Tetszett a cikk?

A várakozásoknak megfelelően Vlagyimir Putyin államfő nyerte a vasárnapi oroszországi elnökválasztást. Bár a valóban népszerű politikus diadala egy pillanatig sem volt kétséges, az államfő és környezete a demokrácia elveivel nehezen összeegyeztethető eszközöket is igénybe vett a győzelmi arány növelése érdekében.

Moszkva nem hallgat a külföldi bírálatokra. Legalábbis erre lehet következtetni a múlt vasárnapi oroszországi elnökválasztás tapasztalataiból, hiszen a Vlagyimir Putyin hivatalban lévő államfő elsöprő győzelmét hozó megméretésen a voksok 71,2 százalékát megszerző politikust támogató erők még inkább kihasználták a hatalom adta lehetőségeiket, mint a komoly nemzetközi bírálatot kiváltó tavaly decemberi parlamenti választásokon (HVG, 2003. december 13.). "A jelölteknek ugyan lehetőségük volt programjuk bemutatására, ám ezt jelentősen leértékelte, hogy az állami médiumok egyértelműen a hivatalban lévő jelöltet támogatták, a hatóságok pedig nem tettek hathatós intézkedéseket az elfogultság felszámolására" - vélekedtek hétfői moszkvai sajtóértekezletükön az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a választásokat megfigyelő küldöttségének tagjai. A csoport vezetője, Julian Peel Yates úgy fogalmazott, a voksolás ugyan technikai értelemben jól szervezett volt, ám a kampány egyoldalúsága miatt a választás nem felelt meg teljes egészében a demokratikus elvárásoknak.

A taktikázás már a jelöltállításkor megkezdődött, hiszen Szergej Mironov parlamenti felsőházi elnök személyében olyan jelölt is sorompóba állt, aki bevallottan Putyin szövetségese volt, és csak az volt a célja, hogy részvételével szavatolja a voksolás megrendezését. A törvény szerint ugyanis csak akkor lehet megtartani a választást, ha azon legalább két résztvevő indul, a Kreml ezért attól tartott, a reménytelen helyzetben lévő valódi ellenzékiek az utolsó pillanatban való visszalépéssel akarják ellehetetleníteni a választást. Mironov, aki vasárnap közvetve elismerte, hogy maga is Putyinra voksolt, kiváló harcostársnak bizonyult: a hat jelölt közül ő kapta a legkevesebb voksot, a nem hivatalos adatok szerint a résztvevők 0,8 százaléka látta volna őt szívesen az elnöki székben.

A kampány során Putyin kiemelkedő médiafigyelemben részesült. Az EBESZ és a független megfigyelők elemzései szerint az állami kézben lévő, országos tévécsatornákon többet foglalkoztak vele, mint a többi öt jelölttel összesen, és míg az ellenfelek többségét kedvezőtlen színben tüntették fel a híradások, Putyinról "természetesen" csak támogató, illetve semleges hangnemű beszámolók készültek. Jellemző, hogy amikor a 13,7 százalékot kapott kommunista párti jelölt, Nyikolaj Haritonov és a 3,9 százalékos támogatottságot szerzett liberális Irina Hakamada szóvá tette, hogy az állami csatornákon egyenes adásban közvetítették a kampánystáb tagjai előtt mondott Putyin-beszédet, a központi választási bizottság azonnal elutasította az ellenzékiek panaszát.

Az államfő, aki hivatalosan nem folytatott kampányt, és elutasította az általa unalmasnak nevezett tévévitákban való részvételt, a választás előtti hetekben több nagyszabású belföldi utat tett, amelyeken - gondosan megválasztott hallgatóság előtt, ellenvélemények nélkül - ismertethette programját. Ha pedig homok került a gépezetbe, az állami média eltüntette a kellemetlenségeket: bár a Rosszija és az Első csatorna február közepén 20-20 perces mellékletben számolt be az utóbbi két évtized legfontosabb orosz hadgyakorlatáról, az újságírók egyike sem tartotta említésre érdemesnek, hogy három interkontinentális rakéta sem érte el kijelölt célját. Az állami tévék nem voltak hajlandóak bemutatni - a versenyből utóbb kiszállt - Ivan Ribkin választási reklámjait, amelyekben az ellenjelölt azt igyekezett bizonyítani, hogy Putyin nem teljesítette a 2000-es elnökválasztás előtt tett ígéreteit: nem vetett véget a moszkvaiak életét megkeserítő csecsen merényleteknek, és nem tett eleget a szegénység legyőzése érdekében sem.

Hogy mit jelent a hatalom támogatása, illetve ellenszenve, azt jól mutatja az egyik populista jelölt, Szergej Glazjev sorsának alakulása. A decemberi parlamenti választásokon a politikus vezette Rogyina (Haza) választási szövetség még a Putyin-párti Egységes Oroszország (JeR) egyik potenciális szövetségeseként vett részt, és a pozitív hangvételű beszámolóknak köszönhetően a semmiből előlépett erő közel tízszázalékos eredményt ért el. Glazjev azonban elkövette azt a hibát, hogy maga is elindult az elnökválasztáson, amit szerinte a Kreml rágalomhadjárattal, médiablokáddal és a Rogyina szétverésével büntetett meg. Az eredmény: a néhány hét alatt fekete báránnyá lett Glazjev vasárnap csak a voksok négy százalékát kapta meg.

A szovjet időkhöz hasonlóan népünnepéllyé változtatott választási nap sem szűkölködött apró "trükkökben". Sok körzetben a választási helyiségek közvetlen közelébe telepített kedvezményes vásárokkal, ingyenes termékbemutatókkal igyekeztek növelni a polgárok választási kedvét, voltak olyan városok, ahol koncert-, illetve tombolajegyeket adtak a résztvevőknek. A szibériai Tyumenyben például tíz gépkocsit, több tucat tévét, illetve háztartási berendezést lehetett nyerni, a tombola szervezői szerint minden huszadik választó legalább ötszáz rubel értékű (1 rubel = 7 forint) nyereményt vihetett haza. A vásárokat és tombolákat általában helyi üzletemberek szervezték, akik valószínűleg így akarták megmutatni az államfő iránti hűségüket. Az orosz Távol-Keleten több egyetemen vasárnapra is berendelték a diákokat, néhány városban, például Szentpéterváron az előzetes letartóztatásba helyezett foglyoknak is "kérniük" kellett, hogy szavazhassanak.

A győzelem estéjén tartott sajtótájékoztatón Putyin a gazdasági reformok és a bürokrácia túlhatalma elleni fellépés folytatását ígérte, és azt is közölte, hogy Moszkva nem kívánja agresszív eszközökkel megvalósítani külpolitikai céljait. Ugyanakkor meglepőnek nevezte, hogy az Egyesült Államok képviselői, köztük Colin Powell külügyminiszter is bírálták az orosz demokrácia és a választások hiányosságait. "Erről az a közmondás jut eszembe, hogy valaki más szemében észreveszi a szálkát, miközben a sajátjában a gerenda sem zavarja" - mondta Putyin, arra emlékeztetve, hogy a legutóbbi amerikai elnökválasztáson hetekig tartó vita robbant ki a szavazatszámlálás során elkövetett szabálytalanságok miatt.

Moszkvában megoszlanak a vélemények arról, miért nem akadályozta meg a túlkapásokat a második négyéves mandátuma elnyerésére bizton számító államfő, miért nem elégedett meg az előre jelzett 55-60 százalékos támogatottsággal és a regisztrált 64 százalékosnál esetleg kisebb részvételi aránnyal. Vannak, akik szerint a minden korábbi orosz elnöknél nagyobb támogatottság kiharcolásával Putyin a külföld előtt akarta bizonyítani erejét, míg mások úgy vélik, az erődemonstráció célja, hogy Putyin és környezete akadályok nélkül hajthassa végre az újabb, részben fájdalmas társadalmi és gazdasági reformokat.

A választások estéjén egyébként nem is a voksolás eredménye, hanem a Moszkva belvárosában kitört hatalmas tűzvész hozta lázba az embereket. A Putyin választási főhadiszállásától csak pár száz méterre lévő, az orosz főváros egyik jelképének számító Manézs este fél kilenckor lobbant lángra, és az 1817-ben emelt épület két óra alatt teljesen kiégett. Miközben a tűzoltók igyekeztek megakadályozni a lángok átterjedését a szomszédos épületekre, moszkvaiak ezrei békésen sörözgetve figyelték, miként szakad be a kilencezer négyzetméteres kiállítóterem fából készült tetőszerkezete. Moszkvában egyébként azonnal olyan híresztelések kaptak szárnyra, melyek szerint azok gyújtatták fel a Manézst, akik rá akarják tenni a kezüket a kiváló helyen lévő telekre. Jurij Luzskov polgármester hétfőn ígéretet tett az épület helyreállítására, és állítólag már készülnek azok a tervek, amelyek jelentősen megnövelnék a Manézs területét. Az új épületben a kiállítótermek mellett egy szórakoztatóközpont és egy étterem is helyet kapna.

NÉMETH ANDRÁS / MOSZKVA

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Meghalt Szabó János egykori földművelésügyi miniszter

Meghalt Szabó János egykori földművelésügyi miniszter

Megvan az idei Év Autója

Megvan az idei Év Autója

Az LG-nek is köszönhetjük, ha lesz olcsó összehajtható iPhone

Az LG-nek is köszönhetjük, ha lesz olcsó összehajtható iPhone