MTI Világ

Korrupt kínai hivatalnokot buktattak az internetező aktivisták

Ismét egy kínai hivatalnok bukását idézték elő internetezők bejegyzései, amelyekben egy Kanton (Guangzhou) városi kerületi vezető házainak összértékét 40 millió jüanra (1,4 milliárd forint) taksálták - derült ki keddi sajtójelentésekből.

MTI Világ

Lecsapott a mutyizó egyházakra Kína

Kína betiltott minden olyan vallási tevékenységet, amely üzleti alapon működik és nyereségorientált - erről azt követően hoztak döntést, hogy kiterjedt visszaélésekre, csalásokra derült fény - jelentette a kínai média kedden.

MTI Kult

Az el-alameini csata 70 éve kezdődött

Hetven éve, 1942. október 23-án kezdődött meg az el-alameini csata, amelyben a brit észak-afrikai hadsereg megállította a németek előrenyomulását Egyiptom felé. Az el-alameini és az azzal egyidejűleg zajló sztálingrádi csata volt a II. világháború fordulópontja, amellyel megkezdődött a náci Harmadik Birodalom teljes összeomlásig tartó vereségeinek sorozata.

MTI/Reuters/Hszinhua Világ

Kolumbiai katonákat öltek meg a lázadók

Legalább öt kolumbiai katonát megöltek, és tízet megsebesítették a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) szélsőbaloldali gerillaszervezet fegyveresei szombaton - közölte a hadsereg egyik illetékese.

MTI/AFP Világ

Az örmények totál frankofónok lettek Kongóban

Örményország teljes jogú tagjává vált a frankofón közösségnek, amelynek kétnapos csúcstalálkozója szombaton kezdődött meg a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában.

MTI Világ

Hugh Grant, Jude Law és társaik a sajtószabályozás megfontolását sürgeti

Nyílt levélben szólította fel vasárnap több tucatnyi brit közéleti személyiség - köztük Hugh Grant színész - a brit kormányfőt arra, hogy ne vesse el a brit sajtó törvényi szabályozásának lehetőségét, ha a most zajló sajtóetikai vizsgálat vezetője ilyen szabályozás megteremtését javasolja.

MTI Világ

Nem minden tolvajt büntetnek a csimpánzok

Amennyiben fajtársa ellop valamit egy csimpánztól, az védekezik és meg is bünteti a vétkest. Ha azonban egy másik csimpánz a lopás kárvallottja, az hidegen hagyja őket - derítették ki német kutatók.

hvg.hu Tech

Szoftverhiba a felvételin, mégsem vesznek fel 370 diákot

Az írországi Ulster Egyetem informatikai kara egy szoftverhiba miatt mindenkinek sikeres felvételiről szóló értesítést küldött ki, aki csak jelentkezett. Magyarországon hasonlóra eddig csak fordítva volt példa, mégpedig a tavalyi pótfelvételi eljárásban.

1 2 3 4 5 6 7
94
Messzire kerülje el vasárnap a Lánchidat!

Messzire kerülje el vasárnap a Lánchidat!

Gothár Péter is újra színházban rendezhet

Gothár Péter is újra színházban rendezhet

Nők perelték be a legismertebb pornóoldalt az erőszakos videók miatt

Nők perelték be a legismertebb pornóoldalt az erőszakos videók miatt

Megjöttek a kiborgcsigák, egy kis számítógép van a házukra erősítve

Megjöttek a kiborgcsigák, egy kis számítógép van a házukra erősítve

A müncheni városi tanács minden frakciója azt kéri, legyen szivárványszínű a stadion a német-magyar meccs alatt

A müncheni városi tanács minden frakciója azt kéri, legyen szivárványszínű a stadion a német-magyar meccs alatt

Óriási bravúr a válogatottól, Magyarország-Franciaország 1-1

Óriási bravúr a válogatottól, Magyarország-Franciaország 1-1

Bejött a hamburgi állatkert elefántjának jóslata a labdarúgó-Eb-ről

Bejött a hamburgi állatkert elefántjának jóslata a labdarúgó-Eb-ről

Bocsánatot kért Fiola Attila a kirobbanó gólöröm miatt

Bocsánatot kért Fiola Attila a kirobbanó gólöröm miatt

A címlapról ajánljuk
Még több hír a VOLKSWAGEN támogatásával