A polgárháború lezárását várják a Kongói Demokratikus Köztársaságban a vasárnapi első szabad választástól, ám annak kimenetele az ellenségeskedés kiújulását is eredményezheti.

HVG
El tudják-e békében viselni a vereséget a vesztesek? - ez az egyik legnagyobb kérdése a múlt vasárnap a Kongói Demokratikus Köztársaságban, az egykori Zaire-ban rendezett voksolásnak. A hatalmas, 2,3 millió négyzetkilométer területű - azaz kétharmad nyugat-európányi - közép-afrikai államban az 1960-as függetlenné válás óta először tartottak szabad parlamenti és elnökválasztást, amelyen az államfői posztért 32 jelölt indult, az ötszáz parlamenti mandátumért pedig több mint 9700.

Csak szeptember közepére ígérik a hivatalos eredményt, ám önmagában már az is óriási siker, hogy a négyszer is elhalasztott voksolást egyáltalán megtartották, ráadásul viszonylag zavartalanul. A kampányt kísérő kisebb összecsapásoknak voltak ugyan halálos áldozataik, és bár egy, a választásokat bojkottáló szervezet hívei több szavazókört is felgyújtottak, vasárnap már nem esett kár emberéletben. A rendbontások miatt ugyanakkor több mint 170 szavazóhelyiséget hétfőn újra ki kellett nyitni.

Már maga a voksolás megszervezése is óriási kihívás volt a világ egyik legszegényebb, ám ásványkincsekben a leggazdagabbak közé tartozó államában, ahol az egy főre jutó nemzeti jövedelem mindössze évi 120 dollár, a férfiak várható élettartama pedig 42 év. A választás 400 millió dollárt is meghaladó költségeit a nemzetközi közösség - nagyrészt az EU - állta. Külföldi forrásból áldoznak évente mintegy 1 milliárd dollárt a világ legnagyobb békeerejének, a Kongóban állomásozó, a voksolás idején több mint ezer EU-katonával (Eufor) és 60 ezer helyi rendőrrel együtt kulcsfontosságú biztonsági feladatokat teljesítő, mintegy 17 ezres ENSZ-alakulatnak (Monuc) a működtetésére is. Az egykori belga gyarmat 58 millió lakosából több mint 25 millió választhatott összesen 50 ezer szavazókörben, ahová már a szavazólapokat is igencsak körülményesen tudták eljuttatni. Volt, ahol csónakkal, öszvéren vagy éppen gyalogosan kézbesítették az iratokat, mivel az ország lakóterületen kívüli kiépített közútjainak hossza alig több 300 kilométernél.

Az egykori diktátor, Mobutu Sese Seko - aki több milliárd dollárnyi közvagyont síbolt el - nem foglalkozott az úthálózat fejlesztésével, mondván, az csak ellenzékének könnyítené meg egy puccs megszervezését. 1997-ben mégis megbuktatták, majd egy év múltán véres polgárháború kezdődött az országban (lásd Út a voksokig című írásunkat). A viszály, amelybe az államcsínnyel hatalomra jutott Laurent Kabila államfő oldalán Angola, Namíbia és Zimbabwe, a lázadók támogatójaként pedig Ruanda, Uganda és Burundi is beszállt, a második világháború óta a földkerekség legnagyobb vérveszteséggel járó konfliktusa: a 2003-ban életbe lépett békeszerződésig mintegy 4 millió ember életét követelte. Noha papíron lezárult az ellenségeskedés, és az ország átmeneti kormányában lázadóvezérekből lett politikusok, parlamentjében pedig militáns csoportokból alakult pártok is helyet kaptak, az ENSZ gyermekalapja a minap közölte: még mindig napi 1200 ember - felerészben gyermekek - válik erőszak áldozatává a világ aranytartalékainak 30, a mobiltelefonok gyártásához használt érc, a coltan készleteinek 70 százalékát birtokló, de gyémánt- és olajkinccsel is rendelkező országban.

Az összecsapások különösen az északkeleti vidékeken, az ugandai és a ruandai határ mentén rendszeresek. Ituri tartományban például a három legfontosabb gerillaszervezet alig néhány nappal a választások előtt jelentette be, hogy leteszi a fegyvert, és több lázadóvezérből lett államfőjelölt, köztük az ideiglenes kormányzat két alelnöke, Jean-Pierre Bemba, illetve Azarias Ruberwa is megtartott egy-egy kisebb hadseregnyi fegyveres csoportot. Egyikről sem tudni, miként reagál, ha parancsnokuknak nem tetsző eredmény születik. Bemba és Ruberwa vasárnap több állítólagos szabálytalanságot is szóvá tett, mintegy jelezve, hogy megkérdőjelezhetik a nagy - az első adatok szerint 80 százalékos - részvétellel kísért voksolás végkimenetelét.

Rajtuk kívül bekapcsolódott az elnökválasztási küzdelembe a Mobutu-korszak néhány egykori minisztere, valamint több történelmi figura leszármazottja is. Így a kongói függetlenség szimbolikus alakjának tartott Patrice Lumumba fia, akárcsak Mobutu diktátor fiúgyermeke. No meg a 2001-ben meggyilkolt államfő, Laurent Kabila gyermeke, Joseph is, aki öt éve, alig 30 évesen, politikai tapasztalatok nélkül lépett apja örökébe, majd sikerrel tető alá hozta a polgárháborút lezáró békét. Az Elnöki Többség Szövetsége néven általa alapított - harminc pártot tömörítő - szervezet támogatásával, független jelöltként indult, és elemzők őt tartják a választások legnagyobb esélyesének, amit a Reuters hírügynökség által idézett első szavazatszámlálási eredmények is alátámasztanak. A Nemzetközi Válságcsoport nevű, brüsszeli székhelyű kutatóintézet ugyanakkor arra figyelmeztetett: a normalizálódás nem két-három, hanem tíz-húsz évet vehet igénybe az országban. Az elemzés szerint bármilyen eredmény születik a választásokon, a kongói költségvetés javát álló donor országoknak nyomást kell gyakorolniuk az új kinshasai kormányra, hogy felvegye a harcot a korrupcióval: becslések szerint az állami bevétel 60-70 százalékát elsikkasztják.

POÓR CSABA

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Christopher Mattheisen: A felhő öt éve kockázat volt, ma megkerülhetetlen

Christopher Mattheisen: A felhő öt éve kockázat volt, ma megkerülhetetlen

Orvosi vényekkel visszaélés miatt ítéltek el egy orvosasszisztenst Pécsen

Orvosi vényekkel visszaélés miatt ítéltek el egy orvosasszisztenst Pécsen

Több mint kétezer római kori pénzérme került elő Baranyában

Több mint kétezer római kori pénzérme került elő Baranyában

Negyedik napja keresnek egy debreceni túrázót Erdélyben

Negyedik napja keresnek egy debreceni túrázót Erdélyben

Napenergiában erősít a MOL, Paksról várja a megtérülést

Napenergiában erősít a MOL, Paksról várja a megtérülést

Ön is nézte? Kiderült, melyik sorozatról beszéltek a legtöbben a Twitteren

Ön is nézte? Kiderült, melyik sorozatról beszéltek a legtöbben a Twitteren