Esélyt adhat a népszerűtlen görög szocialistáknak hatalmuk megtartására a márciusra előrehozott választáson, hogy Kosztasz Szimitisz kormányfő a legendás politikus, Andreasz Papandreu fiát, a közkedvelt jelenlegi külügyminisztert, Jorgosz Papandreut nevezte meg utódaként.

Két neves politikusdinasztia - a Papandreu és a Karamanlisz család - leszármazottja mérheti össze erejét a Kosztasz Szimitisz görög kormányfő által az eredeti menetrendhez képest egy hónappal korábbra, március 7-ére előrehozott parlamenti választáson. A nem mindennapi párviadalra az ad lehetőséget, hogy a kormányfői posztot immár hetedik éve betöltő Szimitisz múlt csütörtökön bejelentette: lemond a kormánypárt, a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) vezetéséről, és a jelenlegi külügyminisztert, Jorgosz Papandreut nevezte meg utódaként, egyben a párt miniszterelnök-jelöltjeként. A vélhetően a PASZOK február 8-ai rendkívüli kongresszusán pártelnökké választandó Papandreunak a jelenleg a közvélemény-kutatásokat több orrhosszal vezető Kosztasz Karamanlisszal, az ellenzékben lévő jobboldali Új Demokrácia (ND) párt elnökével kell megküzdenie.

A politikai pályáját több mint két évtizede, alig 29 évesen szocialista képviselőként kezdett, számos miniszteri posztot betöltött Papandreu nem más, mint a görög belpolitika máig legmarkánsabb személyiségeként számon tartott Andreasz Papandreu legidősebb fia. Apja alapította és irányította 22 éven át, egészen 1996-ban bekövetkezett haláláig a PASZOK-ot, és töltötte be három ízben, 1981-1989 között, majd pedig 1993-tól a kormányfői posztot. Az elődje idején szélsőségessé, populistává vált ND-t nyolcéves pártelnöksége alatt a hagyományos konzervatív értékek irányába terelő Karamanlisz is otthonról hozta politikai elkötelezettségét. A külföldön, többek között Bostonban jogot tanult Karamanlisz nagybátyja volt ugyanis a neves görög konzervatív politikus, a néhai Konsztantin Karamanlisz, az ND alapítója, aki 14 éven át - kisebb megszakításokkal - kormányfő, majd pedig 1980-tól tíz éven át államfő is volt.

A sors különös fintora, hogy a kormányfői posztot a választásig még betöltő Szimitisz épp annak a Papandreu fiúnak adja át a stafétabotot, akinek az apjától hét éve átvette a pártelnökséget és egyben a kormányrudat. Az egymást követő második választási ciklusban kormányzó Szimitisz, akit a halálosan beteg, 77 éves veterán politikus 1996. januári lemondásával a szocialista parlamenti frakció kormányfővé választott, Papandreu fél évvel később bekövetkezett halálával a pártelnökséget is elnyerte. Ez pálfordulást jelentett a PASZOK történetében, hiszen Szimitisz mindig is szemben állt - a politikai pályája kezdetén USA-, NATO- és EU-ellenes retorikájú, ám élete vége felé az európai szociáldemokraták irányvonalára váltó - Papandreuval. A szocialista hagyományok feladását, gazdasági reformokat, privatizációt, az EU-hoz történő mielőbbi felzárkózást, a Törökországgal való megbékélést, a balkáni szomszédokkal a gazdasági kapcsolatok erősítését tartotta szem előtt, és ennek szellemében kormányzott.

A közgazdász végzettségű, 67 éves Szimitisz a makrogazdasági mutatók látványos javulásával elérte, hogy Görögország eleget tett az eurózónához való csatlakozás igen szigorú maastrichti feltételeinek, és az Európa legrégebbi valutájának számító drachmát két éve, a többi 11 EU-taggal egy időben euróra cserélte. Az EU legszegényebb tagállama státusból azonban máig nem sikerült kikecmeregnie, pedig az uniós tagság 22 éve alatt Athén mintegy 30 milliárd eurónyi uniós pénzhez jutott. Szimitisz a szocialistáktól hagyományosan idegenkedő üzleti élet bizalmát is elnyerte azzal, hogy megkezdte az állami szektor privatizálását, liberalizálta a távközlési és az energiapiacot, egyszerűsítette az adórendszert, és valamelyest mérsékelte az - uniós összehasonlításban még így is mindig magas - adókulcsokat. A külföldi befektetők ugyanakkor még mindig nem értékelik igazán a gazdasági előremozdulást. Erre utal, hogy az utóbbi két évben az országba érkező külföldi befektetések összege jóval alacsonyabb, mint a görög vállalatok tőkekivitele.

A karizmatikusnak aligha mondható Szimitisz gazdasági reformjaival ugyan kivívta Brüsszel elismerését, a lakosság számára megszorításokkal járó intézkedésekkel azonban szép lassan felélte népszerűségét. Az ellenzéki ND immáron két éve szilárdan vezeti a közvélemény-kutatásokat, legutóbb már 30 százalékos előnyt jeleztek számára a felmérések. A szocialistákhoz való elpártoláshoz persze az is hozzájárult, hogy a választók többsége ma már úgy ítéli meg, a PASZOK túl hosszú ideje van hatalmon, az 1990-1993 közötti időszakot leszámítva közel 16 éve kormányoznak, és túlságosan elhasználódott a politikusgarnitúrájuk. Fordulatot az sem hozott, hogy Szimitisz nemrégiben bejelentette: kormányának célja, hogy 2008-ra az uniós átlag 80 százalékára tornássza fel a jövedelmeket a jelenlegi 70 százalékról. Ennek érdekében egy 2,3 milliárd euró összegű, nyugdíjemelést, mezőgazdasági támogatást, munkahelyteremtést célzó jóléti csomaggal állt elő, ami azonban hatástalan maradt.

Ilyen körülmények között Szimitisz számára nyilvánvalóvá vált, hogy vele a szocialisták elveszítik a választást. Visszavonulásának hátterében ugyanakkor az is meghúzódik, hogy Romano Prodi mandátumának lejártakor állítólag ringbe akar szállni az Európai Bizottság elnöki posztjáért. Választása elsősorban azért esett az USA-ban - apja önkéntes száműzetése idején - született Papandreura, mert a külügyminiszter jelenleg az egyik legnépszerűbb görög politikus, közkedveltségben már-már Karamanlisszal is felveszi a versenyt. Szimitisz számítása, úgy tűnik, beválhat, hiszen ahogy utódát megnevezte, az ND addig 30 százalékos előnye a PASZOK-kal szemben hirtelen a felére zsugorodott. Politikai megfigyelők szerint Papandreu nevével felidézi a szocialista múltat, amire ma már sokan nosztalgiával gondolnak vissza, másrészt viszont mérsékelt politikai felfogása, kompromisszumkészsége - amit sikeres külpolitikája, a Törökországgal való megbékélés is mutat - garancia arra, hogy apjáétól teljesen eltérő politikát folytat.

TÁLAS ANDREA

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kettős motoroshalál Debrecenben

Kettős motoroshalál Debrecenben

Csótánycsalád élt egy kínai férfi jobb fülében

Csótánycsalád élt egy kínai férfi jobb fülében

Feltrancsírozta a vonat a taxit Vecsésnél

Feltrancsírozta a vonat a taxit Vecsésnél

Ötszázszor írta le a kormányközeli sajtó Karácsonyról, hogy alkalmatlan

Ötszázszor írta le a kormányközeli sajtó Karácsonyról, hogy alkalmatlan

Megérkezett az új Skoda Octavia

Megérkezett az új Skoda Octavia

Listázta a kormány, kiket ajánlott meghívni a rendszerváltás megünneplésére

Listázta a kormány, kiket ajánlott meghívni a rendszerváltás megünneplésére