Tetszett a cikk?

A média egyoldalú támogatását élvező szervezet, Nurszultan Nazarbajev államfő Haza pártja diadalmaskodott a vasárnapi kazahsztáni parlamenti választásokon. Az EBESZ-megfigyelők szerint a választás nem tekinthető demokratikusnak.

Örülhet a Nazarbajev család. A Nurszultan Nazarbajev államfő vezette Haza (Otan) a nem hivatalos eredmények szerint a voksok több mint negyven százalékát kapta a vasárnap rendezett kazahsztáni parlamenti választásokon. A második helyen Dariga Nazarbajeva pártja, a Mindenki Együtt (Aszar) végzett, a voksok mindegy ötödének begyűjtésével. Az első két helyen végzettek közötti névazonosság nem a véletlen műve: Dariga a lánya Nurszultan Nazarbajevnek, aki 1990-ig mint a Kazah Kommunista Párt első titkára, a Szovjetunió szétesése után, 1991-től pedig mint államfő irányítja a 2,72 millió négyzetkilométer területű, 15 millió polgár lakta közép-ázsiai államot.

Az ellenzéki erők közül az előzetes eredmények alapján csak az Ak zsol (Fényes út) és az AISZT nevű koalíció került be a 77 fős parlamentbe, a mazsiliszba 17, illetve 8 százalékos támogatottsággal. Az eredmények alapján biztosra vehető, hogy a Nazarbajev családnak az elkövetkező öt évben abszolút többsége lesz a törvényhozásban, hiszen az egyéni listákról bekerült 67 képviselő többsége az Otant, illetve az Aszart képviselte, és a pártlistákon elosztandó tíz hely több mint fele is e két szervezetnek jut.

Mégsem lehet teljes az öröme a 2006-os elnökválasztáson ismét sorompóba álló, 64 éves Nazarbajevnek. A részvételi arány ugyanis nagyon alacsony volt: országos szinten a választók 54 százaléka járult az urnákhoz, ám a nagyobb városokban, köztük Almatiban, a választójoggal rendelkezőknek csak negyede döntött úgy, hogy részt vesz a választáson. A szavazás menetét megfigyelő Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) gyorsjelentése sem ad okot az örömre. "Két ellenzéki vezető, Galimzsan Zsakijanov és Bulat Abilov ellen bírósági eljárást kezdtek, a központi választási bizottság önkényes és elfogult döntéseket hozott, a választási bizottságokban nem képviseltethették magukat valamennyi párt küldöttei, a médiumok az elnök mögött álló pártokat népszerűsítették, a munkahelyi és önkormányzati vezetők pedig komoly nyomást gyakoroltak a választópolgárokra" - áll a szervezet jelentésében. Az EBESZ szerint az 1999-es választások óta csak annyiban sikerült előrelépni, hogy a hatóságok lehetővé tették valamennyi bejegyzett párt indulását, és átlátszó urnákat helyeztek el a szavazókörzetekben.

Míg a Független Államok Közösségét (FÁK) képviselő megfigyelők szabályosnak minősítették a kazahsztáni választásokat, az EBESZ-ével azonos következtetésre jutott Altinbek Szarszenbaijuli tájékoztatási miniszter és több ellenzéki vezető is. "A szavazás nem volt sem tisztességes, sem demokratikus, sem pedig szabad" - mondta a korábban az ellenzékhez csatlakozott politikus, aki egyben azt is bejelentette, tiltakozásként lemondt posztjáról. Az Ak zsol szerint a hatóságok a voksok megszámolásakor is csaltak, ám ennek ellenére a volt fővárosban, Almatiban az ellenzék szerezte a legtöbb voksot.

A bírálatok ellenére a Nyugat aligha gyakorol majd komoly nyomást a korrupcióval is vádolt Nazarbajevre, aki az évtizedes tekintélyuralom ideje alatt gyökeresen megreformálta a gazdaságot és megnyitotta országát a külföldi befektetők előtt. A gazdaság az utóbbi négy évben - jórészt az ország fő exportcikkének, az olajnak köszönhetően - 49 százalékkal nőtt; az idén is 9, jövőre pedig 8 százalékos növekedés várható. A Kazahsztánban befektető külföldi üzletemberek szerint a társadalmat átszövő korrupció ellenére az ország gazdasága stabilnak tekinthető, a bankrendszer pedig működőképes. A FÁK-tagországok közül Kazahsztánban a legmagasabb az egy főre jutó külföldi közvetlen befektetések összege - az utóbbi 13 évben 26,4 milliárd dollárnyi külföldi pénz áramlott a gazdaságba -, és közben épülnek az olajat és gázt külföldre szállító vezetékek is.

Az is javítja a kazah vezetés helyzetét, hogy miközben a térség országaiban erősödőben vannak a szélsőséges muszlim erők, Kazahsztánban egyelőre teljes a nyugalom. Elemzők szerint nem kizárt, hogy az államfő, miután 2013-ban lejár - szándékai szerint 2006-ban ismét megszerzett - elnöki mandátuma, most 41 éves lányának akarja majd átjátszani az elnöki hatalmat. Ehhez mindenképpen segítséget nyújt a tavaly megalapított Aszar, illetve az, hogy Nazarbajeva a vezetője az egyik országos tévécsatornának. Nemrég Nazarbajeva mindenesetre cáfolta, hogy államfő akarna lenni, és azt állította, azért indult a választáson, hogy felrázza az országot, és figyelmeztesse a kazah bürokráciát, hogy fel kellene gyorsítania az államfő által kezdeményezett reformokat.

NÉMETH ANDRÁS / MOSZKVA

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Orbán lett az elrettentő példa egy híres amerikai tévéműsorban a felhatalmazási törvény miatt

Orbán lett az elrettentő példa egy híres amerikai tévéműsorban a felhatalmazási törvény miatt

A brazil elnök a koronavírusról: Egyszer mind meghalunk

A brazil elnök a koronavírusról: Egyszer mind meghalunk

360 fokos program otthonra: nézzen körül a Disney-élményparkokban a gépe előtt ülve

360 fokos program otthonra: nézzen körül a Disney-élményparkokban a gépe előtt ülve