Atomfelhő-oszlatás

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Észak-Korea - bizonyos feltételekkel - hajlandó leállítani nukleárisfegyver-programját. Phenjan ezt hétfőn jelentette be, kedden azonban már a kibúvókat kereste.

Felállva ünnepeltek Pekingben az észak-koreai atomprogramról folyó hatoldalú tárgyalások résztvevői hétfőn, amikor sikerült elérni az első komoly eredményt a több mint két éve tartó megbeszéléseken. Phenjan bejelentette, hogy kész lemondani katonai célú nukleáris programjáról és visszalépni az atomfegyverek terjesztését tiltó atomsorompó-egyezmény keretei közé, ha partnereitől biztonsági garanciákat és energiahordozókat kap cserébe. A két Korea mellett az Egyesült Államok, Oroszország, Kína és Japán részvételével zajló eszmecsere-sorozat negyedik fordulója hozta el a sikert, amely talán még a szakértőknek is meglepetésként szolgált. Egy bő hónappal korábban ugyanis még totális kudarccal zárult az eszmecsere (HVG, 2005. augusztus 13.), és Washington azzal fenyegetőzött, hogy - nemzetközi szankciókat követelve - az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé viszi az ügyet, amit Phenjan viszont hadüzenettel felérő lépésnek tekintett volna.

Talán e feszültség is hozzájárult ahhoz, hogy a július végén megkezdett forduló múlt heti folytatása végül hétnapos alkudozás után hatpontos közös nyilatkozat elfogadásával fejeződött be. A dokumentumban nemcsak Észak-Korea adja fel - legalábbis szóban - eddigi merev álláspontját, hanem a másik öt ország is késznek mutatkozik bizonyos engedményekre. Mindannyian hajlandók például segíteni az éhínséggel küzdő ázsiai állam energiaellátásában (Szöul már fel is ajánlott 2 millió kilowatt áramot), Washington pedig - csakúgy, mint Tokió - a kétoldalú kapcsolatok normalizálására is ígéretet tett, és megerősítette: nem állomásoztat atomfegyvert a Koreai-félszigeten, nem készül a KNDK elleni támadásra.

A közös nyilatkozat, amely szerint a benne foglalt célokat szakaszosan, a "kötelezettséget kötelezettségért, tettet tettért" elv alapján igyekeznek megvalósítani, nem old meg azonban egy sor fontos kérdést. A legkényesebb ezek közül Észak-Korea békés atomprogramjának ügye. Phenjan ugyanis ragaszkodik ehhez a jogához, és energiagondjainak enyhítésére egy könnyűvizes nukleáris erőművet követel magának, ám a Japán által is támogatott amerikai vélemény szerint ehhez még túlságosan megbízhatatlan a kommunista ország, és a hétfőn aláírt dokumentum is csak annyit rögzít, hogy "megfelelő időpontban" tárgyalni lehet erről a kérdésről. Azt sem tudni még, hogy ki kezdi majd a vállalt kötelezettségek teljesítését, mindkét fél a másiktól várja ugyanis az első gesztusokat. Kedden a KCNA hírügynökség útján kiadott hivatalos közleményében a KNDK már jelezte is: csak az erőmű átadása után lehet szó a nukleáris leépítésről.

Az óvatosan mérlegelő legalább annyi az első értékelések között, mint a lelkesen derűlátó. Mohamed El-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) vezérigazgatója például reméli, hogy az általa vezetett szervezet ellenőrei hamarosan bejuthatnak Észak-Koreába. Ő annak bizonyítékát látja a hétfői megállapodásban, hogy a legbonyolultabb ügyeket is rendezni lehet tárgyalásos úton. Mások - köztük a Reuters hírügynökség által idézett amerikai főtárgyaló, Christopher Hill és japán kollégája, Szaszae Kenicsiro - viszont az elégedettség mellett azt is hangoztatják, hogy minden a megvalósításon múlik. A washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Kutatások Központjának Szöulban dolgozó főmunkatársa, Li Dong Bok szerint pedig "a megállapodást minden aláíró úgy értelmezheti, ahogyan akarja". Komoly szerepük lehet a további hatoldalú egyeztetéseknek, amelyek a megegyezés szerint novemberben folytatódnak.

Azt ugyanakkor kevesen vitatják, hogy a közös nyilatkozat legalább esélyt jelent egy több mint tízéves múltra visszatekintő probléma megoldására. Észak-Korea ugyanis már 1993-ban elővette az atomzsarolás eszközét: miután kiderült, hogy a jongbjoni reaktorban atombomba előállítására alkalmas hasadóanyagot termelhet, azzal fenyegetőzött, hogy kilép az atomsorompó-szerződésből, de egyévnyi alkudozás árán sikerült kiegyezni vele. A megállapodás értelmében az atomprogram elvetéséért arra kapott ígéretet az USA-tól, hogy egy nemzetközi konzorcium két, egyenként ezer megawattos reaktort épít neki - olyanokat, amelyek már nem lesznek képesek fegyvergyártásra alkalmas plutónium előállítására -, és addig is fűtőolajat szállít a hőerőművekhez. A program teljesítése azonban akadozott, amikor 2002 őszén kirobbant a mostani válság.

Akkor James Kelly amerikai külügyminiszter-helyettes Phenjanban szembesítette vendéglátóit azokkal a bizonyítékokkal, amelyek szerint a KNDK - az 1994-es megállapodást megsértve - urándúsítási programba kezdett. Észak-Korea erre előbb egy közleménnyel válaszolt, mondván, "feljogosítva érzi magát", hogy akár atomfegyver birtoklásával szálljon szembe az amerikai fenyegetéssel, majd decemberben bejelentette: újraindítja a jongbjoni reaktort, de nem engedi be a létesítménybe az IAEA ellenőreit, és elhagyja az atomsorompó-szerződést.

A hatoldalú tárgyalások 2003 augusztusában kezdődtek, aztán tavaly nyáron 13 hónapra megakadtak, miközben az idén februárban a phenjani külügyminisztérium hivatalosan is bejelentette, amit már addig is sejteni lehetett: Észak-Korea "önvédelmi célokból" atomfegyvert állított elő (HVG, 2005. február 19.). Azt persze máig sem tudni, hány robbanófeje lehet - ha valóban van - a diplomáciai elszigeteltségben élő országnak. Egyes szakértői becslések szerint évente egy, az amerikai CIA szerint pedig akár "két vagy több" bomba előállítására is képes. A már felhalmozott atomfegyverek sorsáról persze még nem született megállapodás, az a további egyeztetéseken lesz a tárgyalópartnerek - minden bizonnyal nagyon nehéz - dolga.

POÓR CSABA