Milosevics halálával talán már soha nem tudja meg a világ a boszniai és a koszovói háború vagy a daytoni békeszerződés hátterében meghúzódó titkokat - állítja többek között Adam LeBor, a brit The Times jelenleg Budapesten élő közép-európai tudósítója, aki három éve a szerb politikusról írt életrajzi könyvet.

HVG: Szerbiában egyesek még mindig az ország szimbólumaként, a nemzet felkent vezetőjeként tekintenek Milosevicsre, mások diktátort látnak benne, aki véres háborúba taszította országát. Ki volt valójában?

A. L.: Bármit is mondanak ma róla, Milosevics megjelenítette a szerb társadalom gondolkodását. Támogatás nélkül képtelen lett volna arra, amit véghezvitt, voltak pártfogói a hadseregben, a politikai elitben, a titkosszolgálati szervekben és a társadalomban is. Ambiciózus, könyörtelen és hideg ember volt. Érzelmeket soha nem lehetett leolvasni az arcáról. A háborúban érintett emberek sorsa nem érintette meg, sosem fejezte ki a részvétét vagy sajnálatát az áldozatokkal kapcsolatban. A családját ugyanakkor megkülönböztetett szeretetével tüntette ki, a feleségéhez pedig, akivel még a diákéveik alatt ismerkedtek meg, szinte elképzelhetetlenül szoros kapcsolat fűzte. Az első találkozást, ami egy iskolai könyvtárban történt, Mirjana Markovics - egy interjúban, amit vele készítettem - meghitt, romantikus, felejthetetlen pillanatként idézte fel.

HVG: Előbb bankárként és gyárigazgatóként, majd politikusként Milosevics jó kapcsolatokat épített ki szerte a világban gazdasági és politikai vezetőkkel. Befolyásolta-e ez felelősségre vonásának elhúzódását?

A. L.: Bankárként főleg diplomatákkal és üzletemberekkel találkozott. Amerikában élve és dolgozva megismerte és megértette, hogyan működik a kapitalizmus. Ő lehetett volna talán a legalkalmasabb ember arra, hogy politikai vezetőként átvezesse Jugoszláviát a piacgazdaságba, amely speciális státusa miatt elsőként, nem pedig utolsóként lehetett volna az Európai Unió tagja. Milosevics elnökként kapcsolatba került a világ vezetőivel, és jellemző módon Bill Clinton volt amerikai elnököt, Gerhard Schröder korábbi német kancellárt, Tony Blair brit kormányfőt és más, vele egy időben hatalmon lévő vezetőket is meg akart idéztetni tanúként a hágai tárgyalásra. Elképesztő lett volna. Egyedül ő és azok tudták, milyen események, kompromisszumok és ajánlatok zajlottak a háttérben. Mi talán sosem fogjuk megtudni a koszovói, boszniai háború vagy akár a daytoni békeszerződés mögött meghúzódó lehetséges titkokat.

HVG: Volt-e realitása Milosevics politikai lépéseinek, vagy minden döntése csak a hatalom megtartására irányult?

A. L.: Hogy nacionalista volt-e, vagy csak felhasználta a nacionalizmust politikai célokra? Nem hiszem, hogy komolyan érdekelte a szerb nacionalizmus vagy a Nagy-Szerbia-koncepció. Erre tökéletes példa, amikor 1995-ben a horvátok krajinai szerb területeket foglaltak vissza, és százezer szerb kényszerült elhagyni otthonát, Milosevics nem tett semmit, nem mozgósította a hadsereget. Egyszerűen feláldozta őket. A daytoni megállapodásnál is cserbenhagyta a boszniai szerbeket. A koszovói konfliktus talán az egyetlen kivétel, amikor tényleg fel lehetett fedezni nacionalista meggyőződést a politikájában. Halála bizonyos értelemben lehetőség Szerbiának, hogy lezárjon egy korszakot, és az ország így az európai integráció felé tekintsen. A tavaly napvilágra került, a szrebrenicai kivégzéseket rögzítő videó előtt nem sok szerbnek volt fogalma arról, hogy mi zajlott a háborúban, ezért a megcáfolhatatlan tények sokként és tisztázó erővel hatottak. Halála nagy lehetőség arra, hogy ez a folyamat felgyorsuljon, és Szerbia végérvényesen lezárja a milosevicsi korszakot.

NAGY DÁNIEL