A nyugati sajtó egy része szerint Afganisztán a gonosz hadurak szorításától szenved, az országban a banditizmus és a...

A nyugati sajtó egy része szerint Afganisztán a gonosz hadurak szorításától szenved, az országban a banditizmus és a szervezetlenség lett úrrá. A helyzet azonban korántsem ennyire válságos - írta a Middle East Intelligence Bulletin internetes portál januári számában John Jennings, aki a kilencvenes évek eleje óta szabadúszó újságíróként többször is tudósított az ázsiai országból. A szakértő, aki legutóbb tavaly szeptemberben járta be keresztül-kasul Afganisztánt, úgy látta, hogy az országban - kevés kivételtől eltekintve - általában békésen zajlik az élet, az élelem és az üzemanyag viszonylag olcsó. Az országrészeket összekötő útvonalak biztonságosak, nincsenek a bandák rablógazdálkodására leginkább jellemző "vámszedő" ellenőrző pontok.

Jennings szerint éppen a vidéket irányító kiskirályok hadseregei garantálják a rendet, a kiképzés alatt álló afgán nemzeti hadsereg létszáma ugyanis jelenleg még a tízezret sem éri el. Az egyik tűzfészek kétségtelenül az északi Balkh tartomány, ahol az üzbég Rasid Dosztum volt kommunista milíciavezér és a tádzsik Atta Mohamed kormányzó rivalizál egymással. Ezzel szemben azonban például a nyugati Herát ura, Iszmail Khan magánhadserege révén nemcsak rendet és biztonságot tart fenn - aminek köszönhetően virul a gazdaság -, de bevételeiből szociális rendszert is működtet. Afganisztán nagyrészt agrártermelésen alapuló gazdasága - érvel az újságíró - aligha növekedett volna tavaly az IMF szerinti 30 százalékkal, ha a farmerek és a kereskedők nem tudták volna terményeiket és áruikat a piacokra szállítani.

A Jennings szerint a Nyugat bábjának tartott Hamid Karzai ideiglenes elnököt furcsamód kevésbé érdekli a tálibok gerillaharca, mint a hadurak lefegyverzése. Afganisztán - tette hozzá - sohasem volt nemzetállam, az ország ma is egymástól független kantonokból áll. A nemzetépítés a regionális együttműködésen alapulhat, azt sem a szerepvállalásának bővítését megígérő NATO, sem az ENSZ nem erőltetheti. Ráadásul a hadurakat nemzeti hősöknek tartják, akik korábban a szovjet megszállás, majd pedig a tálib uralom ellen harcoltak, és most együttműködnek az Egyesült Államokkal a terror elleni háborúban. Hatalmuk letörése - vélekedett Jennings - a Pakisztán által egyes hírek szerint továbbra is támogatott táliboknak kedvezne, akik valószínűleg újra megjelennek a színen, ha az USA hátat fordít Afganisztánnak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Világ

Elnöki húzások

Bár újra felröppent a hír, miszerint Oszama bin Ladent körbezárták, Afganisztánban olyan rossz a közbiztonság, hogy az ENSZ szerint kétségessé válhat a júniusra tervezett választás. Közben Karzai ideiglenes államfőt azzal vádolják, más alkotmányt írt alá, mint amit a törzsi gyűlés elfogadott.

Megtévesztette a fogyasztókat, 350 milliós bírságot kapott a Magyar Telekom

Megtévesztette a fogyasztókat, 350 milliós bírságot kapott a Magyar Telekom

Tovább csúszik az M4-es gyorsforgalmi út egyik szakaszának átadása

Tovább csúszik az M4-es gyorsforgalmi út egyik szakaszának átadása

Templomban imádkozott halála előtt Kobe Bryant

Templomban imádkozott halála előtt Kobe Bryant

Soha nem volt még olyan gyenge a forint, mint most

Soha nem volt még olyan gyenge a forint, mint most

Kettészakadt Göd, miután óvintézkedéseket vezettek be a Samsungnál a koronavírus miatt

Kettészakadt Göd, miután óvintézkedéseket vezettek be a Samsungnál a koronavírus miatt

Karanténba zárják, megvizsgáltatják a gödi Samsung-gyárban dolgozó kínai munkásokat

Karanténba zárják, megvizsgáltatják a gödi Samsung-gyárban dolgozó kínai munkásokat