Tetszett a cikk?

A majd egymillió ember halálát okozó, 1994-es ruandai népirtás aprólékos terv következménye, nem pedig spontán öldöklés volt - állítja ma a kutatók többsége. A történelmi traumán a közép-afrikai ország sajátos módon nem pusztán a szólás, de a gondolkodás korlátozásával szeretne túljutni.

Vérszomjas férfiak ütik-vágják áldozatukat, aztán bokánál lemetszik mindkét lábát, majd a térdre rogyott szerencsétlent halálra verik. Mindez akár a Ruandában 1994. április 6-án kezdődött és mintegy száz napig tomboló, több százezer áldozattal járó vérontásban is megtörténhetett, de a Reuters hírügynökség által felidézett jelenet a népirtás tizedik évfordulójára készülő egyik amerikai filmből való. Úgy tűnik, a témát felfedezte a tengerentúli filmszakma, hiszen az idén még két alkotást terveznek a ruandai genocídiumról.

Az akkori washingtoni politikáról is kiderült valami: egy független kutatócsoport a titkosítás alól nemrég feloldott dokumentumokból megállapította, hogy az amerikai hírszerzés már az elején népirtásnak nevezte a ruandai öldöklést, de az akkori Clinton-kormányzat hivatalnokai óvakodtak a szó nyilvános használatától. Washingtonban azért mellőzték a "népirtás" kifejezést, hogy elkerüljék a politikai nyomást a beavatkozásra. Az Egyesült Államok semmiképpen sem akarta, hogy fél évvel a balul elsült szomáliai akció után - amikor amerikai katonák holttestét vonszolták végig Mogadishu utcáin - belerángassák a ruandai eseményekbe.

Igyekezett korlátozni Washington a kutatók szerint az ENSZ szerepvállalását is, attól félve, hogy a világszervezet amerikai segítséget kér. Tény, hogy az ENSZ helyszínen lévő, kis létszámú kéksapkásai nem tudták megállítani a vérontást, amelyet állítólag akár már ötezer katonával meg lehetett volna akadályozni. Ehelyett a világszervezet kivonta egységeit, és azokat a rádióadókat sem igyekezett elhallgattatni, amelyek nyíltan buzdítottak az öldöklésre.

Miután Kofi Annan ENSZ-főtitkár a múlt hónapban elismerte a világszervezet és saját felelősségét - Annan 1994-ben a békefenntartók tevékenységét vezette -, az ENSZ újabb kínos vallomásra kényszerült. Beismerte, hogy New York-i központjának egyik raktárából előkerült annak a repülőgépnek az elveszettnek hitt fekete doboza, amelynek 1994. április 6-ai lelövését a népirtás közvetlen okának tartják. A gépen Ruanda akkori hutu elnöke és burundi kollégája utazott.

A dobozról beszámoló párizsi Le Monde kiszivárogtatott egy nem hivatalos francia vizsgálatot is, amely Paul Kagame mai ruandai elnököt, az akkor lázadó Ruandai Hazafias Front (RPF) tuszi vezetőjét vádolta a merénylettel. Számos más könyv és jelentés azonban inkább Franciaország felelősségét firtatta. Párizs ugyanis meg sem próbált hatni a népirtás idején hatalmon lévő, általa támogatott szélsőséges hutu kormányra, amely erősen függött a külföldi segélyektől.

Kagame vasárnap az egész világot hibáztatta, amiért nem sikerült megakadályozni a borzalmakat. A ruandai kormány egyúttal közölte, hogy adatai szerint 937 ezer ember vesztette életét, az áldozatok számát eddig általában fél- és egymillió között becsülték. Mindenesetre a második világháború utáni egyik legbrutálisabb népirtás feltehetőleg az egyik leggyorsabb is volt a történelemben: az áldozatok felét az első két hétben ölték meg, jórészt vágószerszámokkal.

Míg a Nyugat és az ENSZ a spontán népirtás teóriájához ragaszkodott, hogy a káoszra hivatkozva távol maradhassanak, a kutatók többsége ma azt állítja, hogy Ruandában 1994-ben előre kiagyalt genocídiumot követtek el. Az évfordulóra azonban olyan kutatás is napvilágot látott, miszerint a kétségtelenül hutu fegyveresek által szervezetten kezdett vérontás hamar általános erőszakká változott, amelyben hutuk és tuszik egyszerre voltak áldozatok és agresszorok, így inkább politikai jellegű leszámolás, mint népirtás történt volna.

Az amúgy évszázadok óta ellenséges többségi hutuk és kisebbségi tuszik az 1962-ig tartó belga gyarmati időkben váltak gyűlölt ellenségekké. Az uralkodás eszközét az etnikai kártya kijátszásában megtaláló belgák a tuszikban lelték meg szövetségesüket, és bevezették az etnikai személyi igazolványt. A hovatartozás azonban a visszájára fordult, amikor a belgák távozása előtt tartott választást a hutuk nyerték. A tuszikkal szemben egyre ellenségesebb hutu politika következtében 1990-re 600 ezer tuszi menekült el az országból, többségük csatlakozott az Ugandából még abban az évben gerillaháborút elindító, Kagame vezette hadsereghez.

Ördögi terv érlelődött a hutu rezsimben: a hatalmat csak akkor őrizhetik meg, ha valamennyi tuszit lemészárolják. A kabinetüléseken állítólag nyíltan beszéltek a népirtásról, 1993-ra pedig több ezer fegyverest készítettek fel, és annyi bozótvágó kést importáltak, hogy minden harmadik hutu férfinak jutott egy. Az öldöklés megkezdéséhez a repülőgép elleni merénylet szolgáltatta az ürügyet. Hutu szélsőségesek ellenőrző pontokat állítottak fel, ahol nemcsak a tuszikat, de a gyilkolást elutasító hutukat is lekaszabolták, a leglelkesebb népirtókat az áldozatok földjével és jószágával jutalmazták. A mészárlás júliusig tartott, amikor Kagame RPF-je bevette a fővárost, és megnyerte a polgárháborút.

A győztes lázadók 1994. áprilistól augusztusig maguk is több tízezer embert öltek meg, a menekülő hutukat az akkori Zairébe (a mai Kongói Demokratikus Köztársaságba) üldözték, ahol további kétszázezer embert mészároltak le. A ruandai bevonulással Zairében elkezdődött Afrika talán legvéresebb - féltucatnyi ország részvételével zajló - háborúja, amely hivatalosan csak 2002-ben ért véget.

Tíz évvel a népirtás után még mindig nyomasztó kérdés az igazságszolgáltatás. Mintegy 80 ezer ember ma is a túlzsúfolt és embertelen börtönökben ül, és a vallomások szerint akár további 600 ezer ember ellen indíthatnak eljárást. A Tanzániában felállított, munkáját 1996-ban elkezdő nemzetközi törvényszék - évi 177 millió dolláros költségvetéssel - eddig alig kéttucatnyi vádlottat ítélt el, a ruandai hagyományos falubíróságok ugyancsak lassan ítélkeznek. Megfigyelők szerint az egész megbékélési folyamatot tönkreteheti mintegy 30 ezer, vallomást tevő gyilkos tervezett elengedése.

Közben a Kagame-rezsim újabb agymosást hajt végre a múlt sebeinek begyógyítása érdekében. Különféle átnevelő és szolidaritási táborokban azt tanítják, hogy nincsenek hutuk és tuszik, hanem csak ruandaiak vannak, a törzsekről szóló statisztikákat betiltották. Nincs sajtó- vagy gyülekezési szabadság, a beszámolók szerint az emberek nem mernek politikáról beszélni. Aki nem lojális az RPF-hez, azt ellenségnek tekintik, és egyszerűen a népirtás híveként bélyegzik meg.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Sebesült rókát mentett egy budapesti buszsofőr

Sebesült rókát mentett egy budapesti buszsofőr

10 nap alatt 6,5 millió tesztet végeztek Vuhanban

10 nap alatt 6,5 millió tesztet végeztek Vuhanban

Gumilövedékes fegyverrel lőttek Újpesten

Gumilövedékes fegyverrel lőttek Újpesten