejtik el hozzátenni, hogy ezekben az ügyekben bizony számos, a párt által javasoltaknak megfelelő lépés történt az utóbbi hónapokban. Ennek elismerése nélkül állításaik féligazságok maradnak, politikájuk szervező elve pedig a szimpla népszerűség-növelés, azaz nem más, mint ugyanaz, amivel szemben létrejött a pártjuk.

Hogy az utóbbi egy évben jelentősen megerősödött radikális szélsőjobb mi mindenben hazudik, annak felsorolásába itt nem kezdek bele. Az agresszív rasszizmus és nacionalizmus, illetve a differenciálatlan antikapitalizmus és antikommunizmus elegye maga a politikai hazugság, amely az utóbbi évtizedekben felgyülemlett társadalmi frusztrációt hasznosítja mozgósító erőként – el kell ismerni, nem is ügyetlenül.

Természetes, hogy a politikusok a szavazatszerzés érdekében alkalmazkodnak a társadalmi elvárásokhoz, nem felejthetik el azonban, hogy ezeknek maguk is formálói. Az általuk elutasított politikával szemben nem tákolhatnak hazugságokból alternatívát, ha magukat komolyan veszik. Mindebből először is az következik, hogy nincs hiteles kormánykritika érdemi szakpolitikai alternatívák megfogalmazása nélkül. Aztán az, hogy nem lehet nem tudomásul venni, ha az általam tett javaslatok egy része megvalósul. Meg az is, hogy nem lehet egyidejűleg egymásnak ellentmondó értékeket képviselni. Mondjuk konzervatív-liberálisként népi kezdeményezést indítani a hatályos törvényekkel ellentétes, a fogyasztói autonómiát és az emberi méltóságot sértő, paternalista szociálpolitikai javaslat, az úgynevezett szociális kártya mellett. Valamint az, hogy nem lehet a köztársaság elnökeként arról értekezni, hogy jobb lett volna előrehozott választásokat tartani, ami után új, szilárd kormánytöbbség kezdhetett volna hosszú távú reformokba, és közben nem reflektálni arra a tényre, hogy az új kormánytöbbség leendő birtokosa az utóbbi években minden reformtörekvést és államháztartási stabilizációs lépést elutasított. Pontosabban lehet, csak számot kell vetni azzal, hogy mindez éppen úgy infantilizálja a közvéleményt, mint a mai gondokért oly sokszor felelőssé tett, Őszöd előtti szocialista–liberális kormányzás.

A demokratikus politika nem az örökérvényű igazságok megfogalmazásáról szól. A cél jóval szerényebb, elérésének eszközei pedig prózaibbak. Úgy kell a lehető legközelebb jutni az igazsághoz, hogy közben működőképes politikai megoldások szülessenek. Valódi kérdésekre valódi válaszokat adva, a választók nagyobbik része számára legalább középtávon elfogadható, operatív szempontból is megvalósítható módon. Lehet, hogy a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok nem voltak különösebben sikeresek ebben, de kétlem, hogy riválisaik közül bárki saját morális fölénye birtokában bírálhatná őket ezért.

ÁDÁM ZOLTÁN

(A szerző közgazdász)

Így fertőtlenítették a Lehel úti aluljárót

Így fertőtlenítették a Lehel úti aluljárót

Radar360: 300 beteg, 6 gyógyult, videós EU-csúcs a járványról

Radar360: 300 beteg, 6 gyógyult, videós EU-csúcs a járványról

Koronavírus: Izraelben néhány mondatos hangmintából megmondanák, ki fertőzött

Koronavírus: Izraelben néhány mondatos hangmintából megmondanák, ki fertőzött