Ahogy a nagykönyvben meg van írva, a republikánusok az adók csökkentésével, az állam karcsúsításával, a magángazdaság serkentésével kampányolnak az Egyesült Államokban. A demokraták viszont, szintén saját hagyományaikat követve, jobban megadóztatnák a gazdagokat, többet költenének az egészségügyre és az oktatásra.

Jobban élsz most, mint négy évvel ezelőtt? A jelek szerint az idén is az erre a pofonegyszerű kérdésre adott válasz dönti el, kit választanak november 2-án az Egyesült Államok következő elnökévé. Először Ronald Reagan kérdezte ezt az amerikaiaktól 1984-es újraválasztási kampányában - és fölényesen győzött. Szakértők az új időszámítás kezdete, 2001. szeptember 11-e után sokáig úgy vélték, hogy 2004-ben kivételesen nem a gazdaság fogja meghatározni a választás kimenetelét. Aztán kiderült (lásd ábránkat), hogy a pénztárcájuk ezúttal is fontosabb az amerikaiaknak, mint akár a terrorveszély, akár az eddig immár közel ezer amerikai életet követelő iraki háború. Ez kétségtelenül megnehezíti George W. Bush dolgát, akit az amerikaiak vészhelyzetben ugyan továbbra is jobb vezetőnek tartanak, mint demokrata kihívóját, John Kerryt, ám a békés ügyek intézésében az utóbbinak nagyobb az ázsiója. Hogy novemberben végül melyikük szerzi meg a többséget, az nagymértékben az amerikai gazdaság pillanatnyi állapotától függ majd.

Az adók csökkentését tartja Bush elnöksége egyik legnagyobb vívmányának, amit az amerikai polgárok látványos formában élvezhettek: egy átlagos középosztálybeli család évente több száz dollárt kapott vissza már befizetett adójából, a gazdagok pedig akár több tízezret is. Busht az sem zavarta meg az adók lefaragásában, hogy elnöksége alatt Amerika két háborút is indított, s közülük egyedül az iraki több mint 200 milliárd dollárral terhelte meg a költségvetést. Így aztán a büdzsé, amely Bush hivatalba lépésének évében még többlettel zárt, az idén a hazai össztermék (GDP) 5 százalékát meghaladó rekorddeficitet mutat.

A demokraták most a republikánusok egyik hagyományos fegyverét fordítják a jelenlegi kormány ellen, amikor a "fiskális felelősséget" kérik számon rajta. Ám miután Amerikában az adóemelés a Reagan-korszak óta szitokszónak számít, nincs könnyű dolga annak a politikusnak, aki a bevételi oldalon is tenni akar a költségvetés kiegyensúlyozásáért. Kerry a széles néptömegeknek szánt szónoklataiban ezért csak arról beszél, hogy "a legtehetősebbek", az évente 200 ezer dollárnál magasabb jövedelműek esetében visszavonná a Bush-kormány által adott adócsökkentést.

Tételes javaslatai azonban ennél kiterjedtebb adóemelést irányoznak elő. A 160 ezer, illetve 300 ezer dollár fölötti családi jövedelmek terheit - beleértve e családok osztalékjövedelmét is - a két legmagasabb adósávban a jelenlegi 33, illetve 35 százalékról 36, illetve 39,6 százalékra, azaz éppen a clintoni aranykor szintjére emelné. Az Adópolitikai Központ nevű független intézet számításai szerint, ha jövőre már a Kerry-terv alapján kellene adózni Amerikában, akkor a 200 ezer dollárnál alacsonyabb éves jövedelemmel rendelkezők 15-20 százaléknyi adóterhe egyáltalán nem, a 25-30 százalékot fizető tehetősebbeké is csak 1-2 százalékponttal nőne, az évente egymilliónál is többet keresőké pedig 31,3-ról 34,5 százalékra emelkedne.

A republikánus politikusokból és a hozzájuk húzó médiából ez a néhány százalékpont is rendkívül heves reakciókat vált ki, pedig az amerikai felső középosztály történelmi perspektívában ma igazán nem panaszkodhat: két évtizeddel ezelőtt még 50 százalékos volt a legmagasabb sávban az adó, harminc évvel ezelőtt 70, a hatvanas évek elején pedig 91 százalékos. Igaz, a Bush adópolitikai ideáljának számító reagani nyolcvanas évek végén a legfölső sávban mindössze 28 százalékot kellett adózni - öt százalékponttal kevesebbet, mint az eggyel alatta lévőben. Bush és csapata most arra hivatkozik, hogy a Kerry-féle adóemelés valójában nem a gazdagoktól venne el - ők olyan dörzsölt tanácsadókat alkalmaznak, akik így is, úgy is megtalálják az adóelkerülés módját -, hanem azoktól a kisvállalkozóktól, farmerektől, akik az egyszerűség kedvéért személyi jövedelemként adóznak vállalkozásuk bevételei után is.

A "gazdagoktól" beszedett többletdollárokból egyébként a Kerry-kormány az amerikaiak 95 százalékára - ezen belül valamennyi gyermekre - kiterjesztené az egészségbiztosítást, amelyből jelenleg 40 millióan kimaradnak. A demokraták az egészségügyi költségek mérséklését is ígérik, részben a szerintük ma a kiadások 25 százalékára rúgó papírmunka egyszerűsítésével, részben azzal, hogy lehetővé teszik a Kanadából importált, sokszor 40-50 százalékkal is olcsóbb gyógyszerek forgalmazását. Ez utóbbit megakadályozandó, az amerikai gyógyszergyárak eddig 150 millió dollárt költöttek lobbizásra, és sikerült is elérniük, hogy a Fehér Ház megvétózza a már kész, a republikánusok által is támogatott törvényjavaslatot.

Az egészségügy és a nyugdíjrendszer reformját is a magánszektor kiterjesztésével-ösztönzésével folytatná a Bush-kormány, amely az állami gyógyszertámogatások növelését már eddig is a magánbiztosítók közbeiktatásához kötötte. A következő ciklusra pedig az állami nyugdíjellátás magánosítását hirdette meg Bush. Kerry viszont nagy tapsot arat, amikor kampánybeszédeiben bejelenti: "Nem fogom privatizálni a társadalombiztosítást."

A klasszikus republikánus kínálatösztönző gazdaságpolitika Bush szerint máris meghozta gyümölcsét: az amerikai gazdaság a fejlett világban kiemelkedőnek számító négy százalék körüli ütemben nő. Idén tavasszal a munkahelyek száma is növekedésnek indult, márpedig az amerikaiak szemében ez jelenti a valódi fordulatot. A Bush-kormány első három évében elveszett hárommillió munkahelyből az idén egymilliót már "bepótolt" a gazdaság.

Kerry a nyáron fel is hagyott addigi kedvenc retorikai fordulatával, miszerint az amerikai gazdaságnak most rosszabbul megy, mint Herbert Hoover elnöksége - azaz az 1929-1933-as világválság - óta bármikor. És azt is ritkábban rója fel a hivatalban lévő kormánynak, hogy adópolitikájával kifejezetten ösztönzi munkahelyek külföldre telepítését. Helyette a demokraták újabban "a beszorított középosztályról" beszélnek. Arról, hogy miközben a bérek lényegében nem változtak, az infláció elkezdett fölfelé kúszni, a családok egészségügyi kiadásai az idén 11 százalékkal nőttek, a benzin ára pedig a másfélszeresére emelkedett.

A gazdasági közhangulat mindenesetre hónapról hónapra változik. Júliusban például ismét csupán 40 ezer új munkahelyet jelentettek, holott csak a foglalkoztatottság szinten tartásához 140 ezerre lenne szükség. Így már biztos, hogy a Bush-éra egy tekintetben mégiscsak hasonlítani fog Hoover elnök idejére: 1933-ban fordult elő utoljára, hogy egy amerikai elnök négyéves kormányzása végén kevesebb munkahely volt az Egyesült Államokban, mint a ciklus elején.

RÉTI PÁL / WASHINGTON

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Magyarok győztek a klasszikus Dakar útvonalán zajló sivatagi ralin

Magyarok győztek a klasszikus Dakar útvonalán zajló sivatagi ralin

Nem biztos, hogy tetszeni fog: más lett a Google kereső

Nem biztos, hogy tetszeni fog: más lett a Google kereső

Renée Zellweger szívszorító alakítása teszi emlékezetessé a Judyt

Renée Zellweger szívszorító alakítása teszi emlékezetessé a Judyt

Podcast: Miben kell még fejlődniük a fintech cégeknek?

Podcast: Miben kell még fejlődniük a fintech cégeknek?

Egy magyar férfi állítja, az Apple Watch mentette meg az életét

Egy magyar férfi állítja, az Apple Watch mentette meg az életét

Élet és halál művészete: 6710 embernél vizsgálták meg, meddig él, aki többet művelődik

Élet és halál művészete: 6710 embernél vizsgálták meg, meddig él, aki többet művelődik