Michelle Bachelet fiatalon, már a hatvanas években csatlakozott a chilei Szocialista Párt ifjúsági szárnyához, nem...

Michelle Bachelet fiatalon, már a hatvanas években csatlakozott a chilei Szocialista Párt ifjúsági szárnyához, nem sokkal azután, hogy családjával együtt visszatért Washingtonból, ahol katonatiszt apja diplomáciai küldetésben dolgozott. Az USA-ban sokkolta a Kennedy-gyilkosság, a feketékkel szembeni bánásmód, megragadta ugyanakkor a hatvanas évek diáklázadásának hangulata. Salvador Allende elnöksége idején apja tábornoki rangra és magas beosztásba emelkedett, a Pinochet-puccs után azonban börtönbe került, ahol több hónapos kínzás után a hivatalos jelentés szerint szívinfarktusban halt meg. Anyjával együtt az akkori orvostanhallgató Bachelet is hónapokra a diktatúra egyik leghírhedtebb börtönébe jutott, végül 1975-ben egy ismerős tiszt emigrációt járt ki számára. Először Ausztráliában élt, majd az emigrációban lévő pártvezetés kérésére az akkori NDK-ba költözött, ahol befejezte orvosi tanulmányait, és férjhez ment egy chilei menekülthöz, akitől két gyermeke született.

Chilébe 1979-ben tért vissza, házassága nem sokkal később felbomlott, harmadik gyermeke is született, ám ma már annak apjával sem él együtt. Néhány évig egy svéd adományokból fenntartott klinikán dolgozott, ahol a diktatúra áldozatainak gyermekeit gondozták. A rendszerváltás után az egészségügyi minisztérium tanácsadója lett, de a diktatúra, no meg a családi gyökerek hatására tanulmányokba kezdett a hadiakadémián. Hamarosan a szocialista párt védelmi szakértőjévé lépett elő, a 2000-ben hatalomra jutott szocialista Ricardo Lagos pedig előbb az egészségügyi, majd - Chile történetében nőként először - a védelmi tárca élére állította. Azzal, hogy a diktatúra egyik áldozata került az egykor a gyilkosságokért és kínzásokért felelős tárca élére, és ott nem a leszámolást, hanem a múlttal való elszámolást tekintette fő feladatának, a megbékélés szimbólumává vált a Pinochet-korszak ügyében máig megosztott országban.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Világ

Beérett asszony

Egy középkorú orvosnőt, a diktatúra egyik meghurcoltját választották vasárnap Chile első női elnökévé. Michelle Bachelet, a kormányerő jelöltje az irányvonal tartását ígérte Latin-Amerika politikailag és gazdaságilag legstabilabb országában.

Megszületett az Irie Maffia énekesnőjének kisfia

Megszületett az Irie Maffia énekesnőjének kisfia

Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz életműdíjat kaptak

Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz életműdíjat kaptak

Így használhatja a Google fordítóját böngésző nélkül

Így használhatja a Google fordítóját böngésző nélkül

"Feszültségek és súrlódások helyett szép emberi találkozások" – befejeződött Enyedi Ildikó új filmjének forgatása

"Feszültségek és súrlódások helyett szép emberi találkozások" – befejeződött Enyedi Ildikó új filmjének forgatása

Elmarad a Budapest Bár koncert-cirkusza

Elmarad a Budapest Bár koncert-cirkusza

Októberben megváltozik a Facebook, új fül alatt kell majd keresni a híreket

Októberben megváltozik a Facebook, új fül alatt kell majd keresni a híreket